Amikor az ember kiszáll az autóból, buszból, vonatból, vagy akár le a bicikliről, legvégső esetben egy hosszú séta után hazaér a Magyar Nagydíjról, és otthon megnézi a verseny ismétlését, vagy visszanézi azt videóról, dvd-ről, esetleg letölti valamelyik (természetesen) száz százalékosan legális, és fizetős oldalról, akkor (saját tapasztalatomból szólok) elfogja a honvágy. Mert nekünk rajongóknak, a Hungaroring valamilyen szinten az otthonunk, vagyis az év négy napján biztosan az. Valamelyik forró nyári hétvégén csütörtöktől vasárnapig a színesebbnél színesebb ruhákba öltözött rajongók lepik el a Mogyoród környékén található dimbes – dombos létesítményt, hogy megnézzék a Magyar Nagydíjat, hazánk legnagyobb éves sportrendezvényét. Aztán megjönnek a színesebbnél színesebb autók is, a világhírű versenyzőkkel, hogy a szűkös, kanyargós, poros meg huplis pályán versenyezzenek egy jót. Igaz, hogy a magyar betonkör nem a legmodernebb, „legTilkésebb” a világ ilyenfajta létesítményei közül, de a MIÉNK! És szíve is van, mint a legtöbb klasszikus pályának, sőt a legnagyobb örömünkre – testvéreivel ellentétben – immáron (biztos) jövője is.
2016-ig biztosan!

Séta a bokszban

A legjobb az egészben a verseny előtti hét, amikor a legtöbb szurkoló már úgy várja a versenyt, mint a kisgyermek a karácsonyt, vagy az idősebbik generáció a nyugdíjat. Az idei évben azonban ebbe az „örömbe” nem kis szomorúság is vegyült (legalábbis számomra, de bízom benne, hogy nem vagyok ezzel egyedül) a tragikus kimenetelű Forma 2-es baleset után. Azonban egy igazi rajongónak nincs is jobb gyógyír erre a szomorúságra, mint a „mogyoródi dombok” megpillantása egy év (vagy több hónap) után. Erre (a Formula 1-es hétvége keretében természetesen) először csütörtökön van lehetőség, amikor az immáron szokásosnak nevezhető bokszutca látogatást tartják. Az előzetes spekulációkkal ellentétben 2009-ben sem voltak kevesebben a hétvége nyitónapján. Már a kapunál tömegnyomor volt, de a „szardíniás doboz szindróma” után egy kicsit szellősebben lehetett haladni a bokszutca felé vezető szerviz úton. Majd amikor az ember megérkezik „mekkába” azaz a Hungaroring talajára lép, jön a szokásos csók a pályának, és a rohanás a bokszokig, ahol ismét tömegnyomor fogad minket. Mert a sor elején van a Ferrari meg a McLaren, és Brawn GP ide – oda, a legtöbben még 2009-ben is pirosban meg szürkében rohangálnak a Ringen. Fényképet készíteni, és a csapatok munkáját figyelni itt még ugyan nem lehet, de lentebb a kisebb csapatoknál akár beszélgethet is az ember a szerelőkkel. Például a Force India bokszban George-al, akivel már tavaly is váltottunk pár szót. A srác egyébként (ahogy az egész „team”) nagyon közvetlen, itt látszik, hogy őket még nem mérgezte meg a siker, mint a húsz méterrel arrébb dolgozó sikeresebb, de arrogánsabb társaikat. A bokszlátogatásban ezen kívül persze a legjobb a cirkusz közelsége, hogy pár méterről figyelhetjük a szerelőket miközben kereket cserélnek (ez a BMW-nél bevett szokás) és ahogyan felkészítik az autókat a hétvége megmérettetéseire. Az ember itt láthatja a Renault, „pit stop box” névre hallgató dobozkáját is, amiben különböző szerszámok és tűk is találhatóak, majd ha tovább áll láthatja a Toyota „secret box-át” azaz a titkos dobozt is. Az idei évben a szervezők egy újítást is a mélyvízbe dobtak, persze kénytelenek voltak ezt meglépni miután 2009-ben már az FOTA által kreált „törvény kötelez”. Az újítás a kötelező autógramm osztás volt, ami annyiból állt, hogy a célegyenes elején három sátrat állítottak fel, melyben tíz (?) percenkét három pilóta ült és osztotta a firkantásokat a szerencséseknek. A szerencsétlenebbek meg nyomoroghattak a „szardíniás dobozban”. Ezen persze lesz még mit tökéletesíteni, de egy két arcra (a legörömtelibb a kissrácok vigyora volt) így is sikerült mosolyt varázsolniuk. 

A hétvége

A „pit” után a figyelem magára a pályára terelődik, amikor a Nagydíj programjai „hivatalosan” is megkezdődnek. A legtöbben persze csak a főműsorra, azaz magára a Formula 1-re kíváncsiak, de az igazi rajongók már reggel kint vannak, hogy megnézhessék az IFM mezőnyét, és egészen estig kinn is maradnak a Forma BMW-k miatt. Egyébként érdemes ezeket a kategóriákat is figyelemmel követni, mert a jövő igazán nagy tehetségei már bizony betették a lábukat ezekbe az előszobákba. Nézzük csak meg az IFM mezőnyét melyben a két éllovason kívül (Leimer és Kral) szinte az összes ifjonc megcsúszik és időt veszít a tizenkettes kanyarban. Persze a Forma BMW-k pénteki edzésén is csúszkáltak a srácok rendesen, de (a profik) a GP2 és a Forma 1 mezőnyében már csak néha – néha láthattunk ilyen és efféle hibákat. Ezért is jó élőben, kintről nézni a versenyeket és az edzéseket, persze erősen tartja magát az - az öreg tévhit miszerint a TV-ből sokkal jobb nézni a viadalokat, de a nagy színes doboz ezeket az apró különbségeket versenyző és versenyző között (a hibák, az ívek figyelése) nem adja vissza. Valamit, a hangulatot sem, ami ebben a pár napban valóban fantasztikus, az ember teljesen nyugodtan odamehet egy másik csapat szurkolóihoz vagy egy másik ország és földrész lakóihoz, hogy képet és aláírást is kérjen tőlük emlékbe, a másik fél garantáltan mosolyogva fogja viszonozni a kedvességet. Azaz mindenki békésen, de gőzerővel szurkol a sajátjának, a legnagyobb hangzavar persze még mindig egy – egy Ferrari és egy McLaren elhaladtával keletkezik, de rengetegen szorítanak Alonsonak, és az új menők szurkolói is gombamód elszaporodtak. Ezen felül a TV a motorhangokat sem adja vissza, az F1-es erőforrások „éneklését” mikor a rajtnál húszan egyszerre indulnak, ezen felül a GP2-es Renault-ok durrogása és az autók kipufogójából kicsapó (lefotózhatatlan) lángnyelvek. Az utánpótlás sorozatokban sikoltozó BMW-k meg Hondák (IFM) hangja még így sok év távlatából (már ötödik éve voltam kinn minden nap) is leírhatatlan élményt ad az igazi fanoknak, ahogy az öreg 911-es kupás Porschék dörmögése is. A kételkedőknek annyiban igazuk van, hogy a televízióban sokkal több információt kap a néző, mint kinn, de a mai modern telefonos, sms-es világban már ez a probléma is orvosolható. Az ember áll a domb tetején, és nézi ahogy Fernando Alonso három kerékkel döcög be a bokszba, majd megkapja az üzenetet, a spanyol kerekét rosszul rögzítették, kiesett. Ezen felül a pályán elhelyezett kivetítők is segítenek a tájékozódásban, ha valami történik az ember rohan le és olvassa a fontos tudnivalókat. Így volt ez Felipe Massa sajnálatos baleseténél is, amikor a motorokon felül a dudák, és a szurkolók is elcsendesedtek, mindenki telefonált a brazil állapotáról érdeklődött, erről azonban az otthoniak sem tudtak semmi újat mondani. Azt mindenki látta, főleg a „mi dombunkról” ahogyan Felipét beteszik a mentőhelikopterbe és elviszik a pályáról. Az edzés után már mi is megkaptuk az infót, hogy a brazil életben van, műteni kell, állapota stabil, a hír a szurkolók között is futótűzként terjedt, és az arcok szépen sorra felvidultak. A „Massa is OK” mondat gyógyír volt talán minden szurkoló bajára. Ennek ellenére vasárnap a még biztatóbb hírek után is látszott az aggodalom a feszültés a szurkolók arcán, a himnusz után Massa nevét skandáltuk és tapsoltunk, így kívántunk jobbulást a tavalyi ezüstérmesnek. Mert ilyenek vagyunk mi az autó és a motorsportok rajongói, a legtöbb népszerű sport rajongóival ellentétben, mi a mai napig egy család tudtunk maradni, egy emberként tudunk szorítani egy ilyen baleset után.

És nagyon remélem, hogy ez a jövőben sem fog megváltozni!