Sebastian Vettel fantasztikus versenyzéssel bizonyította be a világnak, és persze saját magának, hogy a matematikai esély is esély, és bizony azzal is lehet élni, azaz az előzetes várakozásokkal ellentétben a Japán Nagydíj után is életben lehet tartani a bajnoki esélyeket. Legalábbis két hétig még lehet „táncolni az idegeken”, ismét lehet számolgatni, találgatni és szurkolni. Persze a lehetősége annak is megvan, hogy ez a számolgatás akár egy hónapig is eltartson (azaz az utolsó futamig), a statisztikák azonban azt mutatják (és az idei év képe is), hogy Brazíliában Jenson Button ki fogja „ütni” Vettelt a bajnoki címért folyó küzdelemből. (Az angolnak hónapok óta nem „süllyedt” tíz pont alá az előnye.) "Baby Schuminak" azonban ebben az esetben sem lesz oka a szomorkodásra, mivel Ő a hétvégi Japán Nagydíjon már teljesítette azt, amit (legbelül) céljául tűzött ki. Azaz a sok ínséges verseny után ismét nyeri tudott, és bebizonyította, hogy nem beszélt a levegőbe amikor kijelentette, hogy az utolsó vérig küzdeni fog.  Ezt persze a suzukai verseny után is elmondta (mi mást is mondhatott volna?), majd a legtöbbeknek egyből bevillant a 2007-es év, amikor Kimi Räikkönen hasonlóan nagy hátrányt dolgozott le szintén két verseny alatt. És ha már Kiminél tartunk azt is meg kell említenünk, hogy Vettelt mostanában egyre többen hasonlítják a finn világbajnokhoz. Ennek az okát egyelőre még nem sikerült kiderítenem, de van egy sanda gyanúm, hogy nem is fog sikerülni. Mivel a két versenyző, olyan mint a tűz és a víz. Sebastian az elmúlt években nem az ösztönös gyorsaságával (ami Kimi szerint, csak úgy jön) robbant be az élbolyba, hanem hihetetlenül éles eszével. Amikor megy a vas, akkor persze Ő is roppant gyors, de ha nem (és ez az egyik legnagyobb erőssége) akkor is ott tud maradni az élbolyban, vagy legalábbis a pontzónában. Mert akkor sem hajtja szét a gépet beéri azzal, ami van, magyarul használja az eszét. Ez a hozzáállás pedig szöges ellentétben áll Kimi Räikkönen (vagy említhetném akár Lewis Hamiltont is) „kinyomom az autóm szemét” (remélem, az idézetet mindenki ismeri) nevű filozófiájával. Ezen felül kettejük személyisége is „kissé eltérő”. Kimit mindenki ismeri, a nyugalma, az „érzelmek nélküli volta” milliókat kerget a sírba, a másik milliók pedig pont ezért szeretik. Vettel viszont egy „mosolygó világfi”, ő senkitől és semmitől nem zárkózik el, a bokszokban idiótábbnál idiótább szemüvegekben képes mászkálni, a verseny után pedig látványosan és szíveket melengetően tud örülni. Szóval amíg Kimit a „való világban” zárkózottnak (és persze a maga nemében zseninek) addig Vettelt közvetlennek meg „jó fejnek” nevezhetnénk. Többek között ezért nem értem mi a közös kettejükben, azt viszont igen, hogy miért kedvelik őket oly sokan. Mert a maguk szintjén, mind a ketten fantasztikusak!  Avagy csodálatosak, ahogy a német is mondja, a címben idézett szócskával.

Az év legizgalmasabb! Időmérője…

Sajnos a 2009-es Japán verseny úgy vonul majd be a Formula 1 történelmébe, mint a Nagydíj, aminek az időmérője „százszor többet ért” mint maga a futam. Talán azért mert ott legalább nem maradtak el az izgalmak, sőt a már megszokott szoros időeredmények mellet ezúttal kicsúszások, néha sajnos nagyobb balesetek, majd büntetések hada „fűszerezte meg” a kvalifikációt. A sorozat igazság szerint még az utolsó szabadedzésen kezdődött, amikor Mark Webber annyira leamortizálta az autóját (a hétvége kulcskanyarjává váló Degner-ben) hogy az éles edzésen részt sem tudott venni. Így legalább kimaradt a káoszból, ami Buemi első kicsúszásával kezdődött. Az ifjú svájci ugyanott hibázott, ahol az „idősödő” ausztrál, ő azonban egy kisebb szerviz után folytatni tudta a száguldást. A csapattárs Jamie Alguarsuari viszont (ez már a Q2) úgy odavágta az autót, hogy a pályabírók kénytelenek voltak meglengetni a piros zászlót. Két perc múlva Glock fúródott a gumifalba, a piros pedig ismét lengett. A német versenyző szemre súlyos balesetet szenvedett, de a tévénézők (ellenben a kommentátorokkal) már az első pillanatokban megnyugodhattak, amikor Timo kissé dühösen kidobta a kormányt az autóból. A Formula 1 „ácsmesterét” a helyi kórházba szállították, ahonnan az este folyamán már a saját lábán távozott, a versenyen azonban nem állhatott rajthoz, mivel egy leszakadó alkatrész megsebesítette a „járókáját”. Később Kovalainen látogatta meg a Degner kanyar kavicsát, majd a harmadik piros zászlós fázis után Vettel győzelmével véget is ért az edzés. Kicsi Schumi mögé (a hazai közönség legnagyobb bánatára csak századokkal lemaradva) Trulli  és Hamilton sorolt. A bajnoki címet üldöző Button, csak a hetedik lett, majd a büntetési hullám (a fele mezőny gyorsan hajtott a Buemi miatt bemutatott sárgazászlónál) és a hosszas variálás (hivatalos lista csak vasárnap reggel volt) után a tízedik helyre sorolódott vissza. A főpróba után a néző (amúgy teljesen jogosan) várhatta az év egyik legjobb előadását, ami aztán valami furcsa oknál fogva ismét elmaradt. Vettel simán eljött a rajttól, Hamilton meg csak Trullit tudta leKERS-elni, a német mellé (a kiskapu bezárulása után) már nem tudott beférni. Nagyon jól kezdett viszont (a szintén visszasorolt) Sutil, aki először Rosberget előzte, majd Kovalainent szerette volna, de az utolsó (előtti) csiki – csukiban összeakadt a finnel. Valahogy úgy, ahogy (majdnem) tette azt Jaime-val Szingapúrban. Eléggé bajosan indult Webber versenye is, az utolsó helyről egyből a bokszba hajtott, majd még vagy háromszor meglátogatta a szerelőket. Saját elmondása szerint ekkor különböző aerodinamikai elemeket tesztelt, de azt olyan hatékonyan tette, hogy a verseny utolsó köreiben az egyik variációval megfutotta a leggyorsabb kört. És, hogy eközben mi történt? Vettel ellógott a mezőnytől, Hamilton és Trulli viszont szép (sajnos csak taktikai) csatát vívott a második helyért, miközben Button ismét a pontért harcolt (de Ő legalább előzött a pályán is, mégpedig az utolsó kanyar előtt, Robert Kubica kárára). Előtte Heidfeld, Barrichello és Kimi haladt katonás, illetve „vasutas” rendben. A sorrendt az első kiállások után sem változott, a második depózást követően viszont Trulli átugrotta a KERS-ére panaszkodó Hamiltont. A versenyt még az utolsó körökben bejövő SC sem húzta ki az „unalom tengeréből”. Pedig Jamie újabb balesete után úgy nézett ki, hogy egy kis szín vegyül a Japán körözgetésbe. Előzést ugyan láthattunk, de ismét csak a bokszban, amikor Rosberg (egy kis szerencsével, amit később még meg is óvtak) a Biztonsági Autós fázis előtt átlépte a „középmezőny felét” (nem szó szerint értendő.) A célszalagot végül Vettel „szakította át” elsőként, ezzel kilenc pontot hozva Jenson Button-ön. Magyarul Ő megtette azt, amit „megkövetelt a haza”. Innentől, minden Jenson-on áll.
Vagy bukik…