A múlt heti sorsdöntő futam előtt egy a szokottnál is mosolygósabb japán srác sétálgatott fel s alá a Toyota színes depójában. Hősünk a teljes ismeretlenségből lépett a keleti csapat bokszába, és majdhogynem feltűnés nélkül tette meg a fent említett lépéseket. Ugyanis a nagyok küzdelme alatt a kutya se figyelt rá, sőt (ez nem vicc) volt olyan delikvens is, aki az istálló egyik szerelőjének nézte. Majd a futam után száznyolcvan fokos fordulatot vett az ifjú „szamuráj” világa, aki mikrofontengerben úszva, újságírók „kíséretében” hagyta el az interlagosi pályát, pedig ő a nagy derbi alatt is csak a munkáját végezte. Arról meg már nem tehet, hogy ezt látványosan, és az újdonsült világbajnokból kis híján idegroncsot csinálva tette. Aki pedig egy kicsit is ismeri ezt a csupa szív versenyzőt, az tudja, hogy Kamui Kobayashi (mert róla van szó) világ életében olyan volt amilyennek a legutóbbi Brazil Nagydíjon láttuk. Csendes, de mindig vidám, és a legtöbb csapattársához mérhetetlenül kedves, a pályán viszont agresszív, és (egyáltalán) nem olyan észrevehetetlen, mint a bokszokban. Magyarul „tipikusan japán habitussal” megáldott, olyan habitussal, ami eddig nem sok sikert aratott az F1 néha kegyetlen világában.  Vajon Kamui lesz az első, aki sikerre viszi? 小林 可夢偉, (Ő valahogy így írná a nevét) 1986. Szeptember 13-án látta meg a napvilágot, egy Amagasaki nevű japán városkában, közel a Csendes – óceán partjaihoz. A versenybacilus kilenc éves korában (1996-ban) fertőzte meg, amikor gokartozni kezdett a SL Takarazuka Tournament Cadet Class-ban, majd a következő éven a Toyota által szponzorált hasonlóan kacifántos nevű bajnokságban elnyerte a győztesnek járó kupát. Ekkor került a gyár versenyzői akadémiájára, ahol a Formula Toyotában a formulaautózás minden csínnyát – bínnyát elsajátíthatta. Ezt a kategóriát kinőve (érdekes módon nem a japán utat, azaz a Nippont választva) a Forma Renault-k világához csatlakozott. A 2000-es évek közepén versenyzett Holland, Német és Olasz szériákban is. Az itáliai kiírásban egyébként az úr 2005. évében bajnoki címet is szerzett, hat futamgyőzelmet négy Pole Pozíciót és 312 pontot bezsebelve. Ebben a korban azonban egy győzelem már nem is győzelem a fiatal titánok számára, így ugyanabban a szezonban diadalmaskodott Formula Renault-s Európakupán is. 2006-ban (hogy, csak a nagyobb neveket említsük) Paul di Restával, Sebastian Vettellel, Romain Grosjeannal, Sebastien Buemivel, Giedo van der Garde-dal és a honfitárs Kazuki Nakajimával vívott az Euroseries-ben, ahol háromszor állhatott a dobogóra, és egy év végi nyolcadik helyezést szerezett. A következő szezonban már futamgyőzelmet ünnepelt, és egy bizonyos Nicolas Hülkenberg mögött a negyedik pozícióban zárt. Majd belépett a „Forma 1 előszobájába”, amikor a jó öreg DAMS leszerződtette Őt a szárnyait bontogató GP2-es Ázsia Bajnokságba, ahol két futamgyőzelmet (azon kívül viszont nagyon semmit, sem) szerzett. A főszezon sokkal kiábrándítóbb volt, pedig abban is hazavitt egy trófeát a barcelonai második futamról, azt követően viszont csak egyetlen egyszer tudott pontot szerezni. Majd jött a 2008/2009-es GP2 Asia, ahol egy bajnoki címmel bizonyította be, hogy igaz a mondás, mely szerint az ember csak a hibáiból tanul igazán. Ez a siker azonban egy – két szakértő szerint nem volt több „egyszerű fél sikernél” (az meg már milyen?!), mivel Hulkenberg csak négy versenyen vett részt, a legnagyobb ellenfélnek kikiáltott Jérome d’Ambrosio pedig csak a szárnyait bontogatta, meg a tojáshéjat rázogatta a fenekéről. Azt azonban senkinek sem szabad elfelejtenie, hogy a bajnoknak mindig az aktuális mezőnyben kell a legjobbnak lennie, Kamui pedig a nagyszerű bahreini győzelmével és a stabil pontszerző helyek megszerzésével az idény legjobbjává vált. Ehhez képest a főszezonban az év végén megszerzett tizenhatodik helyével ismét csalódást keltett. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy Kobayashit a legtöbbször a balszerencse istenasszonya fosztotta meg a sikertől, mégpedig egy – két agresszív versenytárs képében. Ennek ellenére (bár nem látok bele, de úgy gondolom, hogy) a 2009-es év lesz Kamui egyik legszebb emléke. Ugyanis a télen, a portugáliai özönvízben tesztelhette a Toyota Formula 1-es torpedóját, majd (szintén esős körülmények között) a Japán Nagydíj pénteki szabadedzésein is vezethette a TF109-est, amikor Timo Glock betegség miatt nem tudta vállalni a körözgetést. Pár nappal később (Timo suzukai balesetét követően) pedig Ő lett a csapat hivatalos versenyzője, akinek pótolnia kellet, illetve pótolnia kell majd a németet. Így jutottunk hát el Amagasakiból, Interlagosba, ahol ez, az eddig igencsak hullámzóan teljesítő versenyző az év egyik felfedezettjévé vált, amikor az esős időmérőn tizenegyedik, a futamon pedig Jenson Button és Sebastian Vettel rémálma lett. A világbajnok hosszú – hosszú körökön keresztül autózott az „őrült japán” mögött, aki olyan keményen bánt az „aspiránsokkal”, mint a pozícióért küzdő Nakajimával. Azokban a percekben, melyekben Japán egyik legnagyobb reménységévé vált, aki nem mellesleg (ezzel a teljesítménnyel) belopta magát a rajongók szívébe is. Akik már izgatottan várják Kamui következő versenyét, ahol az általános vélekedés szerint eldőlhet, hogy a brazíliai teljesítmény csak egy bíztató kezdés volt (és semmi több, mint azt pár éve Nakajima kísértetiesen hasonló bemutatkozása után láthattuk), vagy (az arab siker esetén) egy ígéretes karrier kezdete. Ha engem kérdeznek (a csillagok szerencsés állása esetén) Kamui szép karriert futhat be. A Formula 1-es autó valami csoda folytán (majdhogynem) jobban fekszik neki, mint a GP2-es, ugyanis ebben az évben, amikor a legtöbb beugró szenvedett Ő minimális (és egyébként bíztató teszt) után szinte azonnal tudta hozni azt, amit a fejesek elvártak tőle. Ettől a „kozmopolita” fiatalembertől, aki egyébként minden második hónapban elhagy egy mobiltelefont, és a szabadidejét legszívesebben karatézással, zenéléssel, valamint Alfred nevű kutyája sétáltatásával tölti. Mi pedig csak két dolgot kérhetünk tőle:
Ésszel versenyezzen, és ne kallódjon el, ahogy azt annyi ígéretesen induló tehetség tette.

Sok sikert Kobayashi – san!

A képek és a versenyző legérdekesebb adatainak megosztásáért, és persze a cikk elkészítésben nyújtott segítségért, hatalmas köszönet illet Fánczi Dórát, Kamui elsőszámú magyar rajongóját!