Miközben az új „szupercsapat” sikert sikerre halmoz (a nagy taktikus Ross Brawn irányításával), addig az „örökbajnok” Ferrari szenved. Szenved a sok – sok félresikerült taktikai döntéstől, amit a szinte hozzá nem értő csapatvezetés hoz, valamint a gyengére sikerült autó, és az egyre motiválatlanabb pilóták miatt. A tulajdonosok pedig heti rendszerességgel kongatják meg a vészharangot Maranellóban, azaz közgyűlést tartanak közgyűlés hátán.
Ugye milyen ismerős? Pedig nem, nem 2009-ben járunk, hanem 1995-ben. Mikor a Benetton a sztárcsapat Ross Brawn eszével, és Schumi gyorsaságával felvértezve. A sors furcsa fintora, hogy az előbb említett páros, pont (az ekkor még szenvedő) Ferrarinál vált világhírűvé, etalonná. Miután a sokadik maranellói gyűlés után az olaszok belátták, hogy ez így nem mehet tovább. Elkergették a felelőtlen csapatvezetést és megszerezték a „sztárpárt”. Akik aztán Jean Todtal kiegészülve visszajutatták a csúcsra a Scuderiát, és ott is tartották azt, öt hosszú éven keresztül. Elsősorban Ross legendás „spontán ötletei”, taktikái miatt, és persze a pilóta Schumacher gyorsasága és engedelmessége okán. Ugyanis a német rendre valóra váltotta Brawn elképzeléseit: ha egy másodperccel gyorsabban kellet hajtani ahhoz, hogy a második kiállás után visszatérjen az első helyre, hát megtette. Ehhez persze kellett a versenyző esze is, aki nem megy bele a rajt utáni bulikba, és nem kakaskodik feleslegesen, Schumacher sosem tett ilyet. Ahogy Jenson Button sem 2009-ben, igaz nem a Ferrariban, hanem a Brawn GP-ben ülve. Mert ma már egy komplett csapat viseli a „mester” nevét, ahol hősünk folytathatta az álsásos tevékenységét. Kettős győzelemmel mutatkoztak be Ausztráliában, és a semmiből jőve nyerték meg a versenyt Bahreinben. Spanyolországban már ismét ők uralták a mezőnyt. Button nyert, szegény Barrichellonak pedig ismét be kellet érnie a második hellyel. Mert őt „véletlenül három kiállásos taktikára állították”, vagy Button „taktikáján pontosítottak verseny közben”. Magyarázat persze van, mint égen a csillag, de valljuk meg Ross ismét eldöntötte, hogy ki lesz a csapat húzó embere. Ahogyan annak idején Schumacherrel most Buttonal tud tökéletesen együttdolgozni. Az pedig már csak a sors fintora, hogy mindkét sikerkorszakot Rubens-nek kellet végignéznie „másodszámúként”. Szomorú, de Brawn-nak ezt kell tennie, tudja ő, hogy a csapata előnye (pénze) hamarosan elfogy és a többiek beérik őket, így nem árt ha Jenson addig is szedegeti a pontokat. Micsoda ész, micsoda előrelátás!
És nem csak Brawn-nál, hanem egy másik csapat másik emberénél Sebastian Vettelnél is. Hihetetlen mennyi sütnivalója van a srácnak! Ő sem „keveredett” a rajtnál, hanem végig üldözte a hirtelen felgyorsuló Massát, előzni ugyan nem tudott, de nem is törődött bele a helyzetébe. Tudta, hogyha nyomás alatt tartja a brazilt, akkor előbb - utóbb ő vagy a csapat hibázni fog. És lőn, a Ferrari elmérte a benzinmennyiséget, Massa olyan kevés üzemanyagot kapott, hogy három körrel a vége előtt le kellet lassítania, át kellet engednie a pozícióját Vettelnek. Hihetetlen! A kis német kihajtotta a naftát Massa gépéből. Ahogy azt már mondtam: micsoda ész, micsoda előrelátás!

                                                                      Taktikai csata

Ahogy az már a bevezetőből is kivehető, a Spanyol Nagydíj izgalmait nem a pályán, hanem a bokszban történő események szolgáltatták. Azok a taktikai csaták, amiket a két Brawn pilóta egymással, a Ferrari a Red Bulllal, és a többiek ő ellenük folytattak. A rajtnál mindenki a hirtelen felgyorsuló Ferraritól, pontosabban csak az egyiktől, Massától tartott. Mert Kimit ismét hátraküldte a sors keze, azaz a Ferrari ismét kigolyózta egyik favoritját a második időmérőből. Miután a finnt nem küldték ki az első szakasz utolsó perceiben, mert biztosak voltak benne, hogy a hetedik helyen világbajnokuk bejut a következő körbe. Tévedtek, az események felgyorsultak Kimi pedig mehetett a rajtrács tizenhatodik kockájára. Az időmérést egyébként Jenson Button nyerte meg, Sebastian Vettel, és Rubens Barrichello előtt. A negyedik kisebb meglepetésre Felipe Massa lett. Akitől (térjünk is vissza ezzel a versenybe) az egész élboly retteget, mert a brazil pilótának az autójában ott volt a KERS, és az ötvenliternyi benzin. Féltek, mert a KERS-el az élre kerülhet, a súlyhátránnyal meg feltarthatja azokat, akiket megelőzött. (Mert Barcelonában ugye előzni nem lehet.) Az élmenők végül simán eljöttek, Barrichello vezette a bolyt, mögötte Button, és csak a harmadikon a rettegett Massa, akit Vettel követett, vagy hatvan körön keresztül. A rajt utáni tülekedés azonban hamar véget ért, mikor a biztonsági autó a pályára lépett. Ennek az oka a mezőny közepén történt baleset volt, az egyik Williams kiszorította Trullit, aki a pályára ugyan visszatért, de telibe kapta Sutilt, majd a két Toro Rosso ugrott egymás nyakába, az előbbi balesettől függetlenül. Ennek (és az egész hétvégének) a legnagyobb vesztese Lewis Hamilton volt, mire a brit kikerülte a törmelékeket, a mezőny már messze járt. Miután az SC kiment az események sajnos leültek, a mezőny szépen vonatozott az első kiállásig Rubens Barrichello vezetésével, aki egy körrel később ment ki, mint csapattársa így szinte borítékolható volt a győzelem. Egészen addig, míg meg nem tudtuk, hogy az öreg eggyel többször fog tankolni, mint társa. Nyilván nem véletlenül…
Így Button került helyzeti előnybe, Rubens meg csatázhatott a Massa – Vettel párossal a második helyért. Végül a veterán megszerezte az ezüstérmet, (a Brawn pedig története második kettős győzelmét) ám mögötte nem a két harcoló fél, hanem Mark Webber futott be. Aki egyébként a nap hőse, a nap legjobban teljesítő versenyzője lett. Egy hosszú második etappal az egész versenyen küzdő páros elé került, sőt a futam végén már Barrichellót is támadta. A negyedik a fineszes Vettel. Az ötödik pedig a „nép embere”, a hazai hős Fernando Alonso, aki az őrjöngő spanyolok legnagyobb örömére az utolsó körökön lehagyta a csigatempóban vánszorgó Massát. Aki még győzelmi esélyekkel indult el, de be kellet érnie a hatodik pozícióval. Ponthoz jutott még a harminckettedik születésnapját ünneplő Nick Heidefeld, és a „szabadedzés király” Nico Rosberg is. Ez történik, hát 2009-ben is, a Ross Brawn vezette csapat tarol, a nagyok meg szenvednek. Azonban szinte biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb a Ferrari ismét találni fog egy Ross Brawnt. Csak idő kérdése…