Üdvözlet

Szép napot! Köszönöm, hogy vetted a fáradságot és „rákattantál” erre az oldalra. Ami természetesen a Formula 1-ről szól, itt-ott magánvéleménnyel fűszerezve, de időt szentelve a „cirkusz történetére”, és az aktuális eseményekre is. Köszönettel tartozom Dave-nek, aki bátorított arra, hogy ezt a blogot elkövessem. Remélem tetszeni fog, és máskor is ellátogatsz ide, jó olvasást. Üdv: SilverMike (Vég Miklós)

Videók

ABU DHABI ALONSÓVAL: KAMUI KOBAYASHI: BRAZIL NAGYDÍJ 2009:

Hirdetés

MINER

Beszélő

  • Sceurpien: Remélem nem baj hogy ide írok. Az én honlapomnak van egy bannercsere jellegű ajánlata. Érdekel esetleg? F1-es jellegű játék. Maga a honlap: www.pegamesatnet.hu/Rage/ Az ajánlatról: www.pegamesatnet.hu/Rage/forspons.php Kicsit másabb, mint a szokásosok, de pont azért, mert így a játékosoknak érdekük, hogy megnézzék a "Szponzorokat". Ha érdekel, a honlapon megtalálod az e-mail címem, és írj. Köszi! (2010.03.23. 11:28) Személyes - A blog jövőjéről
  • zsuszti: Hát igen tény, hogy jellemző, hogy a nők rosszabbul vezetnek, mint a férfiak,de ettől még a versenyzők között lehet, hogy van olyan aki tud legalább olyan szinten csak éppen legyintenek rá a berögződöttség miatt,mert nő. Én pl:lovagolok és nem nagyképűsködésből csak hasonlatnak,de lány létemre sokszor felültem olyan vad lovakra amire rajtam kívűl csak egy 2 méteres pasi mert felülni és a fiúk akikkel egy csapatban voltam nem vagy max 2 percig mertek rajta ülni és inkább átadták nekem a lovat. Szóval ugyanígy nem mindig biztos, hogy csak a fiúk lehetnek a jobbak a vezetésben csak mert az általában úgy van. Én remélem, hogy egyszer lesz benn a jövőben egy női versenyző az F1-ben, aki tényleg tud is valamit mutatni és nem fogják rá, hogy na ezt csak az alakjáért alkalmazzák, hogy népszerűsítse az F1-et. (2010.03.20. 13:55) A világ leggyorsabb női – hölgyek az F1-ben és "azon túl"
  • SilverMike: @safranynorbert: Köszönöm szépen, holnap felteszem, a linket, ahol a blog "folytatódik" :) (2009.12.19. 08:58) Személyes - A blog jövőjéről
  • safranyn: Sok sikert! (2009.12.13. 00:32) Személyes - A blog jövőjéről
  • SilverMike: @Dave985: Hát, ha minden úgy alakul ahogy elterveztem...:) (2009.12.02. 14:33) Személyes - A blog jövőjéről
  • Utolsó 20

Naptár

április 2014
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  <
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30

Licenc

Creative Commons Licenc

RÁDIÓ

Összes

Blogajánló

Köszönet és költözködés

2009.12.26. 22:00 :: SilverMike

Ahogy az ünnepek, úgy szépen lassan a tétlenség is véget ér, és végre valahára (ahogy a nagyok is szokták) „hivatalosan is bejelenthetem” hogy egyszemélyesből, többszemélyessé változik ez az oldal, pontosabban annak egy „elköltöztetett, és felturbózott” változata. Ugyanis 2010-től ez a blog, a motorsportal.hu (az eredeti formula) címen lesz elérhető, ahol több szerzővel együtt oszthatom majd meg a gondolataimat, a mostaninál jóval népesebb olvasótáborral. Magyarul, a blog 2010-től elköltözik, lévén az író lehetőséget kapott Magyarország egyik legszínvonalasabb weblapjától (és természetesen élt is vele), ahol a „többiekkel” együtt boldogíthatja majd az olvasókat. A mostani cím, és az összes itteni tartalom természetesen megmarad, és nem egy (érdekesebb) bejegyzés kikerül az új tárhelyre is. Kissé elcsépelt (és már unalmas) szöveg (főleg a motorsport rajongók számára), de tényleg szomorú a búcsú, attól az oldaltól, ahol majdnem két évig működhettem, és több mint 150 bejegyzéssel „ajándékozhattalak” meg titeket, ti pedig több mint 900 hozzászólással (jó – jó abból vagy 400-at én követtem el) engem. Azt a helyet, melyről (tudom nem nagy szám, de engem mégis mindig jobb kedvre derített, főleg az olvasottságot szemlélve) legalább négyszer kikerült egy „cikk” az index.hu-ra és még ennél is több a blog.hu címlapjára. Ennek köszönhetően a látogatók száma néha – néha kétezer fölé is emelkedett, a hozzászólások pedig olykor – olykor a harminc alsó határát verdesték. Tisztában vagyok vele, hogy ezek nem nagy számok, de nekem (aki azelőtt papírra, avagy tanulás helyett egy kis kék füzetbe írt, csupán kedvtelésből, mert a sport megszállottja volt) többször okoztak kellemes meglepetést, például amikor az addig megszokott 1 – 2 kommentár helyett 10 – 20 fogadott, és amikor több ismeretlen ember pozitívan értékelte az éppen aktuális firkálmányt. Egyszóval egy esztendő alatt (Dave barátom tanácsát megfogadva, és többek támogatását élvezve) eljuthattam „A pontból B-be”, most pedig tovább léphetek C-re, D-re, E-re, azaz több ember olvashatja az agymenéseimet. Azoknak, akik ezt teszik a kezdetektől fogva, köszönettel tartozom, és ezennel „meghívom őket az új oldalra”, ahol reményeim szerint az itt megszokott baráti hangulatban beszélhetjük ki a száguldó cirkusz éppen aktuális történéseit.

Szóval, folytatás itt:  http://www.motorsportal.hu/motorhome/ (pár hét múlva a blog az előbbi címen is elérhető lesz, addig is szörfözzetek ide: http://www.motorsportal.hu)

Mindenkit szeretettel várok/várunk!

Szólj hozzá!

Személyes - A blog jövőjéről

2009.11.30. 20:27 :: SilverMike

Biztosan észrevettétek már, hogy mostanában a megszokottnál kevesebb bejegyezés „lát napvilágot”, miközben az F1 világában egyre jobban beindul az élet. (Hol van már az a klasszikus uborkaszezon?) Aki közelebbről ismer, az tudja, hogy mostanában eléggé elfoglalt voltam, ezért nem tudtam „etetni az oldalt”. Például (ez is személyes, de elvégre a blog egy napló) az elmúlt hetekben az egész család költözködési lázban égett/ég. És amire jelen pillanatban mindennél büszkébb vagyok, lehetőséget kaptam arra, hogy egy másik oldalra is írhassak, mégpedig az ország egyik legismertebb honlapjára, a formula.hu-ra, ahol nyár óta vezetethetem a MotoGP rovatot. Remélem megértitek, hogy ezt a lehetőséget szeretném kihasználni, plusz (lévén a törvény erre kötelez) az iskolát is meg kell látogatom egyszer kétszer. Pár hónappal ezelőtt talán ezért fordult meg a fejemben, hogy befejezem ennek a blognak az írását, vagy (ha valakit érdekel) átadom az első jelentkezőnek. Később (egy – két jóbarátom nyomására) úgy döntöttem, hogy a 2009-es szezont még „végigviszem”, jövőre pedig valami újba vágom a fejszém. Például egy közös blog létrehozásába (több nagy név segítségével), vagy ha ez a terv kútba esik, akkor ennek az oldalnak a „felfrissítésébe”. Hogy ebből mi valósul meg azt (ahogy a vak is mondta volt) majd meglátjuk, de egyelőre a 2009-es esztendőből is hátra van még (kerek egész) harmincegy nap, és egy két beígért írás is. Például „Spanyolország vörös bikájáról”, vagy a „fejtetőre állt világról”. Ezek a bejegyzések (meg még egy tucat) félkészen ott vannak már a „polcon”, és amint lesz egy kis időm fel ki is egészítem őket, és fel is kerülnek a blogba. Addig is egy kis türelmet kérek. És ha már itt tartunk, szeretném megköszönni nektek/önöknek, hogy több mint egy éve olvassátok/olvassák ezt az oldalt. Remélem, az következő esztendőkben is „vele tartotok”, bármerre is vezeti majd az útja.

„Köszönöm, hogy meghallgattak.”

Üdvözlettel: Vég Miklós (SilverMike)  

5 komment

Fejtetőre állt világ – I. rész

2009.11.19. 22:25 :: SilverMike

Való igaz, hogy (fizika tanárom szavaival élve) „lusta kutya” vagyok, amiért az Abu Dhabi Nagydíj után kisebb „pihenőre” (meg ilyen olyan teendők elvégzésére) vonultam, mondván a Formula 1 világa most úgyis téli álomba szenderül, a hírlapi kacsákat pedig oly sokan etetik, nem kell a népnek egy 456. elemzés, és a huszonhatodik féle összeesküvés, lényeges változás meg úgysem várható a napokban. Ez így is történt! Körülbelül egy hétig! Ugyanis a 2009-es esztendő negyvenhetedik hetében ismét olyan események történtek, amelyekre a legbennfentesebbek sem számítottak volna, nemhogy a rajongók, az internet szörfösei vagy akár a Formula 1-et csak fél szemmel követő átlagnézők. Először is, a bajnokcsapat, „az egykoron legendás” (jóságos atyaúristen, ezt a szót kell használni az idei nyertesekre?!) Brawn GP atomjaira hullott! Aztán Jenson Button fogta magát és (nem, nem, és nem a pénz miatt) átszerződött a McLarenhez, kiütve ezzel az ezüstös nyeregből Kimi Räikkönent, aki így jobb híján kihagyja a 2010-es szezont. Legalábbis egy egész napig úgy nézett ki, hogy kihagyja, de ma már a Mercedesszel tárgyal, valamint a Rally-s és a Le Mans-i kalandokat szövögeti. Mindeközben a Toyota kiszállt a Formula 1-ből, Timo Glock aláírt a Manor GP-hez, Jacques Villeneuve pedig „brutális” edzésprogramba kezdett, mivel elmondása szerint több mint valószínű, hogy visszatér a Forma 1-be. És ha jön, akkor az „amerikai álmom csapatában” az USF1-ben fog versenyezni, ahol Jonathan Summerton csapattársa lehet, mivel az amerikai versenyző fittyet hányva a „hivatalosra” saját blogjában bejelentette, „vigyázz F1 jövünk”. Mi pedig szusszanjunk egyet és egy „trilógiában”, aminek a fejtetőre állt világnál aligha találhattunk volna jobb címet, tekintsük át az elmúlt hetek történéseit. Egyelőre a legtöbbeket érdeklő témák (Kimi, Button és a beígért, de a „polcon pihenő” Alonso) nélkül (a következő részekben viszont az ő főszereplésükkel, bízva abban, hogy addig pont került a történet végére) Toyotáékkal, Mercedesékkel, és a jó öreg Jacques-al.

Fejjel a falnak

Várható volt, de mégis sokakat meglepett. Természetesen a Toyota kiszállása, amit három nappal az Abu Dhabi Nagydíj u
tán jelentettek be, és természetesen a gazdasági világválsággal magyaráztak meg. Az első „erre utaló jelet” (utólag okos az ember alapon) a tavalyi év végén találjuk, amikor a japánok a nyilvános autó bemutatójukat lefújva az interneten (egyébként nagyon ötletesen) ismertették 2009-es versenygépüket, mellyel az első futamgyőzelem megszerzését vették célba. Majd ridegen bejelentették, hogy ha ez nem sikerül követik ősi riválisukat és leállítják Formula 1-es projektjüket. Ennek ellenére az FIA – FOTA „háború” alatt az alakulat a gyártók egyik zászlóvivőjévé vált, és derekasan harcolt az új sorozat (kacc – kacc, sokan akkor nevetségesnek tartottuk, de kaptuk a követ rendesen) megalkotásáért. Majd varázsütésre, a béke kitörésével aláírták a Concorde Egyezményt, azaz 2012-ig elkötelezték magukat a Formula 1 mellett (ennek még lehet böjtje, az FIA jelenleg is vizsgálja a szerződésszegést). Ekkor a legtöbben elkönyvelték, hogy a Toyota marad, sőt John Howett még locsolt egy kis olajat a tűzre, amikor „hivatalosan is bejelentette” a maradást. Aki akarta elhitte, aki nem, nem, de a jó öreg Jarno Trulli kijelentése már akkor gyanús volt, mármint a nyilatkozat amiben elmondta, hogy folytatni akarja Formula 1 es pályafutását, de nem egy ilyen bizonytalan sorsú istállóban. Aztán Frank Williams cserélte le a Toyota erőforrásokat, ami már többekben gyanút ébresztett mivel a legendás csapat derék vezetője nem szokott csak úgy kilépni élő szerződésekből. De említhetnénk a Toyota pályájának (Fujinak) a csődjét, és Timo Glock „feltűnően hosszú betegeskedését” is, mely okán egy hosszú – hosszú ideje a csapatot szolgáló versenyző kapott lehetőséget, és vált a Formula 1 legújabb csillagává. Természetesen Kamui Kobayashiról beszélünk, aki két verseny alatt belopta magát a rajongók szívébe, sőt eredményeket is tudott produkálni a piros – fehéreknek. A sikereket látva Howett ismét nyugtatott, elmondta, hogy „Koba” jövőre már teljes értékű versenyzőként erősítheti a csapatot, azt azonban elfelejtette kijelenteni, hogy 2010-ben már nem is lesz csapat. Természetesen ez nem az ő dolga, és nem is az ő feladata volt, hanem a cég öltönyös vezetőinek, akik könnyek között jelentették be a Toyota kiszállását. Úgy, ahogy a Hondánál tették azt tavaly, és ahogy (igaz könnyek nélkül) idén a BMW-nél. Egy év alatt három gyár intett búcsút az F1-nek, és a legtöbben már a sport haláláról beszéltek. Pedig! (És akkor a személyes vélemény.) Ez sosem volt az ő „játékuk”, igaz a bajnokság szerves részeivé váltak. Azonban (és ezt hála Istennek nem csak én gondolom így) ezt a kategóriát nem ők tették azzá ami, hanem a lelkes privát (egykoron garázs) csapatok, mint a Lotus, a Williams a McLaren és bizony a Ferrari, ami az előbbiekhez hasonlóan egy kicsiny istállóból (Scuderiából) lett azzá ami. Majd, amikor Bernie fantasztikus ötleteinek, üzleteinek köszönhetően a Formula 1 „száguldó cirkusszá” vált, és rajongók, szponzorok, valamint pénzemberek egyszóval a cégek (a gyárak) figyelmének középpontjába került, a márkát (győzelmekkel) reklámozni kívánó gyártók szépen lassan bekerültek a cirkusz körforgásába. A legtöbben „okos” taktikával, (egy legendás versenycsapat partnereként, olyan emberek segítségével akik már évtizedek óta űzik az ipart) vágtak bele a „legnagyobb kalandba”, és kisebb – nagyobb sikerekkel öregbíteni is tudták hírnevüket. Elég, ha csak a Mercedesre (Ron Dennis legendás csapatával, a McLarennel karöltve) a BMW-re (kezdetben a Williams oldalán) vagy a Renault-ra gondolunk akik (a Benetton társaként, majd rájuk építkezve) értek el sikereket. A „színtiszta gyári csapatok” azonban nem vitték sokra, a Honda (Dave Richards kiszállása után) szépen lassan visszaesett a mezőny hátsóbb részeibe, a Toyota sajnos el sem jutott odáig, a Jaguar hamvába holt, majd egy remek (immáron önálló) esztendő után a BMW is visszacsúszott. A legtöbben ezt (ezen persze lehet vitatkozni) a szakszerűtlen vezetés számlájára írják. Azoknak az öltönyösöknek a számlájára, akik vezető egyéniségek, igazi „szakbarbárok” (Brawn, Dennis, Williams, Flavio, Richards) nélkül a saját embereikkel a saját útjukon akartak sikereket elérni. Majd a „korlátlan pénzszórás” végeztével, a válság kitörésével, elsősorban pénzügyi okok miatt (és természetesen a sikertelenséget látva, az újabb eredménytelenség elől menekülve) kivonták csapataikat a Formula 1-ből. Ez a recesszió kellős közepén persze érthető, de egyúttal bizonnyal alátámasztja a „Forma 1 nem a gyáraké” elvet, ugyanis Frank Williams gárdája (a 2008-as év végén több millió eurós tartozással a „zsebben”) sem adta fel. Mert ők ebből, és ezért élnek!

McLaren, Brawn, Mercedes…

Sokak szerint a gazdasági világválság „csak egy jó indok volt” a gyárak számára. Ezt az összeesküvés elméletet valószínűleg csak erősíteni fogja az a tény, miszerint a Mercedes (a gyengén teljesítő alakulatokkal ellentétben) pont most hozta létre gyári, Mercedes GP nevű alakulatát. Mégpedig a Brawn GP alapjain, a remek szakemberek, és a nagyszerű Ross Brawn segítségével, azaz az okos utat választva. A világbajnoki istálló megvásárlása igazság szerint
nem érte annyira váratlanul a Forma 1-es népeket, mint a bejelentés hatására meginduló „átigazolási lavina”. Mivel a legtöbb neves szaklap már az utolsó versenyek alatt beszámolt a németek és Ross estébe nyúló beszélgetéseiről, majd maga Brawn utalt a megvásárlás tényére, amikor rezzenéstelen arccal bejelentett, hogy a csapat jövője biztos, vannak/lesznek erős szponzorok, támogatók. Mint utólag kiderült az első számú mecénás az istállóból 75,1%-ot megvásárló Diamler AG lesz, aki 2010-ben már Mercedes néven indítja az istállót. Az alkut hétfőn ütötték nyélbe, amikor Dr. Zetsche (a tulaj) azt is hivatalossá tette, hogy 2010-ben eladja 40%-os részesedését a McLaren csapatból (amit Ron Dennis és a McLaren különböző leányvállalatai vásárolnak majd vissza), azonban 2015-ig, mint motorszállító támogatni fogja a wokingi alakulatot. Dennis szerint mind a két fél jól járt, a Mercedes végre valahára (1955 óta először) gyári csapatként vehet részt a bajnokságban, a McLarent pedig megmarad annak, ami egykoron volt, szabad, egy gyár befolyásától független alakulatnak. A Brawn GP viszont a Formula 1 egyik legnagyobb legendájaként felvételt nyert a „régen volt csapatok népes táborába”. Az angol média, és a legtöbb rajongó most ezt a tényt „siratja”, ugyanis a hófehérek óriási népszerűségre tettek szert, elsősorban közvetlenségükkel, családias jellegükkel, és az év közben „megrajzolt tündérmesével”. A siker azonban, ahogy oly sok mindet ezt is megváltoztatta, a „GP” lett az egyik legkeresettebb alakulat, szponzorok, versenyzők és támogatók „ezrei” (erősen idézőjelben) keresték meg őket, és (talán) változatták volna meg ezt az arculatot. Ennek fényében Barwn (ismét) a legjobb döntést hozta meg, gyári (a kitartóbb fajtából), és pénzügyi támogatásra tett szert, miközben amennyit csak tudott megmentett a Brawn „hangulatából” (így a szurkolók lassan feltörölhetik „könnyeiket”, és megkezdhetik a következő feltehetően sikerekben gazdag évre való felkészülést). Ja, és Ross egy év alatt gyári Mercedes kreált a gyári Hondából. Vannak még szavak erre az emberre?!

Jacques a foltját? (Egy kis találgatás)

„A bemelegítést követően a program 100 percig tart, mely alatt a leghosszabb szünet öt másodperc. Igazán, igazán brutális. Szerencsére Erwin még nem küldött a szaunába edzeni. Jelenleg a téli tesztekre készülök, így egy kissé hideg lesz. Azonban amikor megkezdődik a bahreini versenyre való felkés
zülés, tudom, hogy nem fogok elmenekülni! Semmi sincs még elrendezve, azonban szeretem, ha a céllal kapcsolatos dolgok haladnak. Tényleg azt hiszik, hogy idejönnék szenvedni a visszavonulásom után, és messze lennék a két fiamtól, ha nem hinném, hogy a dolgok jól alakulnak?" - mondta az F1 egykori fenegyereke Jacques Villeneuve, aki még a nyáron jelentette be, hogy 2010-ben a számára vonzó új szabályok, és a nyughatatlansága miatt vissza szeretne térni a világbajnokságba. Az ölet akkor eléggé hamvába holtnak és kissé abszurdnak tűnt, azonban 1997 világbajnoka komolyan vette a „visszatérés projektet”. Több csapattal (a hírek szerint a Lotusszal, a Sauberrel, és az USF1-el) is tárgyalásba kezdett, és a legújabb értesülések szerint az egyiknél sikerrel is járhat, ezért intenzív edzésbe kezdett, amiről fentebb nyilatkozott is. Ismét csak „nem hivatalos” információkra tudok támaszkodni, melyek szerint az „öreg” a legnagyobb lehetőséget az amerikaiaktól kaphatja meg. Akik rutinja, és Kanadai származása miatt tehetik le a voksot az egykoron lila hajjal száguldó pilóta mellett, aki 2006-os „visszavonulása” óta, a LeMans-ban, és a NASCARBAN is megfordult. A nagy visszatérés buktatója elsősorban az USF1 bizonytalan jövője lehet, ugyanis a legtöbb forrás szerint (megint találgatok, bocsánat) Peter Windsorék még az autó gyártását sem kezdték el. Az F1 Racing egykori újságírója szerint azonban minden a legnagyobb rendben halad, sőt már az első törésteszteken is túl vannak. Ezt támasztja alá Jonathan Summerton nemrégiben megírt twitter (manapság a versenyzők hobbijának számító blog) üzenete, melyben jóformán bejelentett érkezését. A huszonegy éves amerikaitól egyébként honfitársai, már most „megváltást” azaz eredményeket várnak, melyek elérésére az európai szakértők szerint is lesz lehetősége, ugyanis a legtöbb „államokbelivel” ellentétben ő nem az ovális, hanem az egyenes (azaz az európai) utat járta be. Magyarul nem a körpályák szokatlan világból (ahonnan oly sokan jöttek láttak és mentek) hanem az „errefelé” megszokott szamárlétra fokairól érkezik/érkezhet, ha a sajtó és a „twitter” értesülései pontosak.

Volt már rá példa, de ellenpélda is.

5 komment

Címkék: vélemény hírek forma12009 forma12010

"Tükör" - Adu Dhabi Nagydíj összefoglaló

2009.11.07. 12:04 :: SilverMike

Amikor az arab sejkek leintették az Adu Dhabi Nagydíjat, a 2009-es Formula 1-es szezon történelemmé vált, legalábbis elvileg, mivel ezt a kijelentést az elmúlt idők balhéi után illik fenntartással kezelni. Most (egy kis várakozás, és) egy egész hét elteltével viszont úgy néz ki, hogy kedvenc sportunk hatvanadik szezonját lassan, de biztosan beírhatjuk "az elmúlt esztendők nagykönyvébe". Mert (meglepő módon, avagy hála az Istennek!?) ezidáig senki sem óvta meg a futamok eredményeit, senki sem lát bundát a végeredmények mögött, sőt a múlton való rágódás helyett, ezennel a jövőre való "felkészülés" indult be varázsütésre. A Toyota bejelentette, távozik a Forma 1-ből, a Renault hamarosan követheti őket, ennek köszönhetően Peter Sauber (lassan) legendás csapata visszatérhet a Száguldó Cirkusz porondjára, a másik nagy visszatérőt, a Lotust meg már most kikezdte a Force India. Eközben kettőezer-kilenc, Bernie formula1.com-ja szerint is lezárult: megjelentek az összefoglalók, az értékelések, Button pedig bekerült a hírességek csarnokába, azaz harmincegyedikként az ő fényképe is felkerült a világbajnokok "arcképcsarnokába". Szurkolótársaink pedig az évad végeztével, és az uborkaszezon kezdetével a legtöbb fórumon, már most feltették az ekkor megszokott kérdést:

Tíz évvel később, hogyan emlékszünk majd 2009-re?

Talán úgy, ahogy az Arab Nagydíjra magára, ugyanis ennél „jellegzetesebb” lezárása aligha lehetett volna a 2009-es versenyévadnak. És ez nem csak nekem, hanem több szakértőnek, köztük Nagy Dávid (talán Dave-ként többen ismeritek) barátomnak is feltűnt, aki már napokkal ezelőtt megírta a saját oldalán, hogy az Abu Dhabi-i száguldásnál jobb tükörképet aligha állíthattunk volna a 2009-es szezon elé. Remélem, hogy sem Ő, sem senki más nem fog megharagudni azért, ha ezt a gondolatmenetet továbbvéve írom majd ezt az összefoglalót, (enyhítő körülmény lehet az, hogy a verseny után nekem is eszembe jutottak hasonló gondolatok). Talán azért mert az évad is akkora elvárásokkal, akkora beharangozóval vette kezdetét, mint maga a verseny. Új szabályok, KERS („a turbókorszak alkonya utáni legjelentősebb változtatás”), valamint átalakított, előzésre specializált versenyautók várták az érdeklődőket, míg az Emirátusok földjén, világító a pálya felett átívelő szálloda, és a sportág történelme során először alkonyati futam. Szóval minden, amivel a „parasztot el lehet hülyíteni”, és minden, amivel feltűnést lehet kelteni, no meg reklámot csinálni a jó öreg Cirkusznak. Majd jöttek a baljós árnyak, a Formula 1-et a Honda kiválása, és az FIA (szükséges, de túl szigorú) költségcsökkentési mizériája, a pálya tulajdonosait pedig szintén a világgazdasági válság negatív hatásai (voltak pletykák melyek szerint a „pénzhiány” miatt csúszik egy csomó létesítmény átadása) rázták meg. Aztán (ahogyan az a Formula 1-ben általában lenni szokott) minden rendbejött, a Hondát megvette és győzelemre vezette a tervezőzseni Ross Brawn, a pálya pedig a határidőn belül felépült. Majd kezdetét vette a várva – várt verseny/versenyévad, fantasztikus rajttal Melbourne-ben, az elmúlt évek egyik legizgalmasabb futamával, több mint ötven év után egy újonc csapat kettős győzelmével, és az új szabályok (akkor legalábbis így gondoltuk) teljes sikerével. Abu Dhabiban a „régi világbajnok” rajtolhatott az élről miután szombaton, hatalmas fölénnyel megnyerte az időmérő edzést, Vettelt, Webbert, és a Brawn kettősét magamögé utasítva. A start itt is fantasztikus volt, Hamilton (akárcsak az év elején Button) kilőtt, míg a hátsóbb régiókban volt izgalom dögivel. Webber elkaszálta Barrichello első vezetőszárnyát, Trulli szokásához híven elaludt, Kubica pedig fantasztikus rajtot vett (mint Melbourne-ben) a verseny későbbi szakaszaiban azonban csak szenvedett (akárcsak az év első felében). Az első körök még úgy, ahogy izgalmasra sikeredtek, Sebastian Vettel megemberelte magát és az élen álló Hamilton (a világbajnokságban anno Button) nyomába eredt, a középmezőnyben pedig (ahogy azt még Malajziában és Bahreinben tapasztalhattuk) remek csaták alakultak ki. Aztán szépen lassan (erről lehet vitatkozni, de én kitartok amellett, hogy a dupla diffúzor elterjedésének köszönhetően) a 2009-es év, és az arab verseny lendülete is alaposan visszaesett. Hamilton poroszkált az élen, azonban egy fékprobléma miatt nem tudta hozni a szombati formát. Mögötte a két Red Bull, és a két Brawn haladt, egészen addig, amíg az első kiállás után újra a bokszba nem hajtott és végleg le nem parkolta az MP4/24-et (ez a hullámvölgy a világbajnoki idei évére is jellemző volt). Ekkor Vettel vette át az irányítást (ahogy a Brit Nagydíjtól kezdve a világbajnokságban is), Webber második, Button harmadik, Rubens pedig negyedik lett. Az izgalmakat ekkor a Formula 1 legújabb színfoltja Kamui Kobayashi szolgáltatta, amikor egykiállásos taktikájának köszönhetően (élesben, a pályán) leelőzte Buttont, jelképesen visszaadva a brazíliai kölcsönt. Tankolása (pár évig az egyik utolsó versenyben lezajlott üzemanyagfelvétel) után a világbajnok ugyan visszaelőzte, de még így is a három pontot érő hatodik helyen finiselt, élete második versenyén! Hasonló taktikán volt Kimi Räikkönen és Heikki Kovalainen is, ők viszont a kezdeti fellángolás után szépen lassan visszaestek (ahogy a Ferrari is tette azt az évközi fellángolás után) a mezőny közepére, és pont nélkül fejezték be a száguldást. Így a McLaren megtarthatta egypontos előnyét, és megszerezte a konstruktőri bajnokság harmadik helyét. Az unalmas körözgetésbe ekkor Jaime Alguersuari vitt némi színt, amikor az év bakiját elkövetve nem a Toro Rosso, hanem a Red Bull Racing bokszába hajtott (talán egész évben rossz depóban, a kvalitásait erősen meghaladó sorozatban volt?!), majd a szégyenteljes manőver után leparkolta az üzemanyaghiánytól szomjan haló versenyautót. A derbi az utolsó körökben (ahogy a bajnokság is Brazíliában) azért ténylegesen is visszanyert valamicskét a szezon eleji izgalmakból, Button körökön keresztül űzte Webbert, sőt előzött is (akárcsak az év legtöbb versenyén), de az ausztrál visszaszerezte a pár pillanatra elveszített pozíciót, és meg is őrizte azt a Nagydíj leintéséig. A sorrend tehát mit sem változott a huszadik – harmincadik körben beállít eredményhez képest, Vettel nyert, Webbert, Buttont, Rubens-t, a hihetetlenül stabil Heidfeldet, az üstökösként berobbanó Kobayashit, Trullit, és Buemit megelőzve. És, hogy hogyan fogunk majd emlékezni erre az egészre? A legtöbben az unalmas versenyek miatt (azért azokat az elmúlt évek során már megszokhattuk), avagy kedvencük botladozása miatt bosszúsan tekintenek majd vissza. Mások az eddig „sehol sem lévő” pilóták tündöklése, és a személyes favoritok sikerei miatt örömmel idézik majd vissza az év történéseit. Ha engem kérdeznek, én azt mondom, hogy 2009-et mindenképpen zárjuk a szívünkbe, mert idén a Formula 1 újra megmutatta rég elveszett arcát, újra bebizonyosodott, hogy kevés pénzből, sok ésszel is lehet futamokat, világbajnokságokat nyerni, és olyan versenyzők kapták meg a várva – várt lehetőséget, akik már évek óta megérdemelték azt. És, higgyék/higgyétek el nekem, pár év múlva Ti/Önök is így fognak/fogtok emlékezni erre a nem mindennapi esztendőre.
 
Mert, az idő mindent megszépít.

 

4 komment

Címkék: vélemény forma12009 futamok

Csillagok háborúja - Abu Dhabi Nagydíj előzetes

2009.10.31. 00:02 :: SilverMike

Nézhetjük lentről, nézhetjük fentről, jobbról vagy akár balról, de rövid időn belül rá kell jönnünk, hogy ilyen „képződményt” eddig csak a Csillagok Háborújában láttunk. De nem a „klasszikus trilógiában”, hanem az újban! Ahol már a legmodernebb technológiákkal alkották meg a futurisztikusabbnál, futurisztikusabb házakat, tornyokat, és azokat az épületeket, amelyeket ma még nem tudunk hová sorolni. Valahogy, úgy ahogy azt Adu Dhabiban tették, nem is olyan régen, és nem is egy másik galaxisban. Pedig ez az új Yas Marina Circuit pont úgy néz ki, mintha az űrből, vagy legalábbis a jövőből szalajtották volna. Ugyanis az aszfaltkör fölé (és mellé) épült gigantikus „komplexum” (ami egyébként a színét is tudja váltani a pályán érvényben lévő zászlójelzések szerint) a hatalmas stadionszerűen elrendezett lelátók (ez még ötletes és hangulatos is), a pálya belsejében felhúzott tornyok, valamint a szállodák tömkelege (engem legalábbis) inkább emlékeztet egy fantasztikus film nyitójelenetére, mint egy Formula 1-es verseny színhelyére. Lehet, hogy bennem van a hiba, de Tilke mester (és „Bernie papa”) legújabb alkotása (melyben összegyúrta az eddigi remekművek jellemzőit: a kínai monumentalitást, a bahreini sivatagot, a valenciai betontengerrel körbevett kikötőt, és a szingapúri lámpákat) nekem már sok. A fenti jellemzők (melyek, a legtöbb szurkolónál már egyenként is kiverték a biztosítékot) egyvelege valahogy a „jóból is megárt a sok” tipikus esetét teremti meg. Persze a látvány gyönyörű, főleg amikor a „természet lámpáját” felváltja a mesterséges fényözön. Magyarul az „effektek” fantasztikusak, de az embernek hiányzik a hangulat, ami a Formula 1 klasszikus versenypályáit övezi: rajongók ezrei, tömött lelátók, színes zászlók és sapkák, boldog emberek. A hangulat, ami az eredeti Star Wars trilógiát is az új fölé emeli…

A vonalvezetése nem is olyan rossz?!

A Formula 1 (ha Bahrein felett most szemet hunyunk) 2007 elején tette be a lábát „arabföldre”, amikor egy utcai parádé keretein belül a Ferrari és a McLaren ellátogatott az Emirátusok fővárosába. A száguldás akkor annyira megtetszhetett valamelyik „kiskirálynak”, hogy pár hónappal később felkereste Bernard Ecclestone-t, aki szíves örömest „dobott neki” szerződést, mégpedig egy Formula 1-es futam lebonyolításáról. A papíros szerint 2009-re az arab országnak készítenie kellett egy az FIA szabályainak megfelelő versenypályát, ahol 2016-ig minden évben futamot tud rendezni. A szervezők nem sokat vacakoltak, rajzoltattak egy pályát Hermann Tilkével, majd fogtak (körülbelül) 240 milliárd forintnak megfelelő arab pénzt és építettek egy szigetet. Arra meg a mester által megálmodott betonkört, és egy egész „szabadidőközpontot”, Ferrari élményparkkal, hotelekkel, kikötővel, és „színváltós épülettel”. A munkálatok percre pontosan (vagy egy kicsit hamarabb, miután egy okos újságíró elhintette, hogy kifogy a pénz, és Abu Dhabi helyét Kanada veszi majd át, ezzel felbosszantva és feltüzelve a szervezőket) befejeződtek. Ezt követően a Formula 1 „kis nagyembere” (Charles Bernard Ecclestone) addig – addig fúrta a szervezőket, amíg azok bele nem mentek abba, hogy a Nagydíj szürkületkor startoljon és (ha minden rendben megy) a sötét éjszakában (persze kivilágítás mellett) érjen véget. Magyarul Abu Dhabi legyen az első „naplemente futam” házigazdája. Egy (a pálya „történelmében”) nyugodalmasabb időszak után, végre a motorok is felbőgtek, amikor Bruno Senna, majd David Coulthard egy átalakított kétülésessel elsőként próbálhatta ki az új ringet. DC barátunk pedig kisebb meglepetésre próbakörei után „harapós, jó vonalvezetésű, és élvezetes” aszfaltkörnek nevezte, mi pedig fellélegezhettünk: végre egy izgalmas Tilke Ringet kapunk?! Ettől a pillanattól kezdve (mi rajongók) abban reménykedünk, hogy a szezonzáró helyszínéül szolgáló 5550 méter hosszú pálya hasonló izgalmakkal ajándékoz meg minket, mint az év eleji Ausztrál Nagydíj. Erre elvileg minden esély meg is van, ugyanis a pályán több valódi előzési pont is található, például az első kanyar bejáratánál, ahol a srácoknak remek lehetőségük nyílik az ellenfél kifékezésére. Ezután, a majdnem derékszögű forduló után egy rövidebb egyenes, és egy gyorsabb kanyarkombináció következik. A tempósabb szakasz után, ismét „kanyaroghatunk” egy kicsit az ötös, hatos, és az FIA térképe szerint is „kulcsmomentumnak” számító majdnem 180 fokos „görbében”, csak azért, hogy a pálya leggyorsabb részére a 970 méteres „hátsó egyenesre” kerüljünk. Oda, ahol (főleg az egy éves pihenőidejére készülő KERS rendszerrel felszerelt versenyzőknek) újabb lehetőség nyílik az előzésre, legalábbis az FIA papírosa szerint, melyen a nyolcas kanyar is kulcsmomentum. De kulcs lehet a „trükkös kilences” utáni egyenes is, melynek a végén a bátrabbak ismét javíthatnak, vagy ronthatnak pozíciójukon. Ezt követően érkeznek meg a valenciaira kísértetiesen hasonító kikötőbe, ahol a pálya legtechnikásabb részén 12-től 18-ig (számozva) találnak kanyarokat. Ezek után már csak kettő állhat útjukba, de ha azokat is sikeresen abszolválják, ráfordulhatnak a célegyenesre, és még ötvennégyszer megtehetik ezt a kört.   

2 komment

Címkék: vélemény hírek előzetes érdekesség forma12009 forma1történelem

"Ki is az a Kamui Kobayashi?"

2009.10.27. 23:07 :: SilverMike

A múlt heti sorsdöntő futam előtt egy a szokottnál is mosolygósabb japán srác sétálgatott fel s alá a Toyota színes depójában. Hősünk a teljes ismeretlenségből lépett a keleti csapat bokszába, és majdhogynem feltűnés nélkül tette meg a fent említett lépéseket. Ugyanis a nagyok küzdelme alatt a kutya se figyelt rá, sőt (ez nem vicc) volt olyan delikvens is, aki az istálló egyik szerelőjének nézte. Majd a futam után száznyolcvan fokos fordulatot vett az ifjú „szamuráj” világa, aki mikrofontengerben úszva, újságírók „kíséretében” hagyta el az interlagosi pályát, pedig ő a nagy derbi alatt is csak a munkáját végezte. Arról meg már nem tehet, hogy ezt látványosan, és az újdonsült világbajnokból kis híján idegroncsot csinálva tette. Aki pedig egy kicsit is ismeri ezt a csupa szív versenyzőt, az tudja, hogy Kamui Kobayashi (mert róla van szó) világ életében olyan volt amilyennek a legutóbbi Brazil Nagydíjon láttuk. Csendes, de mindig vidám, és a legtöbb csapattársához mérhetetlenül kedves, a pályán viszont agresszív, és (egyáltalán) nem olyan észrevehetetlen, mint a bokszokban. Magyarul „tipikusan japán habitussal” megáldott, olyan habitussal, ami eddig nem sok sikert aratott az F1 néha kegyetlen világában.  Vajon Kamui lesz az első, aki sikerre viszi? 小林 可夢偉, (Ő valahogy így írná a nevét) 1986. Szeptember 13-án látta meg a napvilágot, egy Amagasaki nevű japán városkában, közel a Csendes – óceán partjaihoz. A versenybacilus kilenc éves korában (1996-ban) fertőzte meg, amikor gokartozni kezdett a SL Takarazuka Tournament Cadet Class-ban, majd a következő éven a Toyota által szponzorált hasonlóan kacifántos nevű bajnokságban elnyerte a győztesnek járó kupát. Ekkor került a gyár versenyzői akadémiájára, ahol a Formula Toyotában a formulaautózás minden csínnyát – bínnyát elsajátíthatta. Ezt a kategóriát kinőve (érdekes módon nem a japán utat, azaz a Nippont választva) a Forma Renault-k világához csatlakozott. A 2000-es évek közepén versenyzett Holland, Német és Olasz szériákban is. Az itáliai kiírásban egyébként az úr 2005. évében bajnoki címet is szerzett, hat futamgyőzelmet négy Pole Pozíciót és 312 pontot bezsebelve. Ebben a korban azonban egy győzelem már nem is győzelem a fiatal titánok számára, így ugyanabban a szezonban diadalmaskodott Formula Renault-s Európakupán is. 2006-ban (hogy, csak a nagyobb neveket említsük) Paul di Restával, Sebastian Vettellel, Romain Grosjeannal, Sebastien Buemivel, Giedo van der Garde-dal és a honfitárs Kazuki Nakajimával vívott az Euroseries-ben, ahol háromszor állhatott a dobogóra, és egy év végi nyolcadik helyezést szerezett. A következő szezonban már futamgyőzelmet ünnepelt, és egy bizonyos Nicolas Hülkenberg mögött a negyedik pozícióban zárt. Majd belépett a „Forma 1 előszobájába”, amikor a jó öreg DAMS leszerződtette Őt a szárnyait bontogató GP2-es Ázsia Bajnokságba, ahol két futamgyőzelmet (azon kívül viszont nagyon semmit, sem) szerzett. A főszezon sokkal kiábrándítóbb volt, pedig abban is hazavitt egy trófeát a barcelonai második futamról, azt követően viszont csak egyetlen egyszer tudott pontot szerezni. Majd jött a 2008/2009-es GP2 Asia, ahol egy bajnoki címmel bizonyította be, hogy igaz a mondás, mely szerint az ember csak a hibáiból tanul igazán. Ez a siker azonban egy – két szakértő szerint nem volt több „egyszerű fél sikernél” (az meg már milyen?!), mivel Hulkenberg csak négy versenyen vett részt, a legnagyobb ellenfélnek kikiáltott Jérome d’Ambrosio pedig csak a szárnyait bontogatta, meg a tojáshéjat rázogatta a fenekéről. Azt azonban senkinek sem szabad elfelejtenie, hogy a bajnoknak mindig az aktuális mezőnyben kell a legjobbnak lennie, Kamui pedig a nagyszerű bahreini győzelmével és a stabil pontszerző helyek megszerzésével az idény legjobbjává vált. Ehhez képest a főszezonban az év végén megszerzett tizenhatodik helyével ismét csalódást keltett. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy Kobayashit a legtöbbször a balszerencse istenasszonya fosztotta meg a sikertől, mégpedig egy – két agresszív versenytárs képében. Ennek ellenére (bár nem látok bele, de úgy gondolom, hogy) a 2009-es év lesz Kamui egyik legszebb emléke. Ugyanis a télen, a portugáliai özönvízben tesztelhette a Toyota Formula 1-es torpedóját, majd (szintén esős körülmények között) a Japán Nagydíj pénteki szabadedzésein is vezethette a TF109-est, amikor Timo Glock betegség miatt nem tudta vállalni a körözgetést. Pár nappal később (Timo suzukai baleset követően) pedig Ő lett a csapat hivatalos versenyzője, akinek pótolnia kellet, illetve pótolnia kell majd a németet. Így jutottunk hát el Amagasakiból, Interlagosba, ahol ez, az eddig igencsak hullámzóan teljesítő versenyző az év egyik felfedezettjévé vált, amikor az esős időmérőn tizenegyedik, a futamon pedig Jenson Button és Sebastian Vettel rémálma lett. A világbajnok hosszú – hosszú körökön keresztül autózott az „őrült japán” mögött, aki olyan keményen bánt az „aspiránsokkal”, mint a pozícióért küzdő Nakajimával. Azokban a percekben, melyekben Japán egyik legnagyobb reménységévé vált, aki nem mellesleg (ezzel a teljesítménnyel) belopta magát a rajongók szívébe is. Akik már izgatottan várják Kamui következő versenyét, ahol az általános vélekedés szerint eldőlhet, hogy a brazíliai teljesítmény csak egy bíztató kezdés volt (és semmi több, mint azt pár éve Nakajima kísértetiesen hasonló bemutatkozása után láthattuk), vagy (az arab siker esetén) egy ígéretes karrier kezdete. Ha engem kérdeznek (a csillagok szerencsés állása esetén) Kamui szép karriert futhat be. A Formula 1-es autó valami csoda folytán (majdhogynem) jobban fekszik neki, mint a GP2-es, ugyanis ebben az évben, amikor a legtöbb beugró szenvedett Ő minimális (és egyébként bíztató teszt) után szinte azonnal tudta hozni azt, amit a fejesek elvártak tőle. Ettől a „kozmopolita” fiatalembertől, aki egyébként minden második hónapban elhagy egy mobiltelefont, és a szabadidejét legszívesebben karatézással, zenéléssel, valamint Alfred nevű kutyája sétáltatásával tölti. Mi pedig csak két dolgot kérhetünk tőle:
Ésszel versenyezzen, és ne kallódjon el, ahogy azt annyi ígéretesen induló tehetség tette.

Sok sikert Kobayashi – san!


A képek és a versenyző legérdekesebb adatainak megosztásáért, és persze a cikk elkészítésben nyújtott segítségért, hatalmas köszönet illet Fánczi Dórát, Kamui elsőszámú magyar rajongóját!

 

4 komment

Címkék: vélemény hírek pilóták forma12009

Brazil Nagydíj: Great Button

2009.10.23. 20:23 :: SilverMike

A fenti szócska a hétvégi Brazil Nagydíjon közvetlenül a „koronázási szertartás” után hirdette a világnak Jenson végső diadalát. Azt a diadalt, amiért a verseny előtt csak kevesen – ilyen volt a Formula 1 (számomra) hazai nagykövete Dávid Sándor – adtak volna többet egy lyukas kétfilléresnél (akik adtak, azokat még a „szakértők” is enyhén szólva, kiröhögték). Majd láss csodát! A sors és maga Jenson Button annak rendje és módja szerint megcáfolta őket, amikor előhúzta a kalapból az év eleji teljesítményét, azt megfűszerezte egy „2006-os schumacheri búcsúval”, és „Lewis Hamiltonként” ötödik hellyel, a pódiumtól távol megünnepelte bajnoki címet. 
A kékvérű angol „hullámvasút hétvégéje” a vidámparki játék csúcsán vette kezdetét, amikor Interlagos előtt szinte már mindenki elkönyvelte végső győzelmét. Mondván egész évben limiten belül, azaz tízpontosnál magasabb előnnyel autózott, ráadásul a kiszámíthatatlan Brawn bármikor képes megelőzni a szintén ingoványos talajon lépkedő Red Bullt, Button pedig „simán legyőzheti balszerencsés csapattársát”. Aztán megindult a lejtmenet, pénteken a változékony időjárási viszonyok között Barrichello jóval meggyőzőbb volt csapattársánál, a bikások pedig szemmel láthatóan továbbvitték japánban megszerzett lendületüket. Button mélypontja kétségtelenül az időmérőre tehető, amikor egy kaotikus kiíráson a tizennegyedik helyet szerezte meg. A brazil „kvali” a maga 2 óra 41 percével egyébként örökre beírta magát a nagykönyvekbe, mint (az eddigi) leghosszabb Formula 1-es időmérő. A rekordidő alatt háromszor lendült a piros zászló: Először Fisichella leállását követően, amikor az olaszhoz hasonlóan az óra is tizenöt percig állt. Második alkalommal a Q2 elején, amikor a nagy vízmennyiség miatt ismét megállították a stoppert. Ekkor a szombati szabadedzéshez hasonlóan (akkor a nézők őrjöngve fogadták a negyvenperces semmittevés után) az aszfaltra lépett a Biztonsági Autó, ami hosszú körökön keresztül ellenőrizte a pálya állapotát. Pár forduló után jött a zöld, majd alig három perc elteltével a célegyenesben felúszó Liuzzi falhoz csapta magát, így a lehetetlen körülmények miatt ismét várnunk kellet. Ezúttal sem sokat, csak egy órácskát. Akik unatkoztak, azok ez alatt az idő alatt megfigyelhették, ahogy „az SC” tizenöt percenként körbemegy, majd pár pillanat múlva a képernyő alján megjelenik az FIA üzenete, melyben a bírói autót újabb körök megtételére kárhoztatják. Helyi idő szerint négy órakor, a rajongók legnagyobb örömére kisütött a nap, a pálya versenyzésre alkalmassá vált, és ami ezután jött az kárpótolt bennünket a lassan már véget nem érő várakozásért. Jenson Button egy eltolt gumitaktika miatt elvérzett a Q2-ben, miközben Barrichello a bajnoki esélyeket életben tartva becsusszant a következő körbe. És ha már bejutott meg is nyerte az edzést! Hatalmas csatát vívott az egyetlen állva maradt Red Bullal, meg Jarno Trullival, és a feltámadó Kubicával, de a közönség beordibálta a Pole-ba. Rubens megkapta élete legnagyobb lehetőségét!

Fantasztikus versenyen, Kenguru Jack másodszor, Button először…


Az időmérőn vízbefúló Vettel a tizenhatodik, Button a tizennegyedik, a helyiek hőse Rubens Barrichello pedig az első. Ez volt az a pillanat (a hullámvasút alja?), amikor mindenki leírta Buttont, mondván „onnan ahol most van, ugyan vissza nem jön, Rubens pedig itt ácsorog a bajnoki cím kapujában, csupán be kell lépnie azon”.  Ez azonban (sajnos vagy sem) nem így történt. Barrichello első buktatója a jó öreg Kenguru Jack volt, aki az agyig tankolt autóval a verseny első szakaszában lekövette a brazilt, majd a kiállások után a kiautózott előnynek köszönhetően átvette a vezetést. Öt darab nullás verseny után nyert, úgy hogy senkinek semmi köze nem volt hozzá! Ilyen is csak a Formula 1 egyik legpechesebb alakjával Rubens Barrichellóval történhet, akinek a második buktatója a főnixmadár, azaz Robert Kubica volt. A lengyel kihasználta a rajt utáni kavarodást, leelőzte Rosberget, és Webber után vetette magát. Majd a verseny alatt annyira megkedvelte az ausztrált, hogy a dobogóra is felkísérte, idén először, majdnem egy év éves „pódium elvonás” után. Rubens még így (a harmadik helyen is) nyerő pozícióban lett volna, ha Button nem táltosodik meg, és nem rágja át magát a fele mezőnyön. Ez az őrült versenyfutás egyébként egy „gyönyörű láncreakcióval” vette kezdetét, amikor Jarno Trulli és Adrian Sutil balesete (ami után majdnem összejött a német – olasz címegyesítő meccs) elsodorta Alonsót is, majd a Biztonsági Autós fázis alatt a bokszutcába siető Kovalainen elrántotta a tankoló csövet, a kifröccsenő benzin pedig a Webberrel történt incidens miatt depózó Kimi Räikkönen autójában kapott lángra. A dermesztő pillanatok után a finn bajnok folytatni tudta a versenyt, és „feltüzelt” állapotban az utolsó helyek egyikéről a fellőtte magát a hatodik pozícióba. Hála Istennek nem csak Ő, hanem az egész mezőny harcias kedvében volt, Vettel, Hamilton, és Button szempillantás alatt szemet gyönyörködtető előzések „árán” utolsó pár előre fuss alapon megérkezett a mezőny első felébe. A felturbózott Buttonnak először az élete első versenyét (Timo Glock helyetteseként) teljesítő Kamui Kobayashival gyűlt meg a baja. „Az a srác teljesen őrült! Szerintem csak tapasztalatlan, de - ahogy Nakajima is megtapasztalhatta - rengetegszer ment a fék zónában, ami nagyon megnehezítette a dolgom. Mindenki más kemény volt, de fair, ő egy kicsit őrült volt, de majd helyre teszik.” – nyilatkozta később az újdonsült világbajnok, aki nem járt messze az igazságtól. Kamui anyatigrisként védte a pozíciót, és csak sokadik próbálkozásra kellet fejet hajtania Button előtt, aki egy „Schumacheres előzés” után végre átlépte a fantasztikusan (és fanatikusan) versenyző japánt. Kamui „JB” távozása után sem maradt egyedül, először Nakajimával vívta meg a szamurájok harcát, majd a bajnoki cím másik „aspiránsát” Sebastian Vettelt tartotta ideig – óráig. Később a remek taktikával megáldott Vettel még Buttont is átlépte, és megszerezte a negyedik pozíciót, Lewis Hamilton mögött. Amögött a Lewis Hamilton mögött, aki a tizenhetedik helyről startolt, és Rubens Barrichello harmadik buktatójává vált, amikor (az akkor már a gumikkal is küszködő) veteránt megfosztotta a dobogós helyezéstől.  Később Rubinho egy defektet is összeszedett, a depóba hajtott és csak nyolcadikként fejezte be azt a versenyt, melyen elveszítette a világbajnoki címet. Pedig ő is nagyon megérdemelte volna! Ahogy a végső győztes „Great Button” is, aki az ötödik hely megszerzése, és a „we are the champions” eléneklése után Nagy – Britannia tízedik Forma 1-es bajnokává vált. Kilenc év, százhatvankilenc futam (ebből hét nyert), és egy hihetetlenül kétarcú év után, ez már kijárt neki. És a csapatnak is, akik annyi kínszenvedés után 2009-ben (új köntösben) a Formula 1 egyik legnagyobb csodáját produkálták. Ross Brawn meg ismét történelmet írt.

Hogy unhatja már...

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény hírek forma12009 futamok

Magánvélemény: Szerencsével nem lehet bajnokságot nyerni!

2009.10.17. 12:03 :: SilverMike

Tudom, hogy nem ezt az írást „ígértem meg” még napokkal ezelőtt, és aki netán a 2010-es pilótakeringőről szeretett volna olvasni attól elnézést is kérek, csak hirtelen (igazából már hetekkel ezelőtt) „közbejött valami”. No, meg 2010-ig van még egy – két nap, pontosabban egy egész tél, amikor a legjelentéktelenebb híreknek is örülni tudunk, hát még mégy egy – két zsíros szerződésnek. Így hát vigyázó szemetek most a Brawn GP-re pontosabban Jenson Button-ra vessétek, aki a mostanában uralkodó felfogás szerint „csak a szerencséjének köszönheti” a (leendő) világbajnoki címét. Nos, ez a vélekedés állt az olvasó és a 2010-es felállások közé, mivel a bejegyzés alkotója, egy kissé (mondjuk így) felháborítónak tartja ezt a fenti kijelentést. Elsősorban azért, mert az ilyen és az ehhez hasonló vélemények szerint 2009-ben zsinórban hatodszor fogunk „mák vb-t” avatni. Emlékszik még valaki a 2005-ös évre? Amikor a „közvélemény” ugyanígy támadta Fernando Alonsót, lehordták mindenféle „beképzelt majomnak, meg éretlen kölöknek”, és persze a szerencse fiának, Kimit meg a balszerencse gyermekének. Majd jött a 2007-es év, amikor Kimi Räikkönen vehette át ezt a megtisztelő címet, miután Lewis Hamilton (hogy, hogyan s mi módon abba most ne menjünk bele, de) elveszítette a bajnoki címet. Aztán úgy látszik ez a cím már csak ilyen örökletes, mert tavaly Lewis Hamilton „makkolt be” egy világbajnoki trófeát, és ő lett a beképzelt meg az éretlen (ez utóbbiban azért van is valami), miközben Alonso „megérett, és visszavett”. 2009-ben Jenson-re szállt rá a közvélemény, és Lewis lett a jófiú. Legalábbis most ezt mondják. Hogy kik? Hát azok az irigy emberek, akik nem bírják feldolgozni, hogy nem az Ő kedvencük nyer állandóan, ezért rászállnak az aktuális menőre, és ahogyan azt „fent láttuk” ugyanazokkal a jelzőkkel (beképzelt majom, szerencse fia) illetik Őt. Majd amikor az említett versenyző teljesítménye visszaesik, akkor annak „egyből megjön az esze, na de ez a másik XY milyen (ide jönnek a szokott jelzők)”. Csak azért mert most ő van elől. Hát ebbe a csapdába esett bele, az F1 egykori aranyifja, a „kékvérű angol”, vagy ahogy mostanában becézik „Jenson admirális”. Mint ismeretes az év elején a legtöbb ellenfelét elnyomva nyert hat versenyt, majd az első helyre szóló bérletét egy hetedik pozíciósra váltotta. Tette mindezt kényszerűségből, ugyanis a csapata elveszítette a domináns szerepet. A Red Bull dollármillió meghozták a várva – várt eredményt, versenyek sorát nyerték meg, miközben a kevesebb pénzel gazdálkodó Brawn szenvedett. A nyáron (ahogy azt előre tudni lehetett) felébredtek a nagyok, a McLaren, a Ferrari és a BMW is fel – fellángolt, plusz odaért az élre az eddig teljesen esélytelen Force India. Magyarul a káosz úrrá lett a Formula 1-es erőviszonyok felett, aki az előző héten nyert az a következőn utolsó lett, és fordítva. Mindeközben egyetlen egy stabil pontja marad az egész cirkusznak, nem más, mint Jenson és a csapata. Ők stabilan gyűjtögették a pontokat, ha lehetőségük adódott a dobogóra is felálltak, azaz amíg a többiek hegyet másztak, és „völgybe hágtak” addig ők sétáltak a maguk egyenes (és sikeres) útján. Persze előjön a klasszikus „mi lett volna, ha” is. Például: mi lett volna, ha Button az év elején kap egy „méltó ellenfelet”? Ezzel csupán annyi baj van, hogy nem kapott, az év elején tetszik vagy sem, a Brawn alkalmazkodott a legjobban a szabályokhoz, és a gépüket Button tudta a legjobban „meglovagolni”. Ezen felül „Jense” az év második felében egyike volt azoknak az versenyzőknek, akik a pályán is mertek előzni (ilyen volt még Sutil és Hamilton) nem csak a depóban. Ha pedig a technikai fölény (egy „gépsportban”), a megbízhatóság és a pályán mutatott agresszió nem lenne elég, hát beszéljenek a számok maguk. Jenson Button 2009-ben eddig hat versenyt nyert (amennyit Kimi a világbajnoki évében), tizenöt versenyből tizennégyszer szerzett pontot (ilyet világbajnok egy bizonyos Michael Schumacher óta nem tett), és kilencszer állt fel a dobogóra. Ezt persze felesleges volt leírnom mindazoknak, akik most szent meggyőződéssel állítják, hogy Jenson esténként „Istennel kártyázik, és nyer.” Nekik persze a legfontosabb érvet is felesleges ellőni, de azért leírom. Senki, nem lehet pusztán a szerencse miatt világbajnok, mert aki a bajnoki cím kapujába jutott, az több mint valószínű, hogy egy egész éven keresztül harcolt, és nem egyszer le is győzte az aktuális ellenfeleket, és ha egy kis szerencséje is volt, előtte olyan helyzetbe került, amelyen ez kis ajándék már csak javítani tudott. És Button többször erőn felül teljesített idén, meg harcolt, és (legalábbis eddig) idegileg sem omlott össze. Éppen ezért érdemelné meg azt a trófeát, amit megérdemelten vittek haza az elmúlt évek bajnokai is. És éppen ezért szurkolok majd neki, hogy már most Interlagosban hódítsa el azt.
Mert a „mák vb-k” bizony ott születnek!

Végül, mielőtt jönnének a kövek, csak annyit had mondjak el, hogy:
Nem vagyok Brawn szurkoló, sem Button hívő, sőt Barrichellót is nagyon kedvelem. Egyszerűen csak leírtam a véleményem azt, hogy ebben a műfajban minden nyertes megérdemli a nyereményt. Ha végül Vettel tarol vagy Rubens, akkor Ők is!!!
  

2 komment

Címkék: vélemény forma12009

Japán Nagydíj: Baby Schumi ist wunderbar!

2009.10.09. 23:04 :: SilverMike

Sebastian Vettel fantasztikus versenyzéssel bizonyította be a világnak, és persze saját magának, hogy a matematikai esély is esély, és bizony azzal is lehet élni, azaz az előzetes várakozásokkal ellentétben a Japán Nagydíj után is életben lehet tartani a bajnoki esélyeket. Legalábbis két hétig még lehet „táncolni az idegeken”, ismét lehet számolgatni, találgatni és szurkolni. Persze a lehetősége annak is megvan, hogy ez a számolgatás akár egy hónapig is eltartson (azaz az utolsó futamig), a statisztikák azonban azt mutatják (és az idei év képe is), hogy Brazíliában Jenson Button ki fogja „ütni” Vettelt a bajnoki címért folyó küzdelemből. (Az angolnak hónapok óta nem „süllyedt” tíz pont alá az előnye.) "Baby Schuminak" azonban ebben az esetben sem lesz oka a szomorkodásra, mivel Ő a hétvégi Japán Nagydíjon már teljesítette azt, amit (legbelül) céljául tűzött ki. Azaz a sok ínséges verseny után ismét nyeri tudott, és bebizonyította, hogy nem beszélt a levegőbe amikor kijelentette, hogy az utolsó vérig küzdeni fog.  Ezt persze a suzukai verseny után is elmondta (mi mást is mondhatott volna?), majd a legtöbbeknek egyből bevillant a 2007-es év, amikor Kimi Räikkönen hasonlóan nagy hátrányt dolgozott le szintén két verseny alatt. És ha már Kiminél tartunk azt is meg kell említenünk, hogy Vettelt mostanában egyre többen hasonlítják a finn világbajnokhoz. Ennek az okát egyelőre még nem sikerült kiderítenem, de van egy sanda gyanúm, hogy nem is fog sikerülni. Mivel a két versenyző, olyan mint a tűz és a víz. Sebastian az elmúlt években nem az ösztönös gyorsaságával (ami Kimi szerint, csak úgy jön) robbant be az élbolyba, hanem hihetetlenül éles eszével. Amikor megy a vas, akkor persze Ő is roppant gyors, de ha nem (és ez az egyik legnagyobb erőssége) akkor is ott tud maradni az élbolyban, vagy legalábbis a pontzónában. Mert akkor sem hajtja szét a gépet beéri azzal, ami van, magyarul használja az eszét. Ez a hozzáállás pedig szöges ellentétben áll Kimi Räikkönen (vagy említhetném akár Lewis Hamiltont is) „kinyomom az autóm szemét” (remélem, az idézetet mindenki ismeri) nevű filozófiájával. Ezen felül kettejük személyisége is „kissé eltérő”. Kimit mindenki ismeri, a nyugalma, az „érzelmek nélküli volta” milliókat kerget a sírba, a másik milliók pedig pont ezért szeretik. Vettel viszont egy „mosolygó világfi”, ő senkitől és semmitől nem zárkózik el, a bokszokban idiótábbnál idiótább szemüvegekben képes mászkálni, a verseny után pedig látványosan és szíveket melengetően tud örülni. Szóval amíg Kimit a „való világban” zárkózottnak (és persze a maga nemében zseninek) addig Vettelt közvetlennek meg „jó fejnek” nevezhetnénk. Többek között ezért nem értem mi a közös kettejükben, azt viszont igen, hogy miért kedvelik őket oly sokan. Mert a maguk szintjén, mind a ketten fantasztikusak!  Avagy csodálatosak, ahogy a német is mondja, a címben idézett szócskával.

Az év legizgalmasabb! Időmérője…

Sajnos a 2009-es Japán verseny úgy vonul majd be a Formula 1 történelmébe, mint a Nagydíj, aminek az időmérője „százszor többet ért” mint maga a futam. Talán azért mert ott legalább nem maradtak el az izgalmak, sőt a már megszokott szoros időeredmények mellet ezúttal kicsúszások, néha sajnos nagyobb balesetek, majd büntetések hada „fűszerezte meg” a kvalifikációt. A sorozat igazság szerint még az utolsó szabadedzésen kezdődött, amikor Mark Webber annyira leamortizálta az autóját (a hétvége kulcskanyarjává váló Degner-ben) hogy az éles edzésen részt sem tudott venni. Így legalább kimaradt a káoszból, ami Buemi első kicsúszásával kezdődött. Az ifjú svájci ugyanott hibázott, ahol az „idősödő” ausztrál, ő azonban egy kisebb szerviz után folytatni tudta a száguldást. A csapattárs Jamie Alguarsuari viszont (ez már a Q2) úgy odavágta az autót, hogy a pályabírók kénytelenek voltak meglengetni a piros zászlót. Két perc múlva Glock fúródott a gumifalba, a piros pedig ismét lengett. A német versenyző szemre súlyos balesetet szenvedett, de a tévénézők (ellenben a kommentátorokkal) már az első pillanatokban megnyugodhattak, amikor Timo kissé dühösen kidobta a kormányt az autóból. A Formula 1 „ácsmesterét” a helyi kórházba szállították, ahonnan az este folyamán már a saját lábán távozott, a versenyen azonban nem állhatott rajthoz, mivel egy leszakadó alkatrész megsebesítette a „járókáját”. Később Kovalainen látogatta meg a Degner kanyar kavicsát, majd a harmadik piros zászlós fázis után Vettel győzelmével véget is ért az edzés. Kicsi Schumi mögé (a hazai közönség legnagyobb bánatára csak századokkal lemaradva) Trulli  és Hamilton sorolt. A bajnoki címet üldöző Button, csak a hetedik lett, majd a büntetési hullám (a fele mezőny gyorsan hajtott a Buemi miatt bemutatott sárgazászlónál) és a hosszas variálás (hivatalos lista csak vasárnap reggel volt) után a tízedik helyre sorolódott vissza. A főpróba után a néző (amúgy teljesen jogosan) várhatta az év egyik legjobb előadását, ami aztán valami furcsa oknál fogva ismét elmaradt. Vettel simán eljött a rajttól, Hamilton meg csak Trullit tudta leKERS-elni, a német mellé (a kiskapu bezárulása után) már nem tudott beférni. Nagyon jól kezdett viszont (a szintén visszasorolt) Sutil, aki először Rosberget előzte, majd Kovalainent szerette volna, de az utolsó (előtti) csiki – csukiban összeakadt a finnel. Valahogy úgy, ahogy (majdnem) tette azt Jaime-val Szingapúrban. Eléggé bajosan indult Webber versenye is, az utolsó helyről egyből a bokszba hajtott, majd még vagy háromszor meglátogatta a szerelőket. Saját elmondása szerint ekkor különböző aerodinamikai elemeket tesztelt, de azt olyan hatékonyan tette, hogy a verseny utolsó köreiben az egyik variációval megfutotta a leggyorsabb kört. És, hogy eközben mi történt? Vettel ellógott a mezőnytől, Hamilton és Trulli viszont szép (sajnos csak taktikai) csatát vívott a második helyért, miközben Button ismét a pontért harcolt (de Ő legalább előzött a pályán is, mégpedig az utolsó kanyar előtt, Robert Kubica kárára). Előtte Heidfeld, Barrichello és Kimi haladt katonás, illetve „vasutas” rendben. A sorrendt az első kiállások után sem változott, a második depózást követően viszont Trulli átugrotta a KERS-ére panaszkodó Hamiltont. A versenyt még az utolsó körökben bejövő SC sem húzta ki az „unalom tengeréből”. Pedig Jamie újabb balesete után úgy nézett ki, hogy egy kis szín vegyül a Japán körözgetésbe. Előzést ugyan láthattunk, de ismét csak a bokszban, amikor Rosberg (egy kis szerencsével, amit később még meg is óvtak) a Biztonsági Autós fázis előtt átlépte a „középmezőny felét” (nem szó szerint értendő.) A célszalagot végül Vettel „szakította át” elsőként, ezzel kilenc pontot hozva Jenson Button-ön. Magyarul Ő megtette azt, amit „megkövetelt a haza”. Innentől, minden Jenson-on áll.
Vagy bukik…

1 komment

Címkék: vélemény forma12009 futamok

A csodálatos vizes nyolcas - Japán Nagydíj előzetes

2009.10.02. 23:40 :: SilverMike

Nincs is annál jobb, mint amikor az ember fia/lánya hajnalban kelhet csak azért, hogy megnézze az éppen aktuális szabadedzést, időmérőt vagy versenyt. Bizony ennek is megvan a maga feeling-je, gondoljunk csak az időmérő közben elfogyasztott forró teára (vagy akármi másra…), vagy egy előzésre, ami garantáltan felébreszt bennünket. Ehhez persze szükség van olyan csodálatos helyszínekre, mint Suzuka, vagy az Albert Park (természetesen kell egy kis időeltolódás is) melyekhez az élményeinket csatolni tudjuk. Igaz, hogy a „felkelő nap pályája” nem tekint vissza fél, vagy annál több évszázados múltra (körülbelül azóta látogat ide a Formula 1, amióta a mi Hungaroringünkre). Sőt a másik végletnek sem felel meg, nincsen körülötte város, no meg nem Herman Tilke tervezte. Ennek a pályának mégis „lelke van”, sokak szerint olyan, mint Spa, mások egyik betonkörhöz sem hasonlítják, mondván Suzuka csak egy van. Mert csak itt tudott (de itt kétszer is) összeütközni Prost és Senna a világbajnoki cím űzése közben. Csak itt verték el (de nagyon) Schumachert esőben, csak itt lett a szívek bajnoka Mika Häkkinen (de repetázott Ő is). Ezen a földön nyert a Ferrari huszonegy keserves év után világbajnokságot, és csak ezért engedett ki az amúgy túlságosan is komoly Schumacher. De akkor annyira, hogy vörös parókában ugrabugrált a dobogón. Minden oka megvolt rá, mert előtte itt bukott el egy bajnoki címet, sőt évekkel később ismét itt csúszott ki a kezéből a gyeplő. Bizony itt füstölt el az a Ferrari (négy év tökéletes működés után) utat nyitva ezzel Alonsónak. Majd elfelejtem, hogy itt írta be magát a történelembe Kimi Räikkönen, amikor mindenféle teher nélkül (már nem volt esélye világbajnokságot nyerni) a tizenhetedik helyről jött előre és nyert. Biztosan emlékszünk még rá, az utolsó körben előzte meg jelenlegi csapattársát Giancarlo Fisichellát. Ide zarándokolt el annak idején háromszázezer japán csak azért, hogy megnézzék a világverő McLaren – Hondát és annak „varázslatos” kormányosát Ayrton Sennát. És pont ő engedte előre hű fegyverhordozóját, Gerhard Bergert, akkor, amikor már világbajnok volt, és úgy gondolta, hogy csapattárásnak sem árt a siker. De nyert itt pályafutása alkonyán Nelson Piquet, és hozzá hasonlóan sikerre vitte a Benettont az 1980-as évek végének (egyik) közönség kedvence Alessandro Nanini. Ezen kívül Suzukában rendeztek (és rendeznek a mai napig) nyolcórás motorversenyeket is, melyekről Valentino Rossi írt hosszasan életrajzi könyvében. Elmondása szerint az összes versenyző tisztelte a pályát, de egyúttal iszonyodott is tőle, annyira koszos és trükkös volt. De mind nagyon szívesen jártak ide, mert minden verseny után „hullarészegre itták magukat” a japán versenyzőkkel. És ha már itt tartunk, nem feledkezhetünk meg Daijiro Katóról sem, aki 2003-ban itt lelte halálát egy gyorsasági motoros futamon. Sokak szerint az „új évezred” egyik legcsillogóbb tehetsége volt. Szóval, ha aranyat nem is, de ilyen és ehhez hasonló dolgokat talál/lát az, aki korán kel. Nekem pedig nézzék/nézzétek el, hogy (kivéve Kato halálát) csak csupa – csupa szépet és jót írok erről a pályáról, és hogy a szokásosnál „lazábbra” személyesebbre veszem a „figurát”. Ennek az oka pofonegyszerű: ez az egyik kedvenc versenypályám. 1999-et írtunk, amikor „megboldogult gyermekkoromban” (ha szabad így fogalmazni) gyerekorri hősöm megdicsőüléséért szorítottam. Persze, hogy Mika Häkkinenről és az ő megnyert világbajnoki címéről van szó, Knézy Jenő tolmácsolásában.
Éppen tíz éve volt, de sajnos már soha többé nem ismétlődik meg…

A  jelen

Az már csak a soros furcsa fintora, hogy a Formula 1 úgy térhet vissza Suzukába, ahogy két évvel ezelőtt faképnél hagyta azt. Azaz itt dőlhet el a világbajnoki cím sorsa. Pedig 2009-ben kettő verseny is a Japán „mögé szorult”. Jenson Button azonban alaposan megszedte magát (már ami a pontokat illeti) és ha az égiek is úgy akarják, vasárnap már világbajnokként szállhat ki a hófehér autóból. Ha: a, nyer, és Barrichello legfeljebb negyedik b, második, és Barrichello legfeljebb hatodik c, harmadik, és Barrichello legfeljebb nyolcadik; d, negyedik, Barrichello nem szerez pontot.
Hogy mit írtak meg ott fönn azt most még nem tudhatjuk, de ha az idei év második felét vesszük alapul, akkor kijelenthetjük, hogy Button pezsgője (két hétig legalábbis) a hűtőben marad. Ugyanis az elmúlt versenyek alatt Jenson csak elvétve tudta megelőzni csapattárást, sőt a Brawnosok mostanában rendre egymás mögött futottak be (így nem sok esélyt adok arra, hogy kettejük között négy autó is célba érjen). Sőt maga Button jelentette ki, hogy nem fogja kockáztatni a biztos pontokat csak azért, hogy már a hétvégén világbajnok legyen.  Gondoljunk csak bele,  eddig nyolc évet várt a világbajnoki címre, és (ha minden a legnagyobb rendben megy) azt a két hetet már fejen állva is kibírja. Barrichello is várja már azt a kupát egy ideje (tizenöt – tizenhat éve) és a mostani helyzetben neki van kevesebb veszítenivalója, így feltehetően Ő lesz az, aki támadni fog. Ezt támasztja alá az „öreg” nyilatkozata is: „Egyetlen egy taktikám van. Támadok!”

„Vizes nyolcas”

Az 5,807 kilométer hosszú suzukai aszfaltcsík eredetileg a Honda tesztpályája volt, azonban 1987-ben a száguldó cirkusz (és vele együtt Bernard Ecclestone) is betette oda (mindenható) lábát. Kisebb nagyobb változtatásokkal azóta is a „klasszikus nyolcas alakú pályán” versenyeznek az arra hivatottak. A hatalmas leszorító erőt igénylő pálya egyik legizgalmasabb pontja rögtön az indulás után, az első kanyarkombinációban fogad minket: az egyszerűen csak „első kanyar” névre hallgató görbe (itt előzte Kimi Fisichellát) és annak társa. Utánuk jön egy gyorsabb szakasz nem egy S kanyarral bonyolítva. Ezután érkezünk a Dunlop-ba majd egy kis gyorsítás és a kilences forduló (itt szállt el Schumi motorja 2006-ban) után átmegyünk a „mini alagúton”.  Utána a hajtűkanyarnak nevezett hajtűkanyarban találjuk magunkat, ezután érkezünk el a Spoon-hoz, majd a pálya leghosszabb egyenes szakaszára ahol 320 kilométer per órás sebességgel hajtunk át a „mini felüljárón” (innen a nyolcas elnevezés) és körülbelül ekkora sebességgel „abszolváljuk” az utolsó előtti fordulót. Egy kiadós fékezés után (kilencvenre lassítunk, háromszázról) következik a pálya leggonoszabb része a 16-os 17-es kanyarkombináció. Ha ezen is túlvagyunk már csak ötvenkétszer kell körbemenni. De ne feledkezzünk meg a bokszkiállásokról sem! Mert Suzukában (ebben is hasonlít Spára) bármikor eleredhet az eső. Akárcsak a mai szabadedzéseken, ahol a Force India szerelői unalmukban még egy papírcsókot is eleresztettek a bokszutcában. Az sem volt mindennapos látvány!

 

3 komment

Címkék: vélemény előzetes

Szingapúri Nagydíj: A medve bőre

2009.09.30. 21:55 :: SilverMike

"Értem én a logikát, és érdekesnek is tartom. De nehéz lesz megértenie a rajongóknak, hogy miért az a versenyző a bajnok, aki hatvan ponttal rendelkezik, és miért nem az, aki százat szerzett." Mondta Jenson Button márciusban az érmerendszer bevezetése után. A legtöbben akkor (a szokásos fórumos stílusban) jót nevettek a nyilatkozaton, mondván Buttonnak édes mindegy milyen szisztéma szerint avatnak bajnokot. Ő most örüljön annak, hogy „a Brawn” megvette a csapatot, és egyáltalán autó lesz a feneke alatt. Mert a győzelem megszerzésére, akár érmet, akár tíz pontot kap érte esélye sem lesz. De még pontot sem szerez!  Egy két ember már akkor odaszúrta, hogy „nono, ha minden úgy lesz, ahogy a teszteken volt!” Persze a kijelentés után, a szerző egyből nevetség tárgyává vált. Aztán a mosoly odafagyott az emberek arcára amikor Button megnyerte az Ausztrál Nagydíjat és hazavitte a tíz pontot, mivel az érmerendszer időközben (hála Istennek) megbukott. Ezután (a keserves második „félidő” előtt) még bezsebelt vagy öt győzelmi serleget és tetemes előnyre tett szert. Az idő csak telt, a győztesek listája meg csak dagadt, azonban az előzetesen leírt Jenson kivételével senki sem tudott kettőnél több „aranyérmet” hazavinni. Így fordulhatott volna elő az a csúfság (persze csak abban az esetben, ha Isten nem segít, és nem törlik el a rendszert), hogy az esélytelen Jenson Button már Szingapúrban megnyerte volna az „érmebajnokságot”. Három futammal a vége előtt! Magyarul Bernie ötlete pont fordítva sült volna el, nem izgalmasabbá, hanem (úgymond) fölöslegessé (hangsúlyozom a bajnoki küzdelem szemszögéből) tette volna a véghajrát. A jó öreg pontrendszernek köszönhetően, ugyanis még bőven kétesélyes a bajnokság, hála az év közbeni „keresztbeveréseknek” és Rubens Barrichello megtáltosodásának. Pedig Bernie még a nyáron is az érmei mellet kampányolt, mondván Vettelnek így (pontok) már semmi esélye sincs, bezzeg az ő „világrendjében”, ott még simán nyerhet ötöt, és megelőzheti az angolt. Hát sok társunkhoz hasonlóan, előre ivott a medve bőrére!

Ahogy a legtöbben előre ittak Szingapúr bőrére is, mondván „kaptunk egy újabb ocsmány, unalmas városi pályát”. Majd lőn mesterséges világosság, és az első verseny után már mindenki el volt ájulva az éjszakai pálya, a fények, a város, azaz a környezet szépségétől. A verseny is, úgy ahogy izgalmasra sikeredett (azóta viszont kissé más megvilágításba került), persze amennyire egy városi pályán izgalmasra sikeredhet. Valaki koccant, jött a Biztonsági Autó és annak jó öreg társa a káosz. Idén már csak a környezetben csodálkozhattunk, ugyanis (ez a városi pálya másik arca) az SC sem segített és a futam (unalmasra ugyan nem, de) eléggé középszerűre sikeredett. Azt azonban senki sem mondhatja, hogy a pálya „jellegtelen”, ugyanis a Marina Bay két év elteltével máris a klasszikusok közé emelkedett. A poros, de gyönyörű környezetben lévő pályán csúszkáló a hetvenes éveket idéző autók még szikrákat is vetnek (magyarul látványosság van bőven), és a versenyeket sem nyerik meg „mindenféle kispályások”. Lévén az egyik legkeményebb, legnagyobb koncentrációt és pontosságot igénylő versenyről beszélünk. Nem hiába láttunk itt egy hétvége alatt annyi hibát (történt az direkt vagy sem) mint másik öt – hat pályán összesen. Kezdődött minden Romain Grosjean (múlt és Piquet – idéző) kicsúszásával, ami után a nevetésen kívül a Renault csapatfőnöke sem tehetett mást. Majd hibázott Webber és a tizenhét éves rutinnal rendelkező Rubens Barrichello is. Az utóbbi már az „éles edzésen” az időmérő harmadik szakaszában huszonhat másodperccel a kockás zászló (a romok eltakarítás után az üres pályán meg is rázták azt) lendülése előtt történt. A kvalifikáció abban a percben megszakadt és (a kevés hátralévő idő miatt) lényegében Lewis Hamilton győzelmével véget is ért. A világbajnoki címvédő annyi balszerencse után most megfogta az Isten lábát, mert a legjobb idő mellet a legnehezebb autónak is Ő volt a birtokosa. Sebastian Vettel sem volt szomorú, ugyanis „kilométerekkel” kvalifikált a nagy rivális Brawn-ok elé és tartotta életben bajnoki reményeit (melyekben már ekkor is szinte csak ő hitt). Nico Rosberg sem szomorkodott, amikor 2006 után (egy időmérőt követően) ismét betehette lábát az interjúszobába, és végre valahára reális esélye volt egy dobogós helyezés megszerzésére. Szomorkodhattak viszont a Brawn-osok, Button a tizenegyedik helyet szerezte meg Barrichello pedig „falazott” majd az ötödik helyéhez kapott még ötöt miután az időmérő előtt kicserélték a váltóját. Nem kongatták a harangot Maranellóban sem, mivel egyik vörös paripa sem került be a legjobb tízbe, a csapat szekerét toló Kimi a tizenkettedik, az ismerkedő Fisichella meg a tizenhetedik lett. A rajtnál (kisebb meglepetésre) senki sem kötött közelebbi ismeretséget a fallal, sőt egyik versenyző sem öklelte fel a másikat. Magyarul láthattunk egy tiszta rajtot, ahol Lewis őrizte az első pozíciót, Nico pedig lerajtolta Sebastiant. Hátrébb Alonso esett Webber torkának, aztán mégis a harmadik azaz Timo Glock nevetett. A szorgos német egyébként ekkor szerezte meg az ezüstérmet, ugyanis a verseny későbbi szakaszában aligha tudta volna átugrani Kenguru Jack-et, vagy a megtáltosodó Alonsót. Mert a verseny későbbi szakaszában senki sem tudott előzni! Vagy húsz percen keresztül csak egymást követték, szép katonás rendben. Az, az ember (Adrian Sutil) aki legalább megpróbált előzni, az is tönkretette a saját és honfitársa (Nick Heidfeld) versenyét, majd kapott egy húszezer dolláros büntetést, meg egy fejmosást a rekorddöntés (a 2007-es Amerikai Nagydíj óta nem esett ki) kellős közepén álló „Quick Nicktől”. A baleset után jött az SC, azonban a kígyózás előtt még történt valami. A remekül rajtoló Rosberg megcsúszott a bokszkiállás után és ennek következtében átlépte a depót a pályától elválasztó fehér vonalat. A Formula 1-es KRESZ szerint ez büntetést von maga után, így a második helyen álló versenyző kiesett a győzelemért folyó közdelemből. A büntetést a Bírói Autó távozása után töltötte le, a második hely azonban úgy néz ki nem volt túl jó ómen a német versenyzők számára. Percekkel később Vettel hajtott túl gyorsan a bokszban, amiért a „szokásos” áthajtásos megrovást kapta. A „féktelen száguldás” utolsó köreiben Mark Webber esett ki a futamból (no meg a világbajnoki küzdelemből) amikor fékproblémái miatt a falba csapódott. Pár pillanat múlva a negyedik helyre visszatérő Vettel fékberendezése is fekete füstöt kezdett okádni, aminek láttán a nyomában loholó (a középmezőnyből érkező) Button vérszemet kapott. Egészen addig amíg (személyesen Ross Brawn) nem tudatta vele, hogy az Ő gépében is rakoncátlankodik az autó lassítására alkalmas berendezés. Erre meg (a hatodik helyre felkapaszkodó) Barrichello indult be, és a kockás zászló alá csapattársa (több másodperces hátrányát ledolgozva) „farában” futott be. A versenyt látszólag simán Lewis Hamilton nyerte, Glock és az idei első dobogós helyezését szerző Alonso előtt. A spanyol az interjúszobában sejtelmesen csak annyit mondott, hogy tudja már, hol folytatja pályafutását és ezt nemsokára a rajongókkal is meg fogja osztani…

Erről jut eszembe, Fernando Alonso a mai napon hivatalosan is a Ferrari versenyzőjévé vált. "A csapat visszatérhet a sikerek útjára". Csak nehogy megint a medve bőrére igyunk.
Előre...

3 komment

Címkék: vélemény hírek forma12009 futamok

Egy botrány margójára

2009.09.26. 12:49 :: SilverMike

Hetekkel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy bejegyezést „kell írnom” a Renault szingapúri botrányáról egészen egyszerűen, azért mert nem hittem, hogy ilyen megtörténhet. Most azonban (tényleg csak a miheztartás végett) kénytelen vagyok néhány sorban összefoglalni az elmúlt napok „legfontosabb eseményét”. Arra, hogy miért nem pazarolok rá hosszú – hosszú sorokat (a költségcsökkentésen, a billentyűzet megkímélésén kívül más okom is van). Mégpedig egy egészen egyszerű: a gyomorom felfordul az egésztől! Tíz éve követem figyelemmel a Formula 1-es világbajnokságot, de ekkora és ilyen gusztustalan „stiklit” még nem láttam! Az aki (most mindegy, hogy kinek az utasítására) szándékosan megy a falnak és az, aki tud egy ilyen tervről és senkinek sem szól, nemhogy megérdemli a büntetést, de még azt is megkockáztatom, hogy nem normális, beteg. Mert a lényeget a többség megint elfelejtette. Beszéltek itt pénzről (marad a Renault vagy sem) meg bosszúról (Mosley kicsinálja Briatorét) meg vitatkoztak arról, hogy ki is a főbűnös, meg hogy jogos-e a büntetés, de arról alig esett szó, hogy ITT EMBERÉLETEKKEL JÁTSZOTTAK! Gondoljunk csak bele, mi van akkor ha Piquet egy kicsit szerencsétlenebbül esik? (Itt jegyzem meg hősünk még csalni sem tud, ugyanis ha a kicsúszás pillanatában nem nyomja tövig a gázt, a telemetria semmit sem jegyez meg és az életben nem lesz bizonyítható semmi, sőt ebben az esetben az autó sem csapódik a falba életeket veszélyeztetve.) Vagy egy lerepülő alkatrész (láttuk elég egy rugó is) eltalál egy versenyzőt, egy pályabírót vagy egy nézőt? Szerencsére ez nem történt meg, de az már így is gusztustalan, hogy (szándékosság okén) a tragédia lehetősége adott volt. Emlékszünk még Dan Clarke balesetére Brands Hatch-ben?

A sztori (röviden, mert többet tényleg nem érdemel): 

A történetet mindenki ismeri, a „sajtószármazékból” lett „manipulálási botrány” Nelson Piquet vérbosszújaként indult, később azonban kiderült, hogy az ifjú brazil vallomása valós dolgokra épül. Azaz 2008-ban a „csapat utasítására” (akarom mondani a saját tervét végrehajtva) csapta falhoz Renault-ját, a baleset a pályára csalogatta a Biztonsági Autót, a már megtankolt csapattárs (Fernando Alonso) pedig tetemes előnyre tett szert. A teóriát először egy brazil újságban olvashattuk (gondolom az olvasók is rendszeres „fogyasztói” ennek a terméknek), ezt követően az FIA honlapján találkozhattunk vele, pontosabban azzal a ténnyel, hogy „a szövetség vizsgálódik egy 2008-as futamon történt baleset okai után”. Az ügy a Renault hivatalos közleménye után kezdett komollyá válni, ugyanis a francia csapat tagadás helyett, „nem kívánta kommentálni a történteket”. Erre „válaszolván” az FIA kitűzte a tárgyalás időpontját, a rajongóknak pedig szépen lassan rá kellet döbbenniük, hogy az ügy valóban komoly és, hogy ilyen ocsmányság is megeshet a mi kis cirkuszunkban. A francia autógyár és a brazil család sárdobálása után, robbant a bomba: a Renault felfüggesztette Pat Symonds főmérnököt, és a csapat emblematikus figuráját Flavio Briatorét. A „vezéráldozatok” meghozatala felért egy beismerő vallomással, sőt a csapat a tárgyaláson sem tagadta a vádakat, és (a kisebb büntetés reményében) együttműködött a bírósággal. Az ítéletet egy kilencvenperces tanakodás után hozták meg: Flavio Briatorét örökre, Pat Symonds-ot öt évre eltiltották az összes FIA által felügyelt versenysorozattól. A Renault pedig egy kétéves (felfüggesztett) eltiltás terhe alatt utazott Szingapúrba. A közvélemény túl enyhének tartja a csapat és túl szigorúnak a „vezetők” büntetését, pedig (véleményem szerint) igazságosabb büntetés aligha születhetett volna. A bűnösök megbűnhődtek (Piquet-t majd bünteti az élet), a Renault pedig (ahogyan azt az újdonsült csapatfőnök Bob Bell is elmondta) a történtek ellenére (sokan tartottak tőle, hogy egy erős büntetés miatt kiszállnak, de a „enyhített ítélet után”) marad a Formula 1-ben! Ennek ellenére, a csapat napjainkban éli (újkori) történetének legnehezebb korszakát, ugyanis Szingapúrban üres Renault-ok (se spanyol bank, se holland oroszlán) futkosnak.

Isten nem ver bottal


Végül álljon itt két „nyilatkozat” Mr. Nelson Piquet-től, az első az F1 Racing magazin Áprilisi számából, melyben egy francia olvasó kérdésére ad ironikus választ. Majd a levél melyet szeptemberben írt az FIA-nak akkor, amikor a Renault már nem tartott igényt a szolgálataira. A történethez hozzátartozik, hogy ezért a vallomásért cserébe kapott „vádalkut” a szövetségtől, és ezért nem is büntették az ominózus tárgyalás után. Igen ám, de Pat Symonds és egy titokzatos „negyedik személy” is arról tett tanúvallomást, hogy az ötlet Nelsinhótól származott! Ezután szakított meg vele mindennemű kapcsolatot a Manor Grand Prix (ahol a hírek szerint 2010-ben visszatérhetett volna), ugyanis a kiscsapat főszponzora a Virgin pontosabban annak első embere a következőképpen vélekedik ifjabbik Nelsonról: "A terveinket az évad végén fogjuk nyilvánosságra hozni. Nem hinném, hogy profi dolog lenne a tervekről beszélni, amikor idén még egy másik csapattal, a Brawnnal dolgozunk együtt. Annyit azonban elmondhatok, hogy az általunk támogatott csapatok egyikénél sem fog olyan valaki versenyezni, aki csal."

Most pedig következzen Mr. Piquet:

„ Sokak szerint direkt csaptad oda az autót Szingapúrban. Csapatstratégia volt?”
„Nelson: [Nevet] Persze, szándékosan meg akartam ölni magam, hogy Fernando dobogóra kerülhessen. Túlerőltettem és megpördültem. A csapat épp jókor hívta ki Fernandót. Én megszívtam Ő meg jól járt vele pont, mint az idei szezon előtti teszteken!”
2009. Április

„A Szingapúri Nagydíj alatt - amit 2008. szeptember 28-án tartottak a 2008-as FIA Forma-1-es Világbajnokságban – megkért Flavio Briatore úr, aki a menedzserem és a csapatvezetője az ING Renault Forma-1-es Csapatnak, és Pat Symonds, aki a technikai igazgatója az ING Renault Forma-1-es Csapatnak, hogy a versenyen szándékosan ütközzek annak érdekében, hogy pozitív hatással legyek az ING Renault Forma-1-es Csapat teljesítményére. Beleegyeztem ebbe, és nekicsaptam az autómat a falnak a 13./14. körében a futamnak.” 2009. Szeptember

Nelsinho (nem tagadom nálam Ő a főbűnös, mivel Ő hajtotta végre az emberi életeket is veszélyeztető manővert) fenti nyilatkozatai (és az „ötletgazdaság” kiderülése) után mindenki megértheti, hogy miért is lett nemkívánatos személy „Virginéknél”. Sőt a legtöbb szakértő szerint egyetlen egy csapat sem fog igényt tartani rá. Magyarul az FIA után, az élet már nem volt oly elnéző vele!

 

4 komment

Címkék: vélemény hírek

A bajnok portréja: Andy Soucek

2009.09.21. 18:55 :: SilverMike

Legalább akkora fölénnyel, és legalább olyan ellentmondást nem tűrően nyerte meg a Formula 2-t, mint „sorstársa” Nicolas Hülkenberg a maga bajnokságát. Vagy talán egy kicsit könnyebben, mivel hősünk (ellenben másik bajnokunkkal) már a szezon első hétvégéjén bizonyította (akkor még Robert Wickens árnyékában) rátermettségét. Igaz Valenciában a főversenyen (majd az egyik csehországi futamon) hibázott, de innentől kezdve nem adta alább a negyedik helynél. Brno után diadalmaskodott a tragikus Brands – Hatch-i hétvégén, majd Donningtonban, és az oscherslebeni aszfaltcsíkon is. Legnagyobb ellenfelei eközben (focinyelven szólva) keresztbe verték egymást (és néha saját magukat is), így a huszonnégy éves osztrák – spanyol versenyző tetemes előnyre tett szert. Sőt a hétvégén megrendezett Olasz Nagydíjon már a bajnoki címet is elhódította. Úgy ahogy Hülkenberg, azaz egy hétvégével (két derbivel) a sorozat vége előtt. Azonban a statisztikákat leszámítva semmi közös nincs a két (rivális) széria nyertesében. Sok rajongó (köztük eme bejegyzés írója szerint is) Nicolas a „született zseni”, az ösztönember, aki mindig mindent a lehető legtermészetesebb módón nyer meg. Soucek pedig egy „favágó”, aki kemény munkával verekedte vissza magát az elitbe. Oda ahol pár évvel korábban már járt, azonban egy félresikerült GP2-es pályafutás után, szépen lassan eltűnni látszott a „be nem váltott ígéretek” mocsarában. Ekkor került (a totális ismeretlenségnek örvendő Formula Szuperligából) az újjászülető Forma 2-be (ha jól emlékszem a huszonöt fős mezőny huszonkettedik tagjaként), ahol a fent (és majd a lent) említett módon (1984 után első emberként) bezsebelte a legjobbnak járó serleget. Andy Christian Soucek 1985. Június. 14-én született Madridban, azonban „spanyolságot” csak édesanyjától örökölhetett, lévén édesapja osztrák származású. Andy (Grosjean-hoz hasonlóan) maga is kettős állampolgár, azonban a versenyeken spanyol színekben indul, és elmondása szerint „a magánéletben is annak érzi magát”, hiszen gyermekkorát a déli országban töltötte. Formulaautós pályafutását (csak, hogy csavarjunk egyet az így sem túl egyszerű szálon) mégsem itt, és nem is a „sógoroknál” hanem a Portugál Formula – Fordban kezdte 2002-ben. Ezelőtt (sőt még a 2002-2003-as szezonokban is) mint minden hasonszőrű ifjonc gokartokkal körözgetett. A Formula – Fordról 2004-ben Spanyol Forma Háromra váltott, ahol két év után bajnokká koronázták. A „kisszériák nagyfőnökei” ekkor figyeltek fel a madridi pilótára, közülük is az osztrák Interwetten Racing tehetségkutatói voltak a leggyorsabbak, akik a WSR 2006-os idényére magukhoz láncolták őt. Mint később kiderült jól döntöttek, ugyanis hősünk egy futamgyőzelemmel, és egy bajnoki negyedik hellyel ajándékozta meg őket. Pályafutása első fénykorában (a remek Forma Renault-os kezdés után) nem kevés önbizalommal igazolt a David Price Racing GP2-es csapatába, ahol az egyik legnagyobb reménységként (legalábbis sokan sok jót vártak tőle) kezdte meg a 2007-es szezont. Azonban a csapat (ami ekkoriban indult el a lejtő legalja felé) és a saját hibái okán a naptári szakasz első felének egyik csalódást keltő versenyzőjévé vált. Az esztendő végére azonban összeszedte magát, és dobogóra állt (második lett) a legendás spai, és az általa oly annyira ismert valenciai pályán. 2008-ban a Colonival történt incidens (a csapat a szezon startja előtti utolsó pillanatokban bontotta fel a szerződését) után a Super Nova istállóhoz szerződött, ahol ismét csalódást keltő eredményeket ért el. Mindenki tudta, hogy borzasztóan tehetséges, de több buta hibát is elkövetett, és (mint annak idején Juan – Pablo Montoyának) neki is csak akkor jöttek a jobbnál – jobb eredmények, ha kedve volt versenyezni, ha „a góllövő cipőjében lépett a pályára”. Először a Hungaroringen öltötte fel az említett lábbelit, és (az azóta Forma 1-essé előléptetett) Sébastien Buemi mögött haladva megszerezte a második helyet. Mindeközben (tudván, hogy a Novánál nem lesz helye) a Formula Szuperligában (ebben a sorozatban focicsapatok indítanak autókat, és öregbítik hírnevüket) is szerencsét próbált, előbb az SC Corinthias majd a (hazai) Atlético Madrid csapatában. Itt bújt elő az a „szorgos favágó” aki foggal – körömmel harcolt a jobb helyek, és egy nevesebb sorozat versenyzői ülésének megszerzéséért. Ezt a lehetőséget végül (éppen a jelentkezési határidő végén) az év elején újjászülető Forma 2-ben kapta meg. Itt aztán megtáltosodott! Rögtön a szezon elején begyűjtött egy negyedik helyet, majd Csehországban (minden kategóriát figyelembe véve, több év elteltével a Spanyol Forma 3 után) nyerni tudott. A rajta lévő nyomás és azok a bizonyos „gátak” ekkor szakadtak át, Soucek újra megtalálta (és végletesen magához láncolta) a nyerőformát. Brands – Hatchben azon a tragikus futamon uralta a káoszt, Donningtonban az élre repítette a hófehér autót, sőt a második futamon a semmiből jőve (klasszikus párharcokat vívva) a negyedik helyig jutott. Ekkor már a bajnokságot is több autóhosszal vezette, de a biztos pontszerzés helyett nem egyszer a bizonytalan dobogós helyezést választotta, és remek csatákat vívott a Red Bull titánjaival Bortolottival és Wickensszel, meg a „kemény orosszal” Mikhail Aleshinnel. Emellett emberségéről is tanúbizonyságot tett, amikor Henry Surtees halála után (jóformán) első (nem hozzátartozóként) emlékezett meg az ifjú angolról, majd donningtoni győzelmét is neki ajánlotta. Az említett formában érkezett Imolába, ahol az első futamon megszerezte a bronzérmet és behozhatatlan előnyre tett szert a bajnoki pontversenyben. Másnap mindenféle tehertől megszabadulva a harmadik helyről (két autó között elillanva) lőtte fel magát az élre, és szerezte meg ötödik győzelmét. A dobogón aztán már, mint (Mike Thackwell utáni első) F2-es bajnok járta el az örömtáncot. Címe mellé egyébként egy tesztlehetőséget is nyert a Williams csapatban (ők gyártják az F2-es versenygépeket) és (az FIA „kegyéből”) ingyen kapott egy Forma 1-es szuperlicenszet, azaz jogosítványt. Sir Frank a tesztlehetőség mellet, a legújabb hírek szerint versenyzői állást is biztosíthat a spanyolnak, amiről az idei Európa Nagydíj alatt már egyeztettek is. És ha a bokszutcai pletykák igazak (mérget senki se vegyen rájuk) Nicolas Hülkenberget kaphatja csapattársául.
Az bizony szép páros lenne!

 

3 komment

Címkék: vélemény hírek pilóták

Lotus: Múlt, és jövő?

2009.09.19. 23:29 :: SilverMike

Ezerkilencszázkilencvennégy szeptemberében (mondhatni „a vég kezdeteként”) a néhai James testvérének, David Hunt-nak a kezébe került az egykoron legendás istálló, a Team Lotus. Az alakulat, amely a szezon (egyik) negatív meglepetését szállította: fennállásuk (1958) óta először nem szereztek pontot az éppen aktuális Formula 1-es szezonban. Pedig az esztendő közepén – végén debütáló 109-es kódszámú autó nagyszerűen debütált, Johnny Herbert a negyedik helyre kvalifikálta az Olasz Nagydíjon. A nagy remények azonban már az első sikánban szertefoszlottak, amikor „Johnny boy” összeütközött az írek csodagyerekével Eddie Irvine-al. Ezt a szerencsétlen szezont követően került sor a fent említett tulajdonosváltásra, mely után az új „boss” (annak ellenére, hogy a 112-es modell már készült, és a csapat meghosszabbította a nagy tehetségnek tartott Mika Salo szerződését) felszámolta az akkor már reménytelen anyagi helyzetben lévő versenycsapatot. A következő évben még „úgy – ahogy” részt vettek a bajnokságban, ugyanis a Pacific Racing a Lotus által fejlesztett versenygéppel indult harcba (ennek jeléül, a kultikus zöld – sárga csík is ott díszelgett a gépen), azonban a szezon végére Ők is becsődöltek, és a csapat nyomtalanul eltűnt a Forma 1 útvesztőjében. Magát a gyárat (a Lotus Cars-t, ami Colin Chapman halála után jóformán „kézről kézre járt”) 1996-ban adták el a malajziai Protonnak, ami a mai napig birtokolja azt.  Ekkor kezdték gyártani (az azóta kultikussá váló) Elise-t, melynek népszerűsége (ha minimálisan is, de) rendbe tette a gyár megtépázott hírnevét. A versenypályákra azonban (a Formula 1-es pénzszórás idejében) nem tértek vissza. Egészen…

Pedig ez a márka oda, mármint a versenypályákra született, egészen pontosan 1952-ben (egy norfolki istállóban), a legendás Colin Chapman „által”. Azáltal az ember által, aki a következő esztendőkben forradalmasította, és a legtöbbek szerint felpezsdítette a száguldó cirkusz világát. Abszurd ötletek sora pattant ki az agyából, tőle származott a vezetőszárny, a szárnyas autó, valamit az „ékkasztni”, ő festetett először szponzorfeliratot versenyautójára (1968). És az Ő autóira mondta 1970 (posztumusz) világbajnoka Jochen Rindt, hogy azokban vagy világbajnok leszel, vagy meghalsz. Sajnos nem dobálózott a szavakkal, a legendás Jim Clark (aki „egy életet töltött el a csapatnál”) 1968-ban egy Formula 2-es versenyen lelte halálát, a rakoncátlan Lotus 48-as meghibásodása után. A tragikus baleset előtt azonban Ő és a „zöld – sárga csoda” jóformán legyőzhetetlen volt, két világbajnoki címet és (Fangio rekordját túlszárnyalva) huszonöt versenyt nyert a „nagymesternek”. Jim távozását követően a kor másik brit sztárja, Graham „bajusz” Hill vitte sikerre az alakulatot, majd Jochen Rindt támasztotta alá saját mondását, amikor halála után hódította el a koronát. Ezután már „csak kétszer”, (1972-ben és 1978-ban) került a trófea Norfolkba, azonban az akkoriban használt autók (azok a bizonyos JPS Lotusok) a legtöbb rajongó szerint a valaha volt legszebb és leggyorsabb versenyautók voltak. Az istálló egyik sztárjáért a tragikus sorsú Ronnie Petersonért már akkoriban százezrek rajongtak, és legalább annyian lóbálták arany – fekete zászlóikat, amikor a „szupersvéd” a maga felejthetetlen stílusában végigfarolt a silverstonei pályán. Mario Andretti (az említett év királya) pedig, azóta is fogalom Amerikában (pedig olasz születésű, és mint azt tudjuk, az új földön igenis adnak a származásra) ahol generációk nőttek fel rajta és fekete autón. Ahogy (igaz ő régebbi történet) Emerson Fittipaldin is, Ő indította el a brazil versenylázat, jellegzetes (egy korszak jelképévé váló) barkójával és utánozhatatlan stílusával pedig a korszak egyik „celebjévé” (bocsánat Emerson) vált. És természetesen Ő is egy JPS Lotus-szal lett világbajnok (1972) a „hatalmas Colin” legnagyobb örömére. A mester annyi siker, annyi jellegzetes mozzanat (ugrálás a befutó alatt, a svájci sapka magasa dobása) és annyi a Formula 1 világát megbotránkoztató vagy megváltoztató újítás után, 1982-ben hagyott itt minket, sokak szerint a Lotus szellemét is magával vitte a sírba. Azonban a csapat később még átesett egy utolsó nagy „fénykoron” Peter Warr irányítása, és a zseniális Senna volánművészete alatt. A „varázslatos” brazil (bajnokságot ugyan nem nyert, de) újra a csúcsra juttatta a szebb napokat is megélt csapatot. Futamgyőzelmek sorát szerezte a Renault majd a Honda motorral felszerelt gépekkel, azonban az Ő és a japánok távozása után megkezdődött a csapat lassú, de annál szomorúbb „agóniája”. A klasszikus aranysárga – fekete csodákat felváltották az egyre lassabb sárga „vasdarabok”, majd (ahogyan az fent már olvasható volt) a csapat egyik milliomos kezéből a másikéba (itt cégekre tessék gondolni) került. Az 1990-es évek elején (a pénzhiány, és az egyre gyengébb konstrukciók idején) pedig a mezőny végébe kerültek. Igaz az utolsó években is rengeteg tehetséget adtak a Formula 1-nek (például Mika Häkkinen), sőt még egy magyar szponzort is (Magyar Hírlap) azonban ahogyan azt a bevezetőben „megrajzoltam” a pénzhiány végleg a padlóra kényszerítette őket. Versenyzésről pedig, egészen (érdekes módon pont) a világválság (és a versenyek olcsóbbá válásáig) azaz a botrányoktól hangos 2009-es szezonig szó sem volt. A „nagy visszatérés” először a Litespeed nevű csapat kapcsán került szóba, amikor a kiscsapat vezetői kísérletet tettek a Lotus név megvásárlására, azonban a Protonnal és David Hunttal nem sikerült megegyezniük. A következő hely a BMW kivonulása után szabadult fel, melynek betöltésére három istálló a Sauber, az Epsilon és (a maláj kormány valamint a Proton, tehát az igazi „nem a Litespeed csapat” támogatását élvező) Lotus közül választott az FIA. Döntésüket (mely értelmében a Lotus tizenöt év után visszatérhet a pályákra) a hét elején hozták meg, azon a napon, melyen a Sauber is bejelentette, hogy talált vevőket (magukat megnevezni nem kívánó pénzemberek) így az FIA jelenleg egy 14 csapatos Formula 1 terveit szövögeti. A közvélemény egy része persze azonnal a Lotus ellen fordult, mondván az a csapat már nem a régi, és csak a nevet vették meg, satöbbi. Az persze igaz, hogy ennek az alakulatnak már semmi köze sincs Colin (szó szerinti) istállójához, azonban a Ferrarinak sem túl sok kötődése van már (az Enzói) alapokhoz, a McLaren pedig szintén kilométerekre van Bruce narancssárga csodáitól. Az idők során a részvények Bahrein-be, meg a FIAT-hoz (és a hasonszőrű gyárakhoz kerültek), ahogy a Lotus is maláj kezekbe vándorolt. Ott legalább van pénz (és már most komoly szponzori háttér, valamint egy komplett csapat) nem úgy, mint a 90-es évek derekán. Én a magam részéről már most őket tartom a legerősebb és legszimpatikusabb „újoncnak”. Talán a gárda kulcsfigurája, a tervezőguru Mike Gascoyne miatt, aki egyéves kihagyás után a „brit – maláj” alakulattal tér vissza. Az egykoron bulldognak becézett szaki mellet, David Hunt, és az ideiglenesen csapatfőnökké „ütött” Tony Fernandes áll. A motorokat a Cosworth (ez a páros legutóbb 1982-ben nyert futamot) fogja szállítani, emellett a csapat megállapodást kötött az Xtrac és FondTech nevű cégekkel, akik a váltó és a felni megalkotásában segédkeznek majd.  Főhadiszállásukat a Lotus Cars gyárától egy – két paraszthajszálnyira, a csapat „fészkének” számító városkában, Norfolkban állítják fel, a Toyota és Bentley egykori versenyrészlegén.

"Nagyon kevés időnk van. Február második hetében szeretnénk pályára vinni az autót. Rengeteg munka vár ránk addig. Az a jó a malajziai támogatással kapcsolatban, hogy egy rendkívül tőkeerős projektről van szó. A Fondtech és Jean-Claude Migeot jóvoltából nagyon jó aero-programunk van, amit bővíteni fogunk. A szezon első fele szoros lesz, de egyben nagyszerű kihívás is. A bázisunk az RTN gyárban lesz, amelytől nem messze jártam iskolába. Norfolkban születtem és nevelkedtem, emiatt az érzelmek is szerepet játszanak." Gascoyne

"Talán néhány futamon én leszek a csapatfőnök, de utána átadom a pozíciómat valaki másnak, aki teljes mértékben erre a feladatra koncentrálhat majd. A munkám az AirAsiához köt, de szeretném biztosítani, hogy a Lotus a jó irányba induljon el, megfelelő stratégiával és üzleti tervvel." Fernandes

2 komment

Címkék: hírek csapatok forma12009 forma12010

A bajnok portréja: Nicolas „Hulk” Hülkenberg

2009.09.15. 17:52 :: SilverMike

Ugyan még nem a Forma 1 bajnokának portréját kell „megrajzolnom” (bár ha a dolgok továbbra is ebben a mederben folydogálnak, akkor rövidesen annak is beillik), hanem „csak egy kísérőszéria” nyertesé-ét. Mégis higgye el nekem a kedves olvasó, hogy ennek az életrajznak is van akkora értéke, mint bármely más világbajnokénak, ugyanis egy ösztönös „zseniről” szól, aki nem ámítás (eddig) minden második évben elhódította valamelyik sorozat aranyérmét. Ezek közül a legjelentősebbet most vasárnap (a Formula 1-es futam előtt) zsebelte be, amikor két futammal a sorozat vége előtt (ez először esett meg a széria fennállása óta) megnyerte a GP2-t, a Forma 1 előszobájának tartott bajnokságot. Pedig az év elején még csak, mint szürke kisegér küzdött a fantasztikusan kezdő Campos (bocsánat Brawa Addax) csapat versenyzői ellen. Spanyolországban (a két futam alatt) egyetlen egy pontot sem szerzett, majd Monacóban már a „dobogón” (ha lehet erről beszélni a hercegségben) ünnepelt. A jó öreg Nürburgringen pedig kettős győzelmet szerzett: Poleból indulva, átgázolva esőn, mezőnyön, Petrovon azaz mindenen, ami élt és mozgott! Ettől a perctől kezdve Nicolas Hülkenberg (mert róla van szó) lett a GP2 2009-es sztárja, a szakértők és rajongók egyre nagyobb figyelemmel, és szeretettel követték „munkásságát”, és pont nálunk a Hungaroringen jelentették ki, hogy „Hulk” (ahogyan barátai, és rajongói becézik) és a bajnoki cím közé már senki és semmi sem állhat. Ez fél év alatt történt, ennyi idő kellet neki, hogy megszokja, és elkezdje uralni a gépet, ennyi idő kellet neki, ahhoz, hogy négy versenyt nyerjen és elhódítsa az áhított trófeát. Pedig az ellenfelei sem voltak akárkik, Vitaly Petrov egész évben méltó ellenfélként küzdött, és többször bebizonyította, hogy őt (még ebben a „vad mezőnyben”) is könnyebb átugrani, mint megelőzni. Lucas di Grassi és az F1-be igazoló Grosjean is emberesen küzdött, de idén a német mindnyájuknál stabilabb, és a bajnokság vége felé gyorsabb is volt. Hülkenberg persze (és ez a jó benne, még nem ragadta el a siker, megmaradt annak az egyszerű srácnak, aki annak idején jött látott és győzött a Forma BMW-ben) nem várta ezt az első évében (elvégre egy bizonyos Lewis Hamilton óta ilyet senki sem csinált): „Nem számítottam arra, hogy az első évemben nyerni fogok. Mivel újonc vagyok kellett pár kilométert futnom, hogy jobb legyek a versenyeken, hogy jobban tudjak vigyázni a gumikra. Aztán minden összejött a Nürburgringen, Valenciában, Spaban. Ezeken a hétvégéken nagyon jók voltunk. Sok pontot szereztünk, és nagyon kiegyensúlyozottak voltunk és ez az, amivel bajnokságot lehet nyerni.” Mondta már – már Räikköneni nyugalommal, az olaszországi harmadik hely (mellyel megnyerte a címet) után. Most persze a diadaltól meg a lehetséges Formula 1-es szerződéséről hangos a sajtó, de mielőtt ezt bővebben kibeszélnénk, nézzük meg honnan is jött korunk talán „legígéretesebb juniorja” (sok ilyen volt már, de benne van valami plusz, ami csak az igazán nagyokban volt). Hősünk 1987-ben született egy Emmerich nevű városkában valahol a Német – Holland határ mentén. Nem voltak versenyző „ősei” és még csak milliomos szülei sem akik „sztárt akartak faragni belőle”, tíz éves korában mégis megfertőzte a versenybacilus, és (gondolom én) gokartot kért karácsonyra, amivel (és az utódaival) 1997 – 2003-ig versenyzett különböző német bajnokságokban. A szamárlétra következő fokára (Német Forma BMW), mint „szappanos doboz” (a gokartokat csúfolják így a nagyfiúk) bajnok lépett, és láss csodát az első évében meg is nyerte azt! Innen egyenes út vezetett a Germán Forma 3-ba, azonban ezzel egyidejűleg már az A1GP felé is kacsintgatott, ahol (lévén ez a sorozat erről szól) elhódította a bajnoki címet hazájának, kilenc futamgyőzelemmel úgy, hogy nem egy versenyről „igazoltan hiányzott”. A „nagykutyák” ekkor figyeltek fel rá majd a „leghangosabban ugató” az egykoron Michael Schumacher is felfedező Wili Weber vette a szárnyai alá. És ha ez még nem lett volna elég a „paddock egyik legendája” Sir Frank Williams is a bizalmába fogadta, és (ahogyan azt ő mondta) szemmel tartotta a srácot.  Innen meg már nem volt megállás, Forma 3-as bajnokként Williams-t tesztelt, majd a GP2 Ázsia sorozatban tette le a névjegyét. Először Bahreinben, ahol mindkétszer megszerezte a negyedik helyet, majd a villanyfényes Katarban, amikor a (kaotikusra sikerül) első futamon diadalmaskodni tudott. Utána még szerzett egy bronzot, (a nyolcadik helyről indulva) és (négy verseny után, amikor a legtöbb hozzáértő szerint még a bajnoki címre is volt esélye) otthagyta az egészet, majd elment Portimaóba a Williams legújabb autóját tesztelni. Pár nap múlva pedig bejelentették, hogy a „nemzetközi GP2-ben” is ő fogja kormányozni az ART egyeik versenygépét. Még a szezon kezdete előtt hősünk „mutatta be” (eléggé érdekes és sokatmondó volt, hogy a fiatal német és nem a Williams igazolt versenyzői „pózoltak az autóval”) az FW31-est Portugáliában. Ahol a Williams szándékai szerint több napot is tesztelt volna, azonban a tervezett programot alaposan megkurtította az eső. Ennek ellenére (ha számításaim nem a kukába valóak) a mostanában („kissé”) mellőzött tesztversenyzők közül így is Ő körözött legtöbbet 2009-es fejlesztésű autóval. Eztán indult el a GP2-es szezon, ahol (ahogy azt fentebb már olvashattátok) fél év alatt felvette a tempót, és a Portugál (a sors furcsa fintoraként, pont a portimaói) versenyhétvége előtt elnyerte az aranyat. Ennek a bajnoki címnek (és a korábbi sikereknek) köszönhetően Hulk is „fontos szerepet kapott a 2010-es pilótapiacon”, ugyanis menedzsere szerint kilenc (fordítsuk magyarra, három) istállóval is tárgyalt, de a legnagyobb esélye annál a Williamsnél van, ahol már egy ideje szorgosan tesztel, sőt ahol még, mint „ifjú mérnök is tevékenykedik”. Ugyanis (ilyen is régen volt már) a német saját kezével készít az alkatrészeket, ráadásul a „nagyok elmondása szerint” több fontos elem megtervezésében és elkészítésében (!) is segédkezett. Ingyen és bérmentve: Ez csak úgy jött. Semmilyen kényszerűségről nincs szó. Hamar ideszoktam, és szeretem, ha ezért pénzt kérnék Sir Frank Williams-től, azonnal elküldene!” Mondta a „tőle már megszokott stílusban”, amit nemsokára a Formula 1 hívei is megismerhetnek, ugyanis a madarak azt csiripelik, hogy Monzában egy kétéves szerződést írt alá Sir Frank alakulatával. És (lehet, elege van már az olvasónak a dicséretekből, de) egy ilyen „régi vágású” ösztönemberre, aki még a gyárban is segédkezik, igenis szükség van a mai Formula 1-ben!

 

2 komment

Címkék: vélemény hírek pilóták

Olasz Nagydíj: Melyiket szeressem?

2009.09.14. 17:38 :: SilverMike

Vagy az érme másik oldala: melyik ujjamat harapjam meg? Azaz ki legyen a 2009-es világbajnok és ki maradjon le ismét az aranyról, a két roppant szimpatikus versenyző közül? Az a Jenson Button aki  az év elején (most az irigyeket, meg a „károgókat” ne vegyük figyelembe) mindenkinek belopta magát a szívébe, vagy az a Rubens Barrichello aki tizenhat éve harcol a „megdicsőülésért” de a sors (a sors?) mindig közé és a siker közé állt. Mind a ketten óriási tehetségnek indultak, Rubens Barrichellóban a következő brazil világbajnokot látták (érdekes, hogy mégis Ő lehet a következő Senna után), amikor a Jordannel jobbnál – jobb helyezéseket ért el. Aztán szinte mindig rossz helyre igazolt, először az akkor alakuló Stewart- Fordhoz (holott hívták előkelőbb csapatba is), ahol ugyan meg – meg villant, de a sikerek itt is elmaradtak. Ezt követően került be a Ferrari családba, ahol egy fantasztikus versenyen megszerezte élet első futamgyőzelmét (sokáig Ő volt az a versenyző, akinek erre a legtöbbet kellett várnia), azonban a fentiek ismét úgy intézték, hogy a sikereknek még csak a közelébe se érjen. Ugyanis öt évig élt egy bizonyos Michael Schumacher árnyékában, és vált a „másodszámú pilóta” megtestesítőjévé. A folyamatos ígéretekből (majd, most engedünk nyerni satöbbi) 2005 végén lett elege, és aláírt az egyre jobb formában lévő Hondához. Az első évet leszámítva azonban tizenegy ponton és egy dobogós helyezésen kívül semmit sem szerzett, majd jött a válság, ment a Honda és megalakult a Brawn GP. Ahol a jó öreg Ross (talán a Ferraris ígéret beváltásaképpen?) megadta neki az utolsó esélyt, azaz versenyezhetett 2009-ben. A kritikusok ugyan már eltemették, de Valenciában feltámadt, Olaszországban pedig bejelentkezett a világbajnoki címért. Ennyi hányattatás után, nem lenne nagyszerű a diadala? Hasonló utat járt be a Formula 1 egykori „kékvérű angolja” Jenson Button is, 2000-ben óriási ígéretként mutatkozott be a Williams-nél, a következő években azonban szépen lassan beleszürkült a mezőnybe, miután rosszabbnál – rosszabb autókkal versenyzett. 2003-ban írt alá a Hondához, ahol a csapat zászlóvivőjeként azt a szent célt tűzte ki, hogy a csúcsra repíti a szamurájokat. Utólag okos az ember: ez nem rajta múlott, ugyanis a japánok a nyerő autót hátrahagyva léptek le, és a sikereket úgyszólván átadták Brawnéknak, akik a 2009-es év elején hétből hatot nyertek Buttonnal. Majd jöttek, az ínségesebb idők az „admirális” folyamatosan veszített előnyéből, amikor az élre szóló bérletét a hetedik helyet érőre váltotta, de Monzában ő is visszatért! Nyolc pontot gyűjtött és kigolyózta (igaz nem is kellet, mert megtették azok maguk) a Red Bullokat. Így mától fogva egyetlen egy ellenféllel kell szembenéznie, saját csapattársával, és barátjával Rubens Barrichellóval. Magyarul, a sebesség templomában a Red Bull Racing hozta meg az áldozatot, és az aranyért folyó csatát a két márkatársra hagyta. Egy olyan csapat pilótáira, mely történelmet írt, jött, látott (és igaz még nem, de) nyert! Ha belegondolunk, ilyen forgatókönyv még Hollywoodban sincs, a csapat a Honda két (tízes skálán) nullát érő éve után, halmozza a sikereket, a (szintén a bányászbéka hátsó fele alól jövő) pilóták pedig bebizonyították, hogy annyi év után tehetségük egy fikarcnyit sem kopott! Ezért teszem fel az (egyáltalán nem komoly) kérdést: Nem nyerhetnének ketten? Mert, ahogy (tessék visszaolvasni) én végig bíztam bennük a nullás évek alatt is, most úgy érezem, hogy mindkettejüknek, ez „a nagy lehetőség”. Talán az egyetlen!

Brawn (ismét) átverte a világot!

Legalábbis addig a pillanatig, amíg a súlyokat ki nem adták, addig ugyanis mindenki a McLarenre vagy (a nagy pénz reményében) a Force Indiára fogadott volna. Mivel az időmérőt Hamilton nyerte, a Force lendületét továbbvivő Sutil, a megtáltosodó Kimi és annak honfitársa Heikki Kovalainen előtt. Ezután adták ki a súlyokat, és láss csodát az eső hármast leszámítva mindenki egy kiállásos taktikával kvalifikál, sőt a táblázat tanulmányozása után már sejteni lehetett, hogy a fehér autók (ötödik, hatodik rajtkocka) a győzelemért fognak harcolni úgy, mint a régi szép időkben! A hétvége pozitív meglepetését a most beugró Tonio Liuzzi szállította, aki a telepakolt Force Indiával a hetedik helyet szerezte meg (bizonyítván, hogy egy másik Vita áll a szemünk előtt). A csalódást pedig a kilencedik – tízedik helyet bezsebelő Red Bull okozta, akik ekkor még a telitankolt autóval magyarázták a bizonyítványt, erre előttük szinte mindenkiben több volt a „nafta”. Ekkor kellet rájönniük, hogy ez az autó bizony már csak ennyit tud, a csodálatos feltámadás óta szinte mindenki javított, sőt a legtöbben lehagyták őket, a Brawn pedig ismét méltó ellenféllé vált (ezen a pályán legalábbis). A rajtot (sokadszorra) Kimi Räikkönen kapta el a legjobban, aki átugrotta Sutilt, és a kissé lassan induló Hamiltont is támadta. Hátrébb Kovalainen bizonytalankodott, és KERS ide, KERS oda több pozíciót is veszített, de még nála is balszerencsésebb volt Mark Webber, aki Kubicával ütközött és a kavicságy fogságába esett. A Red Bull álmai ekkor kezdtek szertefoszlani, ugyanis az állva maradt bikával küzdő Vettel a pontzónán kívül tartózkodott. Ellenben a Brawnokkal, akiknek még a rajt is remekül sikerült, lenyomták Kovalainent és tartották a lőtávot, azaz az időkülönbséget, amivel még a kevesebb kiállás okán megverhetik az első hármat. Akik (főleg az első Hamilton) gyorsabbnál gyorsabb köröket futottak, de az első depózásuk után fejet kellett hajtaniuk a „brawni taktikával” szemben. Hátrébb ismét remek csaták alakultak ki, Alonso átrágta magát Vettelen, Liuzzi meg Kovalainenen, a két Toyota pedig egymással vívott késhegyre menő harcot. A „világ szeme” ekkor az egy év után visszatérő Liuzzira tapadt, aki a csodálatos negyedik helyen haladt (a depózások utáni előnyét kihasználva) megelőzve Kimit, és a csapattárs Sutilt is. A sors azonban (már megint???) kitolt Liuzzival, amikor annak autója a verseny közepén megadta magát. Ennek talán az üldözők (Vettel, Heidfeld és Fisichella) örültek a legjobban, akik így közelebb kerültek az áhított (különböző okok miatt mindhármuknak életbevágóan fontos) pont megszerzéséhez. A kedélyek lecsendesedése után arra eszméltünk, hogy a két Brawn (sunyi módón) sok – sok idő után ismét az első két helyen tanyázik, most azonban nem Button, hanem az elmúlt futamokon megtáltosodó Barrichello vezetésével. A futam közepén/végén már csak Lewis Hamilton volt rájuk veszélyes, aki az utolsó kiállása előtt hihetetlen tempót kezdett diktálni, majd a „stop” után a pályán kezdte űzni a „csodacsapatot”. Mögötte Kimi Räikkönennek lehetett „de zsá vű” érzése, ugyanis egy Force India (igaz most Sutil) hajtotta őt egy egész versenyen keresztül. Őt Alonso követte, aki ismét észrevétlenül és profin küzdötte fel magát a pontszerző helyek egyikére, majd jött az óvatos Kovalainen, a mezőny egyik legstabilabb versenyzője Heidfeld, és a bajnoki címet (lassan plátói szerelemként) kergető Vettel. Giancarlo Fisichella a tízedik volt, azaz javított az időmérőn elkövetett hibáján, de a pontszerzésről (egy hellyel) lemaradt első Ferraris versenyén. És, hogy miért egy hellyel? Mert Hamilton az utolsó körben a Lesmo kanyarban falhoz csapta a McLarent, mivel nem elégedett meg a harmadik hellyel, űzte, hajtotta Buttont, majd besokallt és a gumifalba forgatta autóját. „De ő már csak ilyen harcol, és ezért szeretjük” mondta volt Martin Whitmarsh, és tegyük a szívünket a kezünkre nem sokat tévedett. Mivel a világbajnok a mostani mezőnyben szinte az egyetlen (ez a tűz egyébként mostanában még Rubens-ben, Kimiben, és néha – néha Vettelben látszik) aki nem elégszik meg a biztossal, hanem „mer”, de nem mindig nyer! A kiesés a tavalyi évben biztosan fájdalmasabb lett volna, de így sem túl örvendetes, ugyanis a harmadik helyet megöröklő Kimi óriási lépést tett, a Ferrari (és a McLaren) idei célja, a konstruktőri bronzérem felé. A futam ekkor véget is ért, Rubens idén másodszor nyert majd eljárta a „Rubinho táncot”, ismét mindenki megtapsolta, és ami a legfontosabb újabb két pontot hozott Buttonon, Kimi pedig (ahogy azt már említettem) a tifosik legnagyobb örömére a dobogóra vitte a vörös ördögöt. Újra előkerült az óriászászló, volt öröm meg éneklés.

Mert Ők már tudják, hogy ki a kedvenc!

 

3 komment

Címkék: vélemény forma12009 futamok

Olasz Nagydíj előzetes: A száguldás szentélye

2009.09.11. 21:23 :: SilverMike

A mendemondák szerint Silverstone a Formula 1 bölcsője, Spa a legendák otthona, a Nürburgringen (a zöld pokolban) pedig „harapni lehet a történelmet”. Ennek ellenére a legtöbb világbajnoki futamot nem a fenti szentélyekben egyikében (és nem is a versenyzés hazájának számító Franciaországban, avagy a Formula 1-et megvető, de mégis utána epekedő Amerikában), hanem egy lombardiai kisvárosban, Monzában rendezték. Szám szerint ötvennyolcat (lévén a bajnokság most tapossa hatvanadik szezonját, és a 2009-es verseny még a jövő zenéje) tehát egy évet leszámítva (1980) minden esztendőben ellátogatott ide a száguldó cirkusz mezőnye. Sőt, Monza „mérlege”, makulátlan is lehetne, ha „nyolcvanban” a nagy átépítés miatt a verseny nem költözik Imolába. És ez ugyan kit érdekel (kérdezhetné a kedves olvasó), amikor a KisPiquet a falhoz vágja magát, Alonso meg már vagy háromszázhatvankettedszer igazol a Ferrariba!? Szóval kit érdekel a múlt miközben 2009-ben is zajlik az élet, vagyis valakik úgy akarják, hogy egyetlen egy percig sem terelődjön el a figyelem a világbajnokságról. Ugyanis amióta az internet befészkelte magát a háztartásokba (azaz a legfrissebb híreket egyetlen kattintással megkapjuk), és mióta az újságok minden eddiginél nagyobb terjedelemben foglalkoznak a Formula 1-el, azóta az embereket is egyre jobban vonzza a cirkusz (ami persze nem lenne baj). A firkászok pedig (jó szokásukhoz híven) arról írnak, ami a népet érdekli (legalábbis szerintük), szerződésekről, meg botrányokról, és valamilyen csoda folytán ez az egész egy cseppet sem zavarja az F1 „tulajdonosait”, mivel a negatív reklám is reklám, és legalább két verseny között is címlapon van a „sport”. Igen ám, de van egy ősrégi mondás mely szerint.

Ki a múltját nem ismeri, az a jövőjét nem érdemli


A száguldás templomának is nevezett aszfaltcsíkot 1922-ben, a versenyek igazi aranykorában tervezték, és alkották meg, (nagy szó ez az országutakból összekapcsolt ringek korában) hogy egyike legyen a világ állandó versenypályáinak! Pontosabban mind a kettő pálya helyet kapjon a patinás névsorban, ugyanis az „európai stílusú” létesítmény köré egy az „amerikai trendeknek” megfelelő ovált is felhúztak kevesebb, mint nyolc hónap alatt! (Minden idők leggyorsabban felépített pályája a Hungaroringet megelőzve.) Az ovális részt az 1928-as huszonhét néző életét követelő baleset után pár évre lezárták, és csak a ’30-as évek alkonyán nyitották meg (igaz ekkor már a kanyargós szakasszal összemosva), és 1961-ig (von Trips haláláig) a Formula 1-es Olasz Nagydíjon is láthattunk (kérem kommentben jelezze aki látta is) oválon száguldó autókat. Sajnos ezen a szakaszon több bajnok is életét vesztette, gondoljunk csak Ascariékra, nevezetesen Antonióra (1925) és Albertóra (1955) akik a sors furcsa fintoraként (mindkét kiválóságot babonás bajnoknak nevezték) egyidősen, egy komoly balesetet túlélve, egy autó tesztelése során, 26-án vesztették életüket. 1970-ben, Jochen Rindt lelte halálát a Parabolicában, azonban a pontelőnyét már senki sem tudta ledolgozni, így az osztrákok kiválósága lett a Formula 1 történetének egyetlen posztumusz bajnoka. Évekkel később a Forma 1 (sokak szerint) leggyorsabb versenyzője, a szupersvédnek becézett Ronnie Petterson keveredett bele abba a mára már legendássá váló tömegkarambolba (melyet a legtöbben a versenyigazgatóság számlájára írnak), amiben lábát törte és égési sérüléseket szerzett, majd a kórházban embóliát kapott és életét vesztette. Monzát azonban nem(csak) a tragédiák, hanem a jobbnál – jobb versenyek (is) halhatatlanná tették. Itt futották például „minden idők legjobb versenyét” 1971-ben, amikor az első öt helyezett versenyző között nem kevesebb, mint hatszáztíz ezred volt a különbség. Azt a futamot egyébként a McLaren színeiben versenyző Peter Gethin a „balszerencsés brit” nyerte. Évekkel később Gerhard Bergert vitte győzelemre a Ferrarit, abban az évben, melyben (ezt a futamot leszámítva) csak a McLaren tudott nyerni, sőt a legendás diadal előtt néhány nappal ment el a „commendatore” azaz Enzo Ferrari. De nyert már itt esélytelenként Johnny Herbert, és Heinz – Harald Ferentzen is, siratta már bajnoki esélyét Mika Häkkinen és Fernando Alonso (később aztán a sors visszaadta a kölcsönt), parádézott (és először nyert) Juan – Pablo Montoya aki négy évvel később szakadt gumival ismételte meg a sikert. Nyert itt a legendás Senna, sikerre vitte a (hazaiak szimbólumát) Alain Prost, Rubens Barrichello, John Surtees, Phil Hill, Clay Regazzoni, Jody Scheckter és Gerhard Berger, sőt olaszként Ascari és Scarfiotti is. Diadalmaskodott a Ferrarival Michael Schumacher is, aki itt jelentette be (egy korszak lezárásként), hogy végleg visszavonul a Formula 1-től. Három évvel később, az utódnak kikiáltott Vettel nyert a mezőny egyik leggyengébb autójával, a szakadó esőben. És ezek mind csak foszlányok ennek a szentélynek a múltjából, ahol a hívőket tifosiknak hívják, és több tízezren zarándokolnak el ide minden ősszel, tetőtől talpig pirosban, trikolorral, és lovacskával díszített sapkákkal. Azért hogy részei legyenek a legendának!

Egy óra padlógáz

A Monzában mért hivatalos pályacsúcs 369 kilométer per óra, a kanyarok száma tíz (ugye emlékszünk Valenciára, ott huszonöt), azonban még ezekből is itt található a két leggyorsabb és (sokak szerint) a legnehezebb. Például a Rettifilio, a pálya első trükkös kanyarja, ahol háromszáznegyvenről kell nyolcvanra lassítani, ja és itt kell húsz autónak befordulni a rajtot követően. Akinek ez sikerült az mehet a nyújtott Biassono „kanyaregyenesben” majd fordulhat a Roggi-ában, és a Lesmo kanyarokat abszolválva elérheti azt a bizonyos (na, jó ahhoz kellene a V10) csúcssebességet a hátsó egyenesben. Ha sikerült a csúcs boldogan fordulhatunk az Ascarik nevét őrző éles kanyarba, ha nem akkor bosszankodva (az előbbi forduló után) vághatunk neki a Parabolica kanyarra vezető egyenesnek. A legendás Parabolica egy majdnem száznyolcvan fokos „visszafordító” mely előtt háromszázról lassulnak vissza, sőt magát a kanyart is többször veszik kétszázas tempóval, hogy minél gyorsabban fordulhassanak a célegyenesre. Ezt a kört kell ötvenháromszor megtenni, hogy elhódítsuk azt a bizonyos Olasz Nagydíjat. Ja, és közben óvnunk kell a motorokat és a fékeket, no meg a gumikat is, mert ez a pálya igen jó étvággyal fogyasztja ezeket az elemeket. Ha minden klappol, akkor (ahogy azt már említettem) a dobogó tetejéről locsolhatjuk a pezsgőt a „hívőknek”!

És az esélyek?
Ugyan, 2009-et írunk! De nyerjen Fisichella!!!

1 komment

Címkék: vélemény hírek előzetes forma1történelem

Olaszok jönnek, mennek: Fisico a Ferrarinál, Liuzzi Indiában!

2009.09.07. 18:37 :: SilverMike

Luca Badoer helyett Giancarlo Fisichella válthatja valóra az olaszok legmerészebb álmait, azaz dobogóra juttathatja a piros autót a száguldás templomában, a „talján földön” található Monzában (Milano). Hogy erre van-e valós esély (mivel 2009-et írunk, és az erőviszonyok percről percre változnak) azt perpillanat nem tudhatjuk, de abban biztosak lehetünk, hogy a római pilóta álmai (pályafutása végére) valóra váltak. Évekkel ezelőtt a hír (miszerint Fisichella a Ferrarihoz igazol) senkit sem ért volna meglepetésként, gyors volt, fiatal és keresett, a Scuderia pedig éppen akkoriban ment át történetének (talán) legnagyobb vérfrissítésén. 1995-ben Giancarlo még sportkocsikat is tesztelt Fioranóban, aztán a kapcsolat (valami rejtélyes oknál fogva) megszakadt. Hősünket más „vizekre, más csapatokhoz sodorta az élet”, (köztük egy másik hazai alakulathoz, a Benettonhoz) a Ferrari pedig hosszú – hosszú éveken keresztül nem változtatott pilótapárosán. Évekkel később (2004-ben) a vörösök tesztlehetőséget kínáltak Fisichellának, aki (mivel ez volt a gyermekkori álma) el is fogadta azt, a nagy felmérésre (ha jól teljesít, akár versenyzői állást is kaphatott volna) azonban sosem kerülhetett sor, lévén Fisichella egy a Petoronas által szponzorált autóban ült, és (ilyen világban élünk) a Shell öltönyösei nem tudtak megegyezni a Maláj pénzemberekkel. A szponzorok okosságát követően a legtöbben (talán Ő maga is) elkönyvelték, hogy Fisichella sosem fog már a Scuderiánál versenyezni, és ez így is lett volna (ismét egy) ha az olaszok meg nem elégelik Luca Badoer gyenge teljesítményét, és egy új Massa pótlék után nem néznek. A nagyobbnál nagyobb újságok hitelesebbnél hitelesebb forrásokra hivatkozva huszonegy versenyzőt hoztak össze a vörösökkel, azonban a valóságban egy – két névnél több nem került a kalapba. Talán Giancarlo Fisichelláé is csak a Belgiumi „csodatétel” után pottyant a fejfedőbe, de akkor annyira komolyan, hogy három nap leforgása alatt Domenicalliék meg is szerezték a Force India versenyzőjét. Aki rögvest érzékeny búcsút vett a kiscsapattól, és másnap piros ruhába bújva, az F60-as tőszomszédságában üdvözülte új csapattársait. A rossz nyelvek szerint az indiaiak döntésében nagyban szerepet játszott a csapat tartozásának (amit még a 2008-as éven a ki nem fizetett motorok okán szedtek össze) elengedése. Találgatni természetesen lehet, de egy biztos Fisichella végre – valahára magára öltheti a vörös overállt, és álmai csapatában fejezheti be tizennégy éves pályafutását. Azonban a kisördög mindenkiben ott motoszkál: Valóban befejezi? Annyit tudunk, hogy 2010-től a római lesz a csapat hivatalos teszt és tartalék versenyzője, de azt se feledjük, hogy Ferrariék a háromautós rendszer bevezetéséért kampányolnak. No, de térjünk vissza 2009-be, és a csapat elvárásaira, melyek az első futamokon nem túl magasak, de a szinte semmit sem teljesítő Badoernél jobb eredményeket várnak. A vezetőség azt is elmondta, hogy döntésükben a rutin, és a versenyző „újjászületése” is óriási szerepet játszott, sőt a szurkolóknak is szerettek volna kedveskedni, mégpedig egy olasz vezetővel. Már említettem, hogy csak a Jóisten tudja, hogyan alakulnak majd az erőviszonyok, és hogyan szerepel majd a Ferrari, egy azonban biztos Fisichella a dobogóért utazik (messzire nem kell neki) Monzába, ahol az autójába szerelt KERS minden eddiginél többet jelent majd.  Végül pedig halljuk a Ferrari új szerzeményét: "A hetedik mennyországban vagyok! Még mindig nem tudom elhinni, hogy életem álma valóra vált, amiért szeretnék köszönetet mondani a Ferrari elnökének, Luca di Montezemolónak. Mindent megteszek annak érdekében, hogy jó eredményekkel köszönjem meg a Ferrari bizalmát. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, de mindent beleadok, hogy a lehető legjobb eredményt érjem el.”

A rosszfiú visszatér

"Alig várom, hogy újra versenyezhessek, főleg, hogy erre Monzában lesz lehetőségem. Szeretnék köszönetet mondani Vijay-nek, mert ez egy kiváló lehetőség, különösen most, hogy az autó ilyen jó. Úgy gondolom, hogy további előrelépéseket tehetünk, és motivált vagyok, hogy pontokat szerezzek. Szerencsétlen helyzet, hogy Felipe Massa balesete miatt kaptam ezt a lehetőséget, de most megmutathatom, hogy mit tudok." Fisichella után, máris Tonio Liuzzi a Force India beugrója nyilatkozik, mégpedig a formula.hu friss, ropogós „hasábjain”, mivel a nyilatkozat (és a visszatérés ténye) csak ma délelőtt vált hivatalossá. Az indiaiak új versenyzőjének a neve régebbi rajongóink számára biztosan ismerősen cseng, mivel ő volt az a srác, aki majdnem száz százalékosan nyerte a 2004-es (utolsó) Formula 3000-es bajnokságot, majd a Red Bull tehetségkutató programjának első „áldozataként” a következő évben már a Formula 1-ben (biztosan emlékszünk még rá) Christian Kliennel felváltva versenyzett. Először Imolában, ahol Jenson Button kizárását követően (és a statisztikákban ez marad meg) élete első versenyén pontot szerzett! Ezután még három derbin vett részt, kisebb nagyobb sikerrel, majd végleg átadta helyét (a csapat által jobbak ítélt) Kliennek. A Red Bull azonban nem feledkezett meg az egykori csodagyerekről, és (mekkora véletlen) az éppen akkor megvásárolt (bikával díszített, és juniorcsapatnak kinevezett) Minardiba helyezte.  „Vita” (becsületes nevén Vitantonio) ebben a csapatban pedig úgy élt, mint egy kisherceg: luxusszállodákban pihent, (Red Bull) partikra járt, és ő választotta meg a Formula Unkákat, azaz a depó szépeit. Egyszóval élvezte az életet, ahogyan egy igazi „olasz macsónak”, vagy más néven (akkor így becézték) a bokszutca rosszfiújának élnie kell.  Közben a teljesítményével sem volt semmi gond, a nála sokkal gyengébb Scott Speed-et (akkoriban Ő volt a mérce) ott verte és úgy, ahogy akarta. Ő szerezte meg a csapat első pontjait, szóval másfél éven keresztül aranyélete volt. Egészen addig a pillanatig, amíg az ő szöges ellentétének tartott (a komoly, és sokkal elszántabb) Vettel meg nem érkezett, és erősebb „mérceként”a földbe nem döngölte az olaszt. 2008-ban már versenyzői ülés nélkül találta magát, mi pedig elkönyveltük, egy be nem váltott ígéretnek, aki ha egy kicsit kevesebbet lazsál, és többet fogalakozik a versenyzéssel, akár még sokra is vihette volna. A 2009-es Tonio már ilyen, a piercing-ek eltűntek az arcáról, a bulikról egyre többször „hiányzott” és (ami a legfontosabb) az A1GP-ben már sokkal összeszedettebben, sokkal érettebben versenyzett. Magyarán a Force Indiánál (teszteléssel) töltött idő alatt a „paddock lázadója” lenyugodott, és a Massa balesetekor elinduló lavina (ami elvitte Fisichellát a Ferrarihoz) pont kapóra jött neki. Ugyanis a találgatások ellenére (volt szó Sennáról, Davidsonról és Paffet-ről is) őt nevezték ki a 21-es számú India – Mercedes sofőrjének. Teszem hozzá teljesen jogosan, kétévnyi teszt után öt versenyt már megérdemel aztán, hogy mit hoz majd a jövő? Egyelőre ne találgassunk.

Gondolta volna Ön kedves olvasó, hogy Fisichella hamarabb lesz a Ferrari versenyzője, mint  (a hírek szerint vörösödő) Alonso?!

3 komment

Címkék: vélemény hírek pilóták forma12009

Belga Nagydíj: A kiscsapat nagy napja

2009.09.02. 21:27 :: SilverMike

Giancarlo Fisichella annak idején az volt (gondolok itt az ezerkilencszázkilencvenes évek közepére) ami Sebastian Vettel ma. Azaz a jövő. Villámként robbant be a Formula 1 világába, és még csak nem is a „szokásos útvonalon jött” (akárcsak Vettel). Persze gokartozott meg a Forma 3-ban, pontosabban annak az olasz változatában is szerencsét próbált, sőt még Makaóban is elindult (az F3 csúcsversenye, minden évben megrendezik) de az igazi előszobát, a Forma 3000-et (ma GP2) egy az egyben kihagyta, ugyanis a királyok mezőnybe a túraautók világából érkezett. Mégpedig (ahogy akkoriban oly sok olasz) a roppant szimpatikus Giancarlo Minardi csapatába, ahol fél évet töltött, hogy (először) a (későbbi) „nagy riválishoz” a Jordanhez igazoljon. Ez 1997-ben történt akkor, amikor a világ úgy Istenigazából felfigyelt a római versenyzőre, miután több dobogós helyezést, és egy év végi nyolcadik pozíciót szerzett a „mérgeskígyós” autóval. Eztán került a Benettonhoz, ahhoz az istállóhoz, melyhez (az én emlékeimben legalábbis) örökre hozzánőtt az, az óriási tehetségnek kikiáltott srác, aki valahogyan, valami balszerencse folytán mindig lemaradt a győzelemről. Később persze azt is megszerezte, mégpedig a második Jordan-es fellépése során, abban a brazíliai káoszban két nappal a verseny után. Ugyanis a győzelmet elszámolták és a derbi végén Kimi Räikkönen kapta a serleget, amit csak Imolában „adott át” Fisichellának. Az „örökifjúnak” tartott Fisicho két év múlva újra diadalmaskodott, mégpedig a 2005-ös „világverő” Renault-val, az Ausztrál Nagydíjon. Erőből nyert mindenkit magamögé utasítva, így hát a világ joggal látta benne az új világbajnokot. A legjobb autóban ült, hatalmas tehetségnek tartották, mígnem jött egy bizonyos Fernando Alonso, meg a „véletlen” balszerencsék sorozata. Majd a franciáknál töltött három év alatt Giancarlo „kiöregedett, elfásult, szürke” pilótává vált, legalábbis a közvélemény szerint. Ezután jött a 2009-es esztendő, mely minden „öregnek” nagyszerű lehetőséget adott, először Webber bizonyította be, hogy igenis tud nyerni, aztán Barrichello mutatta meg a „világbajnokságra esélyes arcát”, most meg Fisichella írt történelmet mégpedig a Force Indiával megszerzett Pole Pozíció után. A remek kört követően a világ újrafelfedezte az olaszt, az eddigi kritikusok pedig (arcukon erőltetett mosollyal) dicsérték (merjük kimondani) az év (eddigi) hősét. Mert az, az időmérő egy hősköltemény volt, a Force India versenyzője megnyerte a Q1-et, majd negyedik lett a középső „etapban” és a végén (mindenki legnagyobb meglepetésére, és örömére) megfutotta a győztes időt. Való igaz, hogy az autó is javult, de Sutil csak a tizenegyedik lett, sőt a versenyen sem lépett előrébb pedig (ha tényleg az „övék a legjobb technika”) akkor egy pontot legalább szerezhetett volna. De nem szerzett, ez Fisi nagy napja volt!  És  ezért nagyszerű a Forma 1, mert ha valakiben van elég bátorság (tökösség?!) akkor az mindig ad egy második lehetőséget. A kritikák ellenére.

A sajtó árnyékában

A Formula 1 2009-ben kétarcúbb, mint valaha. Akárhányszor egy új győztesnek vagy egy remek teljesítménynek tapsolunk, azonnal rá is fagy a mosoly az arcunkra, mert kapunk egy finom kis balhét, egy óvást, egy fellebbezést, vagy egy nagyszerű politikai játszmát. Komolyan, mintha a 2008-as világbajnokság utolsó képkockái kísértenének, és mi lennénk a Massa család tagjai. Kezdődött a Brawn GP sikerével, amit a „diffúzor ügy” követett, majd jött a Red Bull csodálatos feltámadása egy „rivális bajnoksággal” fűszerezve, aztán Hamilton remeklését árnyékolta be Massa balesete és az (első) Renault ügy. Most Kimi remekelt, mégpedig a kedvenc pályáján, sőt még nála is nagyobb eredményt ért el a fent említett Fisichella (a maga második helyével). Az öröm azonban most sem tartott sokáig, mivel megkaptuk a második „Renault ügyet”. Ami a brazil Globo TV –nek a bizonyítékairól szól, állításuk (és a biztos információik) szerint Nelson Piquet csapata utasítására törte össze a Renault-t tavaly Szingapúrban, azért, hogy Alonso megnyerhesse a versenyt, ugyanis a baleset miatt a pályára rohant a biztonsági autó, a már megtankolt Alonso meg az élre. Ha ez bebizonyosodik, akkor ismét jönnek a kizárások, óvások és fellebbezések. Ezúttal talán jogosan is, mert aki ezt parancsba adja (Flavio) és aki meg is csinálja (Piquet) az nem hogy nem normális, annak nincsen helye a versenypályákon. Persze ez a hír sem több (legalábbis szerintem) a sajtó találgatásainál, amelyekkel az embernek lassan, de biztosan tele van a hócipője, mert nap, mint nap kapja a legújabb híreket a Ferrari következő versenyzőjéről (Badoer helyett már 21 embert „leigazolt” a sajtó).  Az Alonso – Scuderia újabb és újabb fejezeteiről, és a csuda tudja még milyen hírekről (amelyek a legtöbbször nem, hogy meg nem valósulnak, azon nyomban el is felejtődnek). Hát ilyen és ehhez hasonló hírek árnyékolták be ezt a remek versenyt, amin azért volt okunk az örömre is.
Elsősorban szombaton, amikor mindenki legnagyobb meglepetésére a fent említett Fisichella nyerte az időmérőt, de eső, „üresre tankolt” autó és minden egyéb „mázlifaktor” nélkül. Vasárnap hétágra sütött a nap a jó öreg Spa felett, esőnek nyoma sem volt, a 21-es rajtszámú autó pedig „átlagos mennyiségű” üzemanyaggal vágott neki a versenynek. Ez a siker egy remek csapat (amit egykoron Jordannak hívtak) sikere volt, akik kevesebb, mint két év alatt rengeteg fejlesztési munkával, és egy fantasztikus versenyzővel felértek a csúcsra. A legszebb az egészben Giancarlo öröme volt, aki úgy ünnepelt a Pole megszerzése után, mintha a világbajnokságot nyerte volna meg. A második helyen végző Trulli már kevésbé, de a BMW idénycsúcsát felállító Nick Heidfeld már annál boldogabb volt. A „semmiből jötteket” Barrichello, Kubica, és KERS – King Kimi követte. Az eddigi nagyok meg visszaestek, Button a tizennegyedik Lewis a tizenkettedik, Alonso a tizenharmadik, Webber a kilencedik, Vettel pedig a nyolcadik lett. A rajtál a KERS-től, pontosabban az azt hordozó Räikkönentől tartottak, mint később kiderült nem ok nélkül. Mert a Finn világbajnok a hatodikról a harmadik helyre lőtte fel magát. Igen ám, de vitatható módon. Történt ugyanis, hogy bajnokunk az első kanyarban kivezette Ferrariját az aszfaltozott bukótérbe és a fele „(él)mezőnyt itt előzte meg”. Az ügyön persze nagyon sokat lehet vitatkozni, azonban (ezt nem én mondtam) csak az számít csalásnak, amit be is bizonyítanak. Ezt pedig az FIA nem, vagy nem is akarta bebizonyítani, így hát a verseny mehetett tovább, legalábbis a Les Combes kanyarig, ahol egy kisebb baleset és a bírói autó pályára lépése után meg is szakadt a száguldás. A koccanásban a bajnoki cím védője, és az idei sorozat éllovasa (Hamilton és Button), valamit az újak Grosjean és Alguersuari „vesztek oda”.  A romok eltakarítását követően, az „SC” elhagyta a legendás betonkört, Kimi pedig a KERS erejét felhasználva Fisichellát. Azonban az indiaiak versenyzője a szakértők, a rajongók és talán saját maga legnagyobb meglepetésére tartani tudta a lépést a Scuderia világbajnokával. Negyven körön keresztül egyszer sem került két „másodpercen kívülre”, negyven hosszú körön át űzte a Force India a Ferrarit! Eközben persze a mezőny más részeiben is zajlott az élet, (kivételesen) rengeteg csatát és (hála Istennek) előzést láthattunk. Adrian Sutil a tizenegyedik és a nyolcadik helyen is járt, látványosan lehagyta a Ferraris Badoert és a Williams-es Nakajimát, ezzel bizonyítva, hogy a csapat igenis előrelépett. Alonso megint „látványtalanul volt gyors”, ám csapata ismét elvette tőle a dobogós helyezés reményét, miután (az egy kiállással számoló spanyol) kerékcserjét a változatosság kedvéért elrontották, majd a több mint húsz perces bénázás után „el matador” fel is adta a versenyfutást. Hasonló taktikán ment a McLaren megmaradt „szürke lova” Heikki Kovalainen, aki (ahogy azt a futam elején meg is mondták neki) megszerezte a hatodik helyet. Eközben Rosberg és Barrichello is hatalmasat csatázott, az előző verseny győztese a rajt után azonnal a bokszba hajtott (akárcsak Trulli, neki azonban semmi sem jött össze), tankolt majd átrágta magát a fél mezőnyön. Három körrel a vége előtt azonban őt is utolérte a „technika ördöge” motorja kékes füstöt kezdett „okádni”, a veterán viszont (tizenhét év rutinnal a háta mögött) bevitte a gőzmozdonyra hajazó Brawn-t! Ezalatt a BMW szinte láthatatlanul megszerezte a negyedik és az ötödik helyet, és az új fejlesztéseknek hála (vevők figyelem) annyi pontot kaszált, amennyit idén eddig összesen gyűjtött. A harmadik helyet a verseny végén felgyorsuló Vettel zsebelte be, aki a véghajrában a két BMW-t ugrotta át, sőt az utolsó körökben már az élen állókat veszélyeztette. A hétvége két hősét azonban már nem lehetett utolérni. Kimi (másfél év után újra) nyert, Fisichella pedig történelmet írva megszerezte az ezüstöt a Force Indiának!!!

Na, erről kellene írni!

 

1 komment

Címkék: vélemény forma12009 futamok forma1történelem

Legendák földje - Belga Nagydíj előzetes

2009.08.28. 22:33 :: SilverMike

Pont a mai napon vált hivatalossá hogy, az év végén Abu Dhabiban rendezik majd a „világ első alkonyati Formula 1-es versenyét”, azaz az idei esztendőt a lemenő nap sugarai fogják elbúcsúztatni. Természetesen ezt a költői látványt is Bernard Ecclestone festette (és festi majd meg) nekünk, aki addig rágta az arabok fülét, amíg azok (persze csak azért, „hogy mi európai rajongók kényelmes délutáni időpontban nézhessük a versenyt”) belegyeztek a késő délutáni startba. Igen ám, de Abu Dhabiban a verseny napján (az évszaknak megfelelően) háromnegyed hatkor bukik le a nap, és válik éjszakaivá (gyönyörű fények mellet) az öt órakor induló verseny. A pálya mellet egyébként vidám(élmény)park meg kikötő is lesz, azonban a szervezők arra is ügyeltek, hogy a „belső” részen megmaradjon a „klasszikus pálya” látszata is, rázókövekkel, lelátókkal, és fákkal szegélyezve. Mert ennyit még ők is adtak a hagyományokra! Azokra a hagyományokra, (gyökerekre, történelemre) melyeket a világ egy másik szegletében, a nem is oly távoli Belgiumban „harapni lehet”. Ugyanis a Spa –Francorchamps-i pálya története már az 1920-as években (akkor, amikor Abu-ban még az olajnak csak a nyomát kutatták) elkezdődött. Az első Nagydíjat 1924-ben, az autóversenyzés (igazi) aranykorában rendezték, egy (az akkori „divatnak” megfelelő) három városkát összekötő, tizennégy kilométeres pályán. Az idő előrehaladtával „a spai” aszfaltcsík (már akkor) a versenyzők, és a szurkolók kedvencévé vált, és lett bérelt helye az 1950-ben startoló Formula 1-es világbajnokság naptárában. Az eredeti (Jules de Their és Henri Langlois Van Ophem által tervezett) ringet először az 1960-as években szabták át a „biztonság atyának” is nevezett Jackie Stewart nyomására. A történet pikantériája, hogy a háromszoros világbajnok 1966-os balesete (mikor a skót fejtetőre állt autója egy közeli farm(!!!) pincéjében kötött ki) után kezdte meg munkásságát, mely során több helyszínt és autót tett (tetetett) biztonságosabbá, mint előtte bárki más! A következő években, balesetek és egy versenyzői „sztrájk” után a régi pályát végleg „bezárták”, és csak többévnyi munka után nyitotta meg kapuit a mostani hét kilométeresre „csonkított” betonkör (alapja). Az „új Spa” 1983 óta (ekkor már feltört az olaj Abu-ban, de az autóversenyzés még mindig idegen volt a vidéktől) íródó története telis tele van érdekesebbnél érdekesebb versenyekkel. Itt kezdte meg Forma 1-es pályafutását a „jó öreg” Schumacher, aki az 1991-es időmérőn a szakértők (akkor még nem minden internettel rendelkező ifjú tartozott ebbe a körbe) legnagyobb meglepetésére a hetedik helyet szerezte meg, a versenyen azonban (körülbelül) hétszáz méter megtétele után a technika ördöge őt is megtréfálta. A következő években (1990-es esztendők) a Belga verseny összeforrt az idősebb Schumacher nevével. Miután a pályától (ismét csak körülbelül) negyven kilométerre született bajnokot rendre több ezren „kísérték” el az „esővölgybe”. És ha már elkísérték láthatták az első győzelmét (1992, eső) egy esztendővel a nevezetes debütálás után, majd láthatták a nagyszerű diadalt az akkor még messze nem nagyszerű, (a dagadt uborkának csúfolt) Ferrarival (1996). Vagy említhetnénk a „klasszikus esős győzelmet” a következő esztendőből, vagy az ötvenkettedik (rekordot érő) Nagydíj megszerzését 2001-ben, Luciano Burti horrorisztikus balesete után. De ebbe a sorba vehetjük a hetedik világbajnoki cím bezsákolását (2004), igaz ekkor már a pálya új tudora mögé szorulva. A nagy győzelmek mellet persze (Schumi számára) kínos, és néha „megalázó” vereségeket is láthatott a nézősereg, 1998-ban az „évszázad” versenyén Michael harminc másodperces előnnyel a zsebében (lekörözés helyett) megtorpedózta David Coulthard McLarenjét, majd a kínos eset után a skót bokszába rohant, a „világbotránytól” (akkor) valószínűleg csak a saját, és az ezüstös csapat szerelői mentettek meg minket. Magyarul a hétszeres világbajnok csak az istállótársak nyomására nem pofozta fel „DC-t”. Ekkor láthattunk még „minden idők” legnagyobb rajtbalesetét (tizenhárom autó tört porrá), Damon Hill fantasztikus (és utolsó) győzelmét, no meg Eddie Jordan legendássá váló táncát. Két évvel később az „évtized” előzésével ajándékozott meg minket Mika Häkkinen, amikor négy körrel a verseny vége előtt, a hátsó egyenesben Riccardo Zonta lekörözése alkalmával Schumachert is lehagyta. Évekkel később egy másik finn, nevezetesen Kimi Räikkönen vette „birtokába” az aszfaltkört, zsinórban háromszor nyert, és olyan tettet hajtott végre, ami (rajta kívül) nem sokaknak sikerült, hibátlan vezetésével unalomba fullasztott egy egész Belga Nagydíjat (2007)! Tavaly azonban Lewis Hamiltonnal karöltve „kárpótolt” minket, a két világbajnok ugyanis fantasztikus versenyt vívott a zuhogó esőben, a verseny utolsó méterein. Viszont a sors furcsa fintoraként Kimi a falban, Hamilton pedig az FIA „hálójában” végezte. A kutyakomédia viszont szépen lassan a feledés homályába vész, és csak a férfias küzdelem marad meg az emberek emlékezetében. Ami még az „alkonyati versenytől” is (százszor) többet ér!

Az Ardennek hullámvasútja:


Spa mindenkit elvarázsol, a versenyzők (és a szurkolók) oda meg vissza vannak az izgalmas vonalvezetésért, az Eau Rouge kanyarért, a pályát körülölelő fenyvesért, a dombokért, és az azokon található „alpesi házikókért”. Az Ardennekben fekvő létesítmény ezen felül egyike a még ma is működő „Formula 1-es szentélyeknek”, a nyomvonalát nem vonalzóval rajzolták, a környezetét nem sterilizálták, a lelátókat pedig ellepik a szurkolók és a jókedv. Ja, és még a versenyek sem unalmasak! Akkor, hogy is van ez?! Miért is oly népszerű ez a pálya. Mert ugye (a fejesek szerint) az nem lehet, hogy pusztán a története és a bámulatos környezetben kanyargó „vad” (nem Tilke tervezte) előzésre alkalmas vonalvezetés miatt. A rajongók persze másképp vélekednek! Egy azonban biztos, a Formula 1 mezőnye a legkedveltebb pályára lépett, ami egyébként a sorozat leghosszabb versenylétesítménye, a maga 7,004 kilométeres hosszával. Ennek ellenére a pályán „csak” tizenkilenc kanyar található, (hosszúságát ugyanis a számtalan hosszabbnál hosszabb egyenesnek köszönheti). Közülük a „fő” azaz a célegyenes majdhogynem a legrövidebb, ezt követi a legendás visszafordító kanyar, ami 180 fokban „sergeti meg” a mezőnyt. Majd jön a „célegyenes tükörképe” és a legendás Eau Rouge (Vörös Forrás), ami nem más, mint egy bal – jobb – ball kanyarkombináció megfűszerezve egy ki (12%-os) emelkedővel! A pilóták kedvenc kanyarja után egy hosszabb egyenes, egy gyorsabb „görbe” és ismét egy hosszú nem kanyargós szakasz jön. Egyenes hátán egyenes lehetne mondani, mivel a következő „alanyunk” is hosszú szakasz, nevezetesen a Kammel egyenes, a pálya leggyorsabb része, majd a „hullámos” a Malmedy egyenessel és a Rivage nevű visszafordítóval. Egy kis száguldás után jön a nyújtott Pouhon kanyar, a pálya hátsó kanyargós részével. Ezt követi a két „legenda” a Blanchimont, a Pouhon „tükörképe” és a 2006-ban megkurtított Buszmegálló, azaz a célegyenesre fordító sikán. A sikerhez ezt a kört kell negyvennégyszer teljesíteni!

És még hányszor?! Mert itt nincsen kikötő, se villanyfény, és még a rendezőket sem veti fel a pénz. Sajnos…

Ui: Az edzésen már esett az eső!

2 komment

Címkék: vélemény hírek előzetes forma1történelem

Európa Nagydíja: EMBER

2009.08.25. 15:28 :: SilverMike

A mai modern KERS-es, dupladifúzoros, Albert 2-es (a BMW szuperszámítógépe) és taktikus világunkban olykor – olykor (egyesek mindig) elfelejtjük, hogy a Formula 1-ben még mindig jelen van az emberi tényező. A versenyautókat még mindig nem robotok és nem is mérnökök vezetik, hanem olyan férfiúk (és hölgyek) akik erre tették fel az egész életüket, sőt az ő sikereikhez sem elég egy jó autó, ahogy azt a legtöbben (tévesen) hiszik. Persze a mezőny leggyengébb technikájával nem lehet futamokat és világbajnokságokat nyerni, de ha az emberben megvan az a „plusz” (amit mi tehetségnek nevezünk) és ezekkel a gépekkel is pontokat szerez, vagy nem egyszer „megvillan” akkor nem kell éveket várnia egy zsíros szerződésre egy ütőképesebb csapattól, onnan már egyenes út vezet a csúcsra, a győztes gépbe.  Mert az sem véletlen (Robert Kubica szavaival élve), hogy az élcsapatok is a feltörekvő ifjakat és a világbajnokokat akarják megszerezni! Erre a „nem a gép számít, hanem az ember” dologra pedig a legjobb bizonyíték a hétvégi futam, ahol a tíz év után visszatérő (és a tíz éve sem villogó) Luca Badoer alul, a világbajnok, a (vele)született tehetségnek kikiáltott Räikkönen pedig „felül” teljesített, ugyanazzal az autóval! Azért mert benne megvan az a „plusz”, ami (bármennyire is szimpatikus, és bármennyire is felfordul a gyomorom a rengeteg kritikától) Badoerben sosem volt, és nem is lesz. Pedig a gép, az egyre gyorsabb és ütőképesebb Ferrari ott volt „alatta”, mégsem bírt el vele „akárki”. Ezen felül magukat a csapatokat sem az említett (idomított) robotok alkotják, ezért a depóban is „bejátszik” az emberi tényező, a szerelők gyorsasága és bizony a hibája is. Ami miatt Lewis Hamilton (nem az első és nem az utolsó pilóta, akivel ez megesett), elveszette az Európa Nagydíjat. Történt ugyanis, hogy a munkások a rossz keverékű gumit (amit már a szabályok szerint nem lehetett használni) akarták feltuszkolni a világbajnok autójára, a hibát észrevették, szaladtak a kemény abroncsért, amit már óramű pontossággal fel is operáltak az autóra, de pilótájuk így is elvesztett vagy nyolc másodpercet. „Együtt nyerünk, együtt vesztünk” nyugtázta később Hamilton, aki még azt is megjegyezhette volna, hogy „a Formula 1 még mindig csapatsport, ahol az ember igenis fontos láncszem”. A bajnok „elvérzése” után az addig remekül autózó Barrichello került az élre, akinek a (húsz körrel később esedékes) győzelmét a Formula 1 népe egy emberként ünnepelte. Mert az Öreg annyira népszerű és (ami a mai mezőnyben sajnos egyre ritkább) karizmatikus. Azaz van saját személyisége (és mi szurkolók a legtöbbször még mindig a karizma, a kisugárzás, azaz a személyiség alapján választunk kedvencet), kimondja, amit gondol, és még a sisakjára is felfesteti sérült barátja autóját, egy „Massa gyógyulj meg hamar” felirattal. Magyarul Rubens Barrichello a mezőny egyik legemberibb tagja (ő sem egy robot), akit pont ezért mindenki szeret! Ezek után mondja valaki, hogy a Formula 1-ben a gép többet jelent az embernél!

Nyugalmas körözgetés a kikötőben

Egy ilyen hosszú bevezető végre után rátérhetünk magára a versenyre, ami (ahogyan azt már a rajt előtt a pálya karakterisztikája okán sejteni lehetett) finoman szólva sem nyeri el az év legizgalmasabb derbije címet. Legalábbis az első körök biztosan nem, az utolsó húsz körben, no meg az időmérő edzésen azért történt egy s más. Az időmérőn kisebb meglepetésre Hamilton szerezte meg a Pole-t csapattársa Heikki Kovalainen előtt, a harmadik helyet a feltámadó Brawnnal vitézkedő Barrichello zsebelte be, a negyediket pedig a Red Bull „üdvöskéje” Sebastian Vettel. A McLaren sikerét (amit a legtöbben a KERS-nek tulajdonítanak, elfelejtve azt az óriási fejlesztési munkát, amit a mérnökök az elmúlt három verseny óta véghezvittek) és a Red Bull visszaesését (Webber a kilencedik helyre kvalifikált) már a pénteki edzés után sejteni lehetett, de a Brawn visszatérésére a legtöbben csak legyintettek, mondván az angolok „PR köröket” futkostak a szabadedzések alakalmával. Erre tessék, „Ross nagymester” ismét bebizonyította, hogy van még új a nap alatt és visszanavigálta csapatát az élbolyba. A rajt azonban nem úgy sikerült, ahogyan az atomfizikus eltervezte, Button az ötödikről a kilencedik helyre esett vissza, miután Vettel feltartotta (és feltehetően emiatt) kissé idegesen megcsúszott az egyik kanyarban, majd miután nem tudott visszamenni a helyes ívre levágta azt. Ezt a hibát látva a Red Bull azonnal izzította a rádiót és közölte Webberrel (aki az ominózus eset alatt Button mellet haladt) hogy az angol szabálytanul került elé, és ha nem engedi el őt, akkor az FIA-hoz fordulnak. A beszélgetést (mivel az idéntől nyílt) hallotta Mr. Ross is, aki azonnal szólt „Jens”-nek, hogy engedje el az ausztrált, így került hát az admirális a kilencedik helyre, az egész hétvégén gyengélkedő Red Bull mögé. Amilyen rosszul indult a listavezető versenye annyira jól kezdett a 2007-es bajnok, aki átugrotta az imént említett Button-t, és Sebastian Vettel-t is. A két McLaren is remekül startolt, megtartották a vezetést azonban Barrichello szorosan a nyomukban volt. Olyannyira, hogy a kedvezőbb taktikája okán az első depózás után levadászta Kovalainent és a világbajnok nyomába indult. A versenyt ezekben a percekben (mégis mennyi szidalmat kapott!) Luca Badoer mentette meg a teljes unalomtól. A Ferrari beugrója ugyanis hol megpördült, hogy elengedte riválisát a bokszban, hol megszegte az F1-es KRESZ-t (azaz átlépte a bokszutca és a pálya „között” húzódó fehér vonalat). Kis színt vitt még a versenybe a „másik új” Romain Grosjean is, aki nagy igyekezetében többször is megpördült, a pontoknak azonban már a verseny elején búcsút kellet intenie egy koccanás, és egy vezetőszárny csere után.  Elesett a pontszerzéstől (az idei év pechkirálya) Kazuki Nakajima is, akit ezúttal egy „felrobbanó” gumi hátráltatott, a nagyok közül csak Vettel adta fel a verseny miután a Renault motor a hétvégén másodszor adta be a kulcsot.  Az utolsó körökben egy kis élet is költözött a valenciai kikötőbe, a McLaren elrontotta Lewis kerékcseréjét (lásd fent) és Barrichello állt az élre, aki a széttaposott gumikon (a kiállás előtt) sorra futotta a gyorsabbnál gyorsabb köröket, hogy bebiztosítsa a vezető helyet. Amíg a világ szeme őket figyelte Kimi átugrotta Heikkit és a sorozatos kritikák (elfásult, motiválatlan és még a haja is hosszú) ellenére megszerezte a bronzérmet. Az ötödik helyen Rosberg, a hatodikon meg Alonso futott be, látványtalanul, csendesen, és igazán profin, ahogy azt Ők csinálni szokták. Button végül a hetedik lett, Kubica meg Webbert átugorva pontot szerzett! A levezetőkörben az egész Paddock, Ferraristol, McLarenestől, mindenestől őrjöngött és tapsolt a „kicsi Rubens” tízedik győzelmét látva. A harminchét éves (ezeket nem én mondtam) „öregembert, akinek már régen vissza kellet volna vonulnia” a „csak a jó autóval jó” Hamilton valamit a „fafejű, és már lassú” Kimi kísérte fel a dobogóra. Én pedig úgy érzem, hogy az egész verseny egy remek fricska volt a kritikusoknak.
Mert három igazán nagy EMBER állt a dobogón!

 

9 komment

Címkék: vélemény hírek forma12009 futamok

Végre valahára Forma 1! - Európa Nagydíja előzetes

2009.08.21. 19:07 :: SilverMike

A négyhetes nyári szünetben a Forma 1 végre – valahára kezdte visszanyerni a régi arcát, a politikai csatározások (egyenlőre) véget értek a Concorde Egyezmény aláírásával, a sajtó pedig az újabbnál újabb rivális szériák létrehozásának bombabiztos információi helyett, a pilótapiac aktuális információival látta el az érdeklődőket. A híradások ismét a pilótákról, (és nem az öltönyösökről szóltak) például Michael Scumacher majdnem, vagy Luca Badoer tényleges visszatérése. A hét elején pedig megismerkedhettünk a legújabb Formula 1-es tehetséggel Romain Grosjeannal, akinek az érkezése (véleményem, és Jean Alesi szerint) új szint visz majd a száguldó cirkusz egyre szürkébb palettájára. A srác ugyanis egy igazi őrült, aki nem fél előzni, sőt saját személyisége is van! A következő napokban a 2010-es szabályok is nyilvánosságra, az FIA – FOTA ügy végére pedig (lassan, de nem biztosan) pont került. A jövő évben két fontosabb szabályváltoztatásra kerül sor, a legfontosabb a tankolás betiltása, és az időmérő edzés (ebből eredő) minimális módosítása, mely szerint 2010-ben az utolsó szakaszban (Q3) is lehet üres tankkal körözgetni. A legtöbb szurkoló és versenyző örömére a pontrendszer 2010-ben sem változik medálrendszerré, és a gumimelegítőket sem tiltják be! Ilyen (kivételesen) jó hírek után érkezett meg a Száguldó Cirkusz Valenciába.
A pályára (Valencia Street Circuit) ami annak idején a világ kilencedik (ugye emlékszünk még a Török előzetesre?) csodája volt, legalábbis a Formula 1 Julius Caesarja (más néven Bernie) szerint. Az úr 2007-ben (Fernando Alonso sikerei csúcsán) írta alá a hét évre szóló szerződést a tengerparti várossal, az akkor még Mediterrán Nagydíjnak nevezett futamról. Azonban a sors furcsa fintora, (vagy Michael Schumacher visszavonulása) miatt a Formula 1 nézettsége ezekben a hónapokban drasztikusan visszaesett a sport akkori középpontjában, a jó öreg Németországban ahol kijelentették, hogy nem tudnak két versenyt rendezni egy évben. Bernie kapva kapott az alkalmon, és az Európai Nagydíjat az imént megálmodott csodapályára vitte. Arra a (szó szerinti) betonkörre, amelyben Ő a világ legjobb versenypályáját látta! Az idők azonban változnak, alig egy hónappal később Szingapúr, ma meg már Adu Dhabi „a legjobb”. Jövőre (ismerve Ecclestone-t) a most épülő koreai, aztán meg a felújított Donington lesz a csúcs. Valencia meg (egy év leforgása alatt) annyira kegyvesztett lett, hogy (a megbízható források szerint) Ecclestone 2010-ben fogja a versenyt és elviszi Angliába. Mivel az utcai pálya sem a pilóták, sem a rajongók tetszését nem nyerte el. A lelátók kiürültek, a kritikák elszaporodtak, Bernie pedig megkezdte a tárgyalást a hétéves szerződés felbontásáról. És, hogy miért éppen Nagy Britannia (Silverstone) lehet a következő célpont? Talán azért mert a Formula 1 most ott a legnépszerűbb, a világbajnok angol, és a listavezető is hazai, emellett van két nagyszerű pályájuk, Nagydíjuk viszont csak egy.  

Ennyit változik a világ egy év alatt!

És ha ez a kegyvesztés önmagában nem lenne elég bizonyíték a Formula 1 szeszélyessége felől, akkor vessünk csak egy pillantást a világbajnoki pontvadászatra, aztán pillantsunk rá a tavalyi listára, vagy nézzük meg magát a 2008-as versenyt. Kisebb keresgélés után biztosan megtaláljuk azt egy (természetesen fizetős letöltős oldalon), ahol (a kívánt összeg befizetése után már) élvezhetjük is a futamot. Ami, ne szépítsük a dolgot szörnyen unalmasra sikeredett. Felipe Massa kilőtt a rajtnál, és ellentmondást nem tűrve megnyerte a versenyt, a lázas Hamilton előtt. A fanatikusabbak még emlékezhetnek Räikkönen füstbe ment tervére, és a zacskóra is, amit Robert Kubica BMW-je szedett össze, és „cipelte” hosszú körökön át. Kisebb izgalmakat a verseny végén élhettünk át, amikor Massa majdnem letarolta a bokszutcában bóklászó Adrian Sutilt, miután a Ferrari túl hamar engedte útjára. Egy évvel később Hamiltonnal (ütközése után) a bokszban, Kubicával pedig a mezőny hátsó részében találkozunk. Most minden Jenson Button és a Red Bull Racing ádáz harcáról szól, melyben még az angol áll nyerésre, de előnye egyre csak apad. Ennek ellenére az admirális optimistán tekint a jövőbe, elmondása szerint a csapat gőzerővel készült a versenyre és bízik abban, hogy végre – valahára sikerült megoldaniuk a gumimelegítési problémákat. Ezen felül az autón fellelhető új fejlesztésekben is hisz, de egyáltalán nem száll el magától és a csapatától, ezért azt is megjegyzi, hogy nagyon kemény, és izgalmas versenyre számít, amelyben az ő célja a minél több pont megszerzése lesz. Vettelék is kipihenten és felfrissülve (pilóta és autó egyaránt) érkeztek a kikötőbe, és készen állnak minél több pontot elrabolni az éllovastól. A kis Német azonban egyre jobban tart a fel – feltámadó nagyoktól, akik a KERS-el és az új fejlesztésekkel már (véleménye szerint) őket is átugrották. Aztán van itt nekünk egy Fernando Alonsónk is, aki a hazai közönség előtt (és a hét elején elhunyt nagymamája emlékére) kétszáz százalékot kíván nyújtani, és a dobogóra (akár annak a tetejére) szeretné kormányozni a Renault-t. A pénteki napon az említett pilóták diktálták a tempót a Brawn GP feltámad poraiból és a Red Bullok előtt zárta a napot, Alonso pedig az élen a hétvége eddigi leggyorsabb körét, és egy vitatható balesetet produkálva.

Egy fékgyilkos kör a kikötőben

A valenciai pálya egyébként jogosan vált a kritikák céltáblájává, ugyanis a környezet (bár ez csak a magánvéleményem) messze nem olyan lélegzetelállító, mint ahogy azt beharangozták. A tengerpartnak persze megvan a maga bája, és a bokszépület is gyönyörű, azonban az aszfaltcsík láttán az embernek akarva – akaratlanul is a „holdraszállás” című kép, vagy egy hipermarket parkolója jut az eszébe. Valencia egyébként gyönyörű város, de a kikötő környéke túlságosan kopár és élettelen, ehhez pedig hozzájön a betontenger, amiben az aszfaltozott bukótéren, és betonfalakon kívül semmit sem látni. De a fene bánná a külsőségeket, ha legalább a versenyek izgalmasak lennének, azonban az unalmasra sikeredett „nyitófutam”során arra is fény derült, hogy az 5,440 kilométeres aszfaltcsíkon (az ígéretekkel ellentétben) szinte lehetetlen előzni. Ez részben a szűk (?) városi jellegnek és a rekordmennyiségű (25) kanyarnak köszönhető. Melyek közül a kettes az egyik legveszélyesebb, ahol körülbelül kétszázkilencven kilométer per órás sebességről kell nyolcvanra lassítani. Ezt követi a pálya „cikkcakkos” része, melyben egyenesek és kanyarkombinációk váltogatják egymást, (természetesen) a fékek itt is óriási terhelést kapnak. A hatos kanyar után jön az egyik hosszú egyenes ahol a versenyzők a háromszázas tempót is elérhetik, a leggyorsabb pont mégsem ez, hanem a három kanyar múlva következő „hátsó” egyenes melynek a végén háromszáztizenötről kell hetvenre lassulni. A tizenkettes kanyar után ismét egy „cikkcakkos” rész jön több apró kanyarral két nagyobb egyenessel és megszámlálhatatlanul sok betonfallal. A pálya másik kritikus része az utolsó forduló, ahol ismét több mint kétszáz kilométer per órás lassulással kell számolni. A futam befejezéséhez ezt a kört kell ötvenhétszer leírni, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint biztatni kedvenceiknek, és négy hét után ismét átadni magunkat a száguldó cirkusz „csodáinak”.

11 komment

Címkék: vélemény hírek előzetes

Megérkezett Romain Grosjean!

2009.08.18. 21:13 :: SilverMike

Augusztus 17-én, az ígéreteknek megfelelően az FIA bírósága (ICA) megtárgyalta az elhagyott kerék esetét, és estefelé nyilvánosságra is hozták a várva – várt eredményt: A Renault ott lesz Valenciában, miután a fellebbviteli bíróság eltörölte a csapatra kirótt egyfutamos eltiltást! A büntetést azonban így sem úszták meg a sárgák, a kényszerpihenő helyett egy szóbeli figyelmeztetést (!), és egy 50.000 dolláros pénzbírságot kaptak (amit a mai napon már be is fizettek). Magyarul a kecseke is jóllakott és a káposzta is megmaradt! Alonso rajthoz állhat a hazai versenyén, és a csapatot is megbírságolták. Egyesek szerint túl enyhén, (ebben van is valami) azt azonban ne feledjük, hogy az ügy vége (mindenképpen) pénzbüntetés lett volna, azt pedig így is, úgy is befizette volna a csapat, az összeg nagyságától függetlenül. Afelől meg senkinek se legyenek kétségei, hogy a vétkes szerelő többé nem fog csavarozni, és a versenyzők legalább rajthoz állhatnak. Akik közül az egyik életében először fog Formula 1-es versenyen indulni, ugyanis a Piquet ügy végére is pont került, miután a csapat hivatalosan is menesztette az ifjabbik Nelsont, és a helyére az eddigi teszt és tartalékversenyzőt ültette: "Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Renault lehetőséget biztosít nekem arra, hogy a Formula-1-ben versenyezzek. Nagyon várom már, hogy vezethessem az R29-es autót és hogy segítsek a csapatnak a lehető legjobbat kihozni belőle. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Fernando Alonso csapattársa lehetek, és nagy motivációt jelent, hogy egy kétszeres bajnok mellett debütálhatok." Romain Grosjean

De kis is az a Romain Grosjean?

Ennek a torzonborz svájci (akarom mondani francia) fiatalembernek, - akit a legtöbbek szerint (pont fizimiskája miatt) a hetvenes évekből szalajtottak - a neve biztosan ismerősen cseng az autósportért (főleg a GP2-ért) rajongók számára. Azt a bizonyos „svájciasan francia” nevet a tavalyi (2008-as) GP2 Ázsia bajnoki címmel írta be véglegesen a versenyzés nagykönyvébe, amikor a tízfordulós bajnokság négy állomásán (mondhatni) könnyűszerrel diadalmaskodni tudott. Innen a Renault támogatását élvező versenyzőnek egyenes út vezetett a nemzetközi szériába, ahol (szintén tavalyi) bemutatkozó évében ugyan nyert versenyeket, de messze nem a tőle megszokott mennyiségben. Ugyanis az 1986-ban született pilóta hibátlanul vette az első formulaautós akadályt, amikor 2003-ban (100%-os mérleggel) megnyerte a hazai (Svájci) Formula Renault bajnokságot. Ma már furcsa kimondani, hogy „hazai”, mivel napjainkban (Flavio Briatore kérésére) francia licence-el száguldozik, és a „bagett országában” tengeti napait.  Azonban mielőtt „hazaárulással” vádolnánk meg kell jegyezzük, hogy rendelkezik gall gyökerekkel, sőt az iskoláit és a versenyzés alapjait is itt sajátította el, miután szintén sportoló szülei (síelők) a négykerekűek világába terelték. Azzal az egyszerű indokkal, hogy a síelés világában túl sokan doppingolnak, és a kis Romain jobban jár az autóversenyzéssel, ha már mindenképpen megfertőzte a „versenybacilus”. A következő években kapta meg az első gokartot (érdekes, hogy gyerekkorában a síelés mellet a biciklizés vonzotta), innen pedig egyenes út vezetett az igazi versenyautók világába. Ahol, (mint már említettem az elkalandozás előtt) a Svájci Formula Renault után a Francia Bajnokságba igazolt. Ezekben az időkben figyelt fel rá Flavio Briatore, kinek a támogatásával 2005-ben meg is nyerte az említett kupát, tíz győzelmet szerezve. 2006-ban lépett fel a nemzetközi, a Formula 3-as Európa bajnokság „porondjára”. Ebben az évben egyébként szerencsét próbált, (persze csak a szigorú édesapának tett ígéret, a természettudományi gimnázium elvégzése után) Brit F3-ban is. Azt a bizonyos nevet a következő esztendőben ismerhette meg a világ, amikor a „kis francia” (szintén az F3-ban) elverte a „kis svájcit” Sébastien Buemit, és sorozatban aratott kilenc győzelmével megszerezte a bajnoki címet. Ekkor igazolt a GP2-be, ahol az éles bevetés előtt (tapasztalatszerzés céljából) az Ázsia szériába száműzte istállója (az ART). Az első versenyére a dubai szuperpályán került sor (ahol több mint harminc vonalvezetést lehet kialakítani, meg mesterséges esőt és hasonló modern vackokat), és emlékeim szerint a bemutatkozó futamon egyből megszerezte a Pole-t, megfutotta a leggyorsabb kört, és megnyerte a versenyt is, a szintén szépreményű Bruno Sennát megelőzve. Aztán duplázott, (a GP2 szabályainak megfelelően) a nyolcadik helyről indulva megnyerte a második versenyt. A következő napokban a közvélemény a sorozatból távozó Lewis Hamilton utódját látta a franciában, sőt a legtöbben már a jövő Formula 1-es bajnokaként emlegették. A nagy elvárások ellenére azonban a nemzetközi szériában nem alkotott maradandót, az első évében több amatőr hibát is vétett, viszont két győzelmet is szerezett (ebből egyet a „rettegett” Spa-ban). A csillaga az idei évben kezdett ismét fényesen ragyogni, mikor (ezúttal a Camposszal – Brawa Addax-szal, - ahogy tetszik - versenyezve) sikert sikerre halmozott az év első részében. A sikerek után azonban jöttek az ínségesebb idők, amiket hősünk sikeresen „túlélt” sőt, sokaknak a szívébe is (nekem legalábbis biztosan) belopta magát, miután mind a Nürburgringen, mind a Hungaroringen a mezőny végéből verekedte be magát a pontszerzők „zónájába”. És nem valami mérnök tökéletes taktikájának, hanem a pályán bemutatott előzéseknek köszönhetően! A Renault behívója után azonban el kell, hogy hagyja a bajnokságot, és a címért folytatott küzdelmet (a szintén borzasztóan szimpatikus) Nicolas Hülkenberge, Lucas di Grassira és Vitaly Petrovra, hagyni. A nagy bejelentés után sokakban felvetődött, hogy mire is lesz képes Romain, ér-e majd annyit, mint Piquet, és megközelíti-e Alonsót? Ha a GP2-es (vagy F3-as) bemutatkozásából indulunk ki, mindenképpen sikeresnek kell lennie, azt azonban senki se felejtse el, hogy ez a Formula 1, amibe már oly sok „nagyszerű tehetségnek” beletört az egója. Romain azonban (véleményem szerint) más lesz, két éve teszteli a Renault-t, elvileg az idei géppel is körözgetett már, és a soron következő pályákat úgy ismeri, mint a tenyerét! A lehetőség tehát adott, a feladat viszont nagy. Rá kell érezni az autóra, pontokat kell szerezni, hogy statisztából főszereplővé avanzsáljon!
Üdv a cirkuszban „Gros”.
Sok szerencsét!

 

13 komment

Címkék: hírek pilóták forma12009

A Renault-nál is zajlik az élet

2009.08.14. 20:23 :: SilverMike

Ez a bejegyzés már hetek óta íródik, legalábbis a soros által. A szerző ugyanis a mai napig csak ígérgette, azonban (virtuális) tollával mégsem erről, hanem a cirkusz más eseményeiről írt. Először a kékek távozásával, és a vörös báró visszatérésével akarta egybecsapni, azonban mindkét hír csak dagadt és dagadt, ezért úgy döntött, hogy a sárgák is (teljesen megérdemelten) kapnak egy saját fejezetet, az ominózus büntetésről, Alonso egyik aktuális nyilatkozatáról és a menesztett Piquet-ről!

A Renault-t ügy még a Magyar Nagydíj utáni órákban vette kezdetét, amikor az FIA bírái hosszas megbeszélés után úgy döntöttek, hogy a sárgákat eltiltják a következő versenyhétvégétől. Az ok, Fernando Alonso lerepülő kereke, ami történetesen emberi mulasztásból (a szerelő rosszul rögzítette azt) hagyta el a versenyautót, ennek ellenére (a bakiról tudván) a csapat mégis a pályára küldte a kétszeres világbajnokot. A spanyolnak azonban volt annyi rutinja, és esze (tegyük össze a két kezünk, hogy Ő ült abban az autóban) hogy a hiba észlelése után lelassított majd elengedte társait. A kerék azonban így is lerepült, és a szövetség (Surtees és Massa balesete után teljesen érthetően) vizsgálódni kezdett. Ezután kapta meg a csapat az említett eltiltást a mulasztásért, és amiért elfelejtették figyelmeztetni pilótájukat, veszélyeztetve ezzel a többi versenyző és a pályabírók testi épségét.  Az egész eltiltásból talán nem is lett volna ekkora ügy, ha nem Alonso hazai versenye előtt történik, magyarán ha a kétszeres világbajnokot „ki nem veszik” az Európa Nagydíj „paklijából”. Annak a versenynek a mezőnyéből, amelyre a látogatók nyolcvan százaléka csak miatta megy ki. Aztán itt a másik (egyébkén teljesen ésszerű) ellenérv (ami sajnos az F1-ben nem új keletű, és legalább annyira igazságtalan, mint ahány versenyző már szenvedett miatta): Miért a versenyző bűnhődjék a csapat hibája miatt? Magyarázat persze erre is van, mégpedig eléggé egyszerű, mondván: „Az F1 csapatsport!” Igen ám, de azt sem kellene elfelejteni, hogy (ez a véleményem, vállalom) a tragédiától Fernando Alonso érettsége, és fair viselkedése mentett meg minket, erre Őt és nem (CSAK) a felelőtlen mérnököt, aki nem szólt neki, vagy a szerelőt, aki nem jól csavarozott tiltják el a hazai versenyétől. És akkor arról a rengeteg szurkolóról még nem is beszéltünk, akik miatta látogatnak ki Valenciába, és éppen olyan vétlenek az ügyben, mint én vagy a kedves olvasó. No, de van még remény számukra, és a többi Alonso rajongó számára is! Mégpedig a csapat fellebbezése, amit közvetlenül az ítélet után adtak be (a szabályoknak megfelelően kevesebb, mint fél órával a szankció után), és az FIA el is fogadta azt, majd kitűzte a tárgyalás időpontját Augusztus 17-ére. A „nagy vitán” jelen lesz a spanyol motorsportszövetség elnöke is, aki a hazai nézők és Fernando érdekében a büntetés enyhítését (vagy csúsztatását) kéri, mégpedig az FIA-nak írott nyílt levelében. A legtöbb szakértő szerint a szövetség ésszerű döntést fog hozni, a valenciai jegyüzérek pedig (már most!) kijelentették, hogy olyan információik vannak melyek szerint Fernando ott lesz a versenyen, és arra kérik a rajongókat, hogy ez az ügy ne befolyásolja őket a jegyvásárlásban.

Alonso: Jobb versenyző lettem!

Az előzős sorok hőse egyébként bőségesen nyilatkozott az elmúlt napokban, először kijelentette azt, hogy az elmúlt két szezon során sokkal jobb versenyzővé vált, mint világbajnoki éveiben volt. Az interjút egyébként a formula.hu-n is olvashattuk szakértő tolmácsolásban: "2005-ben és 2006-ban a versenyek hetven százaléka során mindent beleadtam, majd az előnyömmel gazdálkodhattam. Védekező stílusban vezettem. Most mindig támadnom kell, amit meg kellet tanulnom. Ennek következtében jobb versenyző lettem. A gumihasználat, a boxkiállások, a boxba hajtás is jobban megy, és számos részleten tudok javítani minden versenyen. Habár a teljesítmény nem tükrözi, sokkal jobb versenyző lettem."
Ezen sorokban a spanyolnak egyébként teljesen igaza van, a mezőnyben harcolva sokkal több tapasztalatra tett szert, mint a sor elején magányosan kóvályogva. Sőt, a rengeteg előzés és csata, amit a boly hátsóbb régióiban folytatott egy napon még a hasznára válhat. Annak idején Jenson Button is tett egy hasonló kijelentést, miszerint a két gyenge éve során vívott rengeteg „test – test elleni harctól csak edzettebb lett”, és (ha lesz még rá lehetősége) akkor ezt a tapasztalatot az élen harcolva kamatoztatni fogja. Az égiek megadták neki azt a várva várt lehetőséget, és mint látjuk tartotta is a szavát, ugyanis az idei évben bajnoki esélyesként is gyakran előz és több csatából is kiveszi részét. És senkinek se legyen kétsége afelől, hogy „el matador” vissza fog térni (a mezőny élére), és a „button-i utat” követve a gyenge évek hasznára válnak majd. És még valami, amit Ő maga ugyan nem emelet ki, de ez a változás is szemmel látható. Az, hogy Fernando az elmúlt két esztendő során sokkal érettebb, és nyugodtabb versenyzővé vált, azaz lehiggadt vagy mondjuk úgy, hogy fejben is megérett a győzelemre.

Piquet: Vége!?


Alonso előtt Piquet is megnyilatkozott, igaz Ő nem a szokásos módon (hanem a saját weboldalán) és nem annyira optimistán, mint csapattársa, aki egyébként a Renault új fejlesztéseitől dobogós helyeket vár. Ezzel ellentétben Nelsinho csak a pontszerzést tűzte ki célul, majd a Flavio Briatoréval folytatott szópárbaj után (de nyilván nem amiatt) azt is megírta, hogy a Renault ezentúl nem tart igényt a szolgálataira. Hosszú sorokon keresztül szidta a csapatvezetést amiért (szerinte) Alonsót favorizálták, sőt Flaviót saját hóhérjának nevezte! Abban nyilván van valami igazság, hogy a Renaultnál nem Piquet volt az „első számú pilóta”, de a sok – sok egyéb érvvel már csak kevesen tudtak egyetérteni. Az igazság az, hogy Nelson jr.-nak volt másfél éve arra, hogy bizonyítson, erre azonban nem került sor. Pedig minden olyan szépen indult, a GP2-ben méltó ellenfele volt Hamiltonnak, talán ezért és sok más „kiskategóriás eredménye” okán még az is kijelenthető, hogy nem a neve miatt került be a cirkuszba! De ahhoz sem fér kétség, hogy a katasztrofális 2008-as szezonja után csak azért maradt benn. A szenvedés a második (fél)évben is folytatódott, a Magyar Nagydíjjal bezárólag nulla pontot szerzett, és a legtöbbször borítékolható volt a kavicságyban poroszkáló Renault sofőrének kiélte. Ezután indult meg a nyilatkozatharc, amiben Piquet „a Formula 1-hez szart sem értő, pénzéhes” figurának nevezte csapatfőnökét és menedzserét, akinek azt is a szemére hányta, hogy menedzserként szinte semmit sem tett a pályafutása érdekében. Ezután „Flav” egyszerűen csak annyit mondott, hogy a Forma 1 nem Piquet-nek való. A következő napokban került fel az említett bejegyzés Nelsinho oldalára, azonban a Renault mindmáig nem adott ki hivatalos közleményt, sem a menesztésről, sem az esetleges utódlásról. A bennfentesek azonban már tudni vélik, hogy a „KisPiquet” franciaországi kalandjának vége, és az autójába Valenciában (vagy a Renault számára kedvezőtlen ítélet esetén Spa-ban) már Romain Grosjean fog helyet foglalni. Ezt az elméletet támasztja alá a franciák legújabb és talán jelenlegi legnagyobb tehetségének az („egyenes futású” a szabályoknak megfelelő), tesztje és a gyárban tett látogatással egybekötött üléspróbája.

 

5 komment

Címkék: vélemény hírek forma12009

Schumacher helyett Badoer jön!

2009.08.11. 22:14 :: SilverMike

Mester Úr: Nem!

Már akkor nagyon sokan féltették a „Mester Urat”, amikor még csak tervezgette a kétkerekűekkel való versenyzést, majd még többen ellenezték azon terveit, hogy a Formula 1-es autókból kikászálódva motorokra pattanjon. Őt persze ez egy cseppet sem érdekelte, és egyre többet hajtotta a vasparipát. A legtöbben már a MotoGP-ben látták a Német Nagydíjon, egy szabadkártyával a Ducati nyergében, a híresztelések végére aztán a bajnok maga tett pontot, amikor leszögezte, hogy a motorozás csupán hobby, és a Német Superbike bajnokságon kívül sehol sem fog versenyezni. Egy – két esés után már a család és a menedzser is le akarta állítani a rekordbajnokot, de erre (kis túlzással persze) csak a soros volt képes. Ugyanis 2009 Februárjában Michael Schumacher hatalmasat bukott, egy spanyolországi teszten. A hírek szerint a nyaka és a bordái sérültek súlyosabban, de pár hét elteltével a sebek begyógyultak, és az ügy szépen el is felejtődött. Főleg úgy, hogy a „császár” azóta nem motorozott és nem is versenyzett sehol, tehát nem szorult rá a folyamatos orvosi vizsgálatokra. Egészen addig amíg Felipe Massa balesete után be nem jelentette visszatérést, amire mint tudjuk (sajnos) mégsem fog sor kerülni. A hír legalább akkorát szólt, és ugyanolyan hirtelen jött, mint amikor azt jelentették be, hogy Schumacher visszajön. Akkor még minden „tökéletes” volt, a pilóták a csapatvezetők és a szurkolók úgy számolták vissza a napokat az Európa Nagydíjig, mint a gyermekek karácsonyig. Csak a következő napokban derült ki, hogy a nagy visszatérés még egyáltalán nem biztos, ugyanis Schuminak még át kell esnie egy orvosi vizsgálaton, ahhoz, hogy megkapja az indulási engedélyt. Az ominózus vizsgálatra vasárnap került sor, az „eredményhirdetést” pedig szerdára tűzték ki. Azonban az egész értelmét vesztette miután Michael kedden reggel a saját weboldalán bejelentette, hogy nem tud elindulni Valenciában: "Sajnos a februári motoros balesetben töréseket szenvedtem a fej- és a nyak területén, amelyeknek most is komoly hatása van. A nyakam nem bírná el a terhelést, amit a Formula-1-es autó vezetése jelent. Ezt az elmúlt két hét során teljesített vizsgálatok és a tegnap délutáni záróvizsgálat is alátámasztja. Mivel a mugellói tesztet követően fellépő panaszok nem enyhültek úgy döntöttem, hogy már vasárnap elvégeztetem a szükséges teszteket. Nagyon csalódott vagyok. Sajnálom a Ferraris fiúkat és a rajongókat, akik szorítottak nekem. Minden tőlem telhetőt megtettem. Szívesen helyettesítettem volna Felipét. Szorítok a csapatnak a következő versenyeken." (formula.hu)
Na bumm! A motoros baleset miatt kútba esett az F1-es visszatérés! A legtöbben (természetesen) már javában gyártják az összeesküvés elméleteket, miszerint az egész visszatérés csak a jegyeladások növelése miatt, meg az érdeklődés fenntartása okán történt. De kérdezem én? Mi abban a marketing, hogy eladjuk a jegyeket aztán az emberek meg el sem jönnek (persze a pénzt kiadták) és (most figyeljünk) egy lyukas garast sem költenek a helyszínen! Fölösleges találgatni, aki látta a Michaellel készült videó interjúkat, az azt is látta, hogy ez az ember elszánt volt, és nagyon is vissza akart térni, csak a sors (lehet nem véletlenül?!) ismét közbeszólt. A nyaki sérülés ugyanis nem vicc, és azt sem ajánlatos elfelejteni (főleg az elmúlt idők balesetei után), hogy ez a sport bizony veszélyes.
Végszóként: "Michael keményen fog edzeni, hogy meggyógyuljon a sérülése. Lehet, hogy Monzában már ő ül az autóba. Luca Badoer nem megoldás, de felelőtlenség lett volna Schumacher részéről ha sérült csigolyával indul." Christian Danner szintén a formula.hu tolmácsolásában.

Egy „szeretnivaló” olasz srác


Nem sokkal Schumacher bejelentése után, a Ferrari is bejelentett azt, ami be kellet, azaz hogy Massa illetve a hétszeres helyét Luca Badoer veszi át. Az olasz versenyző neve ismerősen csenghet a Formula 1 régebbi és a statisztikák szerelmeseinek. Ugyanis hősünk már nem egyszer szerencsét próbált a száguldó cirkusz világában. Először 1993-ban a tarka – barka Lolában majd később a hazai csapatok kötelékében, de sem a Minardi sem a Forti volánja mögött nem sikerült a hőn áhított pontszerzés. Pedig 1999-ben második Minardis korszaka közepén, az Európa Nagydíjon sokáig a negyedik helyen haladt, a csoda azonban elmaradt miután a technika ördöge kibabrált a Ford V10-esével. A kiesés után Luca az autójára omolva sírt… Ezután szegődött (véglegesen) a Ferrarihoz, ahol kilenc hosszú éven keresztül tesztelte a vörös gépet. Részese volt a Schumacher korszak sikereinek, és a következő évek drámáinak, megszámlálhatatlanul sok kilométert tett és rengeteg elemet tesztelt a világbajnokok autóján, de „éles bevetésre” egyszer sem küldte istállója. A mostani kinevezés is csak a balsorsnak köszönhető, Massa balesete és Schumacher visszalépése után valóban Ő lett a harmadik számú versenyző.  A legtöbben kétkedve fogadták a montebelluna-i érkezését, mondván harmincnyolc évesen, kilenc év kihagyással a háta mögött jó, ha az áhított pontot meg fogja szerezni. Én azonban bízom ebben a talpig olasz srácban, akinek a kitartásán kívül (tizenegy éve tesztel) még személyisége is van, és az ominózus „sírós jelenettel” azt is bebizonyította, hogy érzései is. Ami ebben a „pénzorientált” (de szép szó ez) világban igen ritka! És nem mellesleg Ő lesz az, aki tizenöt év után ismét beteljesíti az „olasz álmot” azaz a tifosik legnagyobb örömére Nicola Larini után első itáliaiként helyet foglal abban a lovacskás autóban! 

 

7 komment

Címkék: vélemény hírek forma12009