Nincs is annál jobb, mint amikor az ember fia/lánya hajnalban kelhet csak azért, hogy megnézze az éppen aktuális szabadedzést, időmérőt vagy versenyt. Bizony ennek is megvan a maga feeling-je, gondoljunk csak az időmérő közben elfogyasztott forró teára (vagy akármi másra…), vagy egy előzésre, ami garantáltan felébreszt bennünket. Ehhez persze szükség van olyan csodálatos helyszínekre, mint Suzuka, vagy az Albert Park (természetesen kell egy kis időeltolódás is) melyekhez az élményeinket csatolni tudjuk. Igaz, hogy a „felkelő nap pályája” nem tekint vissza fél, vagy annál több évszázados múltra (körülbelül azóta látogat ide a Formula 1, amióta a mi Hungaroringünkre). Sőt a másik végletnek sem felel meg, nincsen körülötte város, no meg nem Herman Tilke tervezte. Ennek a pályának mégis „lelke van”, sokak szerint olyan, mint Spa, mások egyik betonkörhöz sem hasonlítják, mondván Suzuka csak egy van. Mert csak itt tudott (de itt kétszer is) összeütközni Prost és Senna a világbajnoki cím űzése közben. Csak itt verték el (de nagyon) Schumachert esőben, csak itt lett a szívek bajnoka Mika Häkkinen (de repetázott Ő is). Ezen a földön nyert a Ferrari huszonegy keserves év után világbajnokságot, és csak ezért engedett ki az amúgy túlságosan is komoly Schumacher. De akkor annyira, hogy vörös parókában ugrabugrált a dobogón. Minden oka megvolt rá, mert előtte itt bukott el egy bajnoki címet, sőt évekkel később ismét itt csúszott ki a kezéből a gyeplő. Bizony itt füstölt el az a Ferrari (négy év tökéletes működés után) utat nyitva ezzel Alonsónak. Majd elfelejtem, hogy itt írta be magát a történelembe Kimi Räikkönen, amikor mindenféle teher nélkül (már nem volt esélye világbajnokságot nyerni) a tizenhetedik helyről jött előre és nyert. Biztosan emlékszünk még rá, az utolsó körben előzte meg jelenlegi csapattársát Giancarlo Fisichellát. Ide zarándokolt el annak idején háromszázezer japán csak azért, hogy megnézzék a világverő McLaren – Hondát és annak „varázslatos” kormányosát Ayrton Sennát. És pont ő engedte előre hű fegyverhordozóját, Gerhard Bergert, akkor, amikor már világbajnok volt, és úgy gondolta, hogy csapattárásnak sem árt a siker. De nyert itt pályafutása alkonyán Nelson Piquet, és hozzá hasonlóan sikerre vitte a Benettont az 1980-as évek végének (egyik) közönség kedvence Alessandro Nanini. Ezen kívül Suzukában rendeztek (és rendeznek a mai napig) nyolcórás motorversenyeket is, melyekről Valentino Rossi írt hosszasan életrajzi könyvében. Elmondása szerint az összes versenyző tisztelte a pályát, de egyúttal iszonyodott is tőle, annyira koszos és trükkös volt. De mind nagyon szívesen jártak ide, mert minden verseny után „hullarészegre itták magukat” a japán versenyzőkkel. És ha már itt tartunk, nem feledkezhetünk meg Daijiro Katóról sem, aki 2003-ban itt lelte halálát egy gyorsasági motoros futamon. Sokak szerint az „új évezred” egyik legcsillogóbb tehetsége volt. Szóval, ha aranyat nem is, de ilyen és ehhez hasonló dolgokat talál/lát az, aki korán kel. Nekem pedig nézzék/nézzétek el, hogy (kivéve Kato halálát) csak csupa – csupa szépet és jót írok erről a pályáról, és hogy a szokásosnál „lazábbra” személyesebbre veszem a „figurát”. Ennek az oka pofonegyszerű: ez az egyik kedvenc versenypályám. 1999-et írtunk, amikor „megboldogult gyermekkoromban” (ha szabad így fogalmazni) gyerekorri hősöm megdicsőüléséért szorítottam. Persze, hogy Mika Häkkinenről és az ő megnyert világbajnoki címéről van szó, Knézy Jenő tolmácsolásában.
Éppen tíz éve volt, de sajnos már soha többé nem ismétlődik meg…

A  jelen

Az már csak a soros furcsa fintora, hogy a Formula 1 úgy térhet vissza Suzukába, ahogy két évvel ezelőtt faképnél hagyta azt. Azaz itt dőlhet el a világbajnoki cím sorsa. Pedig 2009-ben kettő verseny is a Japán „mögé szorult”. Jenson Button azonban alaposan megszedte magát (már ami a pontokat illeti) és ha az égiek is úgy akarják, vasárnap már világbajnokként szállhat ki a hófehér autóból. Ha: a, nyer, és Barrichello legfeljebb negyedik b, második, és Barrichello legfeljebb hatodik c, harmadik, és Barrichello legfeljebb nyolcadik; d, negyedik, Barrichello nem szerez pontot.
Hogy mit írtak meg ott fönn azt most még nem tudhatjuk, de ha az idei év második felét vesszük alapul, akkor kijelenthetjük, hogy Button pezsgője (két hétig legalábbis) a hűtőben marad. Ugyanis az elmúlt versenyek alatt Jenson csak elvétve tudta megelőzni csapattárást, sőt a Brawnosok mostanában rendre egymás mögött futottak be (így nem sok esélyt adok arra, hogy kettejük között négy autó is célba érjen). Sőt maga Button jelentette ki, hogy nem fogja kockáztatni a biztos pontokat csak azért, hogy már a hétvégén világbajnok legyen.  Gondoljunk csak bele,  eddig nyolc évet várt a világbajnoki címre, és (ha minden a legnagyobb rendben megy) azt a két hetet már fejen állva is kibírja. Barrichello is várja már azt a kupát egy ideje (tizenöt – tizenhat éve) és a mostani helyzetben neki van kevesebb veszítenivalója, így feltehetően Ő lesz az, aki támadni fog. Ezt támasztja alá az „öreg” nyilatkozata is: „Egyetlen egy taktikám van. Támadok!”

„Vizes nyolcas”

Az 5,807 kilométer hosszú suzukai aszfaltcsík eredetileg a Honda tesztpályája volt, azonban 1987-ben a száguldó cirkusz (és vele együtt Bernard Ecclestone) is betette oda (mindenható) lábát. Kisebb nagyobb változtatásokkal azóta is a „klasszikus nyolcas alakú pályán” versenyeznek az arra hivatottak. A hatalmas leszorító erőt igénylő pálya egyik legizgalmasabb pontja rögtön az indulás után, az első kanyarkombinációban fogad minket: az egyszerűen csak „első kanyar” névre hallgató görbe (itt előzte Kimi Fisichellát) és annak társa. Utánuk jön egy gyorsabb szakasz nem egy S kanyarral bonyolítva. Ezután érkezünk a Dunlop-ba majd egy kis gyorsítás és a kilences forduló (itt szállt el Schumi motorja 2006-ban) után átmegyünk a „mini alagúton”.  Utána a hajtűkanyarnak nevezett hajtűkanyarban találjuk magunkat, ezután érkezünk el a Spoon-hoz, majd a pálya leghosszabb egyenes szakaszára ahol 320 kilométer per órás sebességgel hajtunk át a „mini felüljárón” (innen a nyolcas elnevezés) és körülbelül ekkora sebességgel „abszolváljuk” az utolsó előtti fordulót. Egy kiadós fékezés után (kilencvenre lassítunk, háromszázról) következik a pálya leggonoszabb része a 16-os 17-es kanyarkombináció. Ha ezen is túlvagyunk már csak ötvenkétszer kell körbemenni. De ne feledkezzünk meg a bokszkiállásokról sem! Mert Suzukában (ebben is hasonlít Spára) bármikor eleredhet az eső. Akárcsak a mai szabadedzéseken, ahol a Force India szerelői unalmukban még egy papírcsókot is eleresztettek a bokszutcában. Az sem volt mindennapos látvány!