A mendemondák szerint Silverstone a Formula 1 bölcsője, Spa a legendák otthona, a Nürburgringen (a zöld pokolban) pedig „harapni lehet a történelmet”. Ennek ellenére a legtöbb világbajnoki futamot nem a fenti szentélyekben egyikében (és nem is a versenyzés hazájának számító Franciaországban, avagy a Formula 1-et megvető, de mégis utána epekedő Amerikában), hanem egy lombardiai kisvárosban, Monzában rendezték. Szám szerint ötvennyolcat (lévén a bajnokság most tapossa hatvanadik szezonját, és a 2009-es verseny még a jövő zenéje) tehát egy évet leszámítva (1980) minden esztendőben ellátogatott ide a száguldó cirkusz mezőnye. Sőt, Monza „mérlege”, makulátlan is lehetne, ha „nyolcvanban” a nagy átépítés miatt a verseny nem költözik Imolába. És ez ugyan kit érdekel (kérdezhetné a kedves olvasó), amikor a KisPiquet a falhoz vágja magát, Alonso meg már vagy háromszázhatvankettedszer igazol a Ferrariba!? Szóval kit érdekel a múlt miközben 2009-ben is zajlik az élet, vagyis valakik úgy akarják, hogy egyetlen egy percig sem terelődjön el a figyelem a világbajnokságról. Ugyanis amióta az internet befészkelte magát a háztartásokba (azaz a legfrissebb híreket egyetlen kattintással megkapjuk), és mióta az újságok minden eddiginél nagyobb terjedelemben foglalkoznak a Formula 1-el, azóta az embereket is egyre jobban vonzza a cirkusz (ami persze nem lenne baj). A firkászok pedig (jó szokásukhoz híven) arról írnak, ami a népet érdekli (legalábbis szerintük), szerződésekről, meg botrányokról, és valamilyen csoda folytán ez az egész egy cseppet sem zavarja az F1 „tulajdonosait”, mivel a negatív reklám is reklám, és legalább két verseny között is címlapon van a „sport”. Igen ám, de van egy ősrégi mondás mely szerint.

Ki a múltját nem ismeri, az a jövőjét nem érdemli

A száguldás templomának is nevezett aszfaltcsíkot 1922-ben, a versenyek igazi aranykorában tervezték, és alkották meg, (nagy szó ez az országutakból összekapcsolt ringek korában) hogy egyike legyen a világ állandó versenypályáinak! Pontosabban mind a kettő pálya helyet kapjon a patinás névsorban, ugyanis az „európai stílusú” létesítmény köré egy az „amerikai trendeknek” megfelelő ovált is felhúztak kevesebb, mint nyolc hónap alatt! (Minden idők leggyorsabban felépített pályája a Hungaroringet megelőzve.) Az ovális részt az 1928-as huszonhét néző életét követelő baleset után pár évre lezárták, és csak a ’30-as évek alkonyán nyitották meg (igaz ekkor már a kanyargós szakasszal összemosva), és 1961-ig (von Trips haláláig) a Formula 1-es Olasz Nagydíjon is láthattunk (kérem kommentben jelezze aki látta is) oválon száguldó autókat. Sajnos ezen a szakaszon több bajnok is életét vesztette, gondoljunk csak Ascariékra, nevezetesen Antonióra (1925) és Albertóra (1955) akik a sors furcsa fintoraként (mindkét kiválóságot babonás bajnoknak nevezték) egyidősen, egy komoly balesetet túlélve, egy autó tesztelése során, 26-án vesztették életüket. 1970-ben, Jochen Rindt lelte halálát a Parabolicában, azonban a pontelőnyét már senki sem tudta ledolgozni, így az osztrákok kiválósága lett a Formula 1 történetének egyetlen posztumusz bajnoka. Évekkel később a Forma 1 (sokak szerint) leggyorsabb versenyzője, a szupersvédnek becézett Ronnie Petterson keveredett bele abba a mára már legendássá váló tömegkarambolba (melyet a legtöbben a versenyigazgatóság számlájára írnak), amiben lábát törte és égési sérüléseket szerzett, majd a kórházban embóliát kapott és életét vesztette. Monzát azonban nem(csak) a tragédiák, hanem a jobbnál – jobb versenyek (is) halhatatlanná tették. Itt futották például „minden idők legjobb versenyét” 1971-ben, amikor az első öt helyezett versenyző között nem kevesebb, mint hatszáztíz ezred volt a különbség. Azt a futamot egyébként a McLaren színeiben versenyző Peter Gethin a „balszerencsés brit” nyerte. Évekkel később Gerhard Bergert vitte győzelemre a Ferrarit, abban az évben, melyben (ezt a futamot leszámítva) csak a McLaren tudott nyerni, sőt a legendás diadal előtt néhány nappal ment el a „commendatore” azaz Enzo Ferrari. De nyert már itt esélytelenként Johnny Herbert, és Heinz – Harald Ferentzen is, siratta már bajnoki esélyét Mika Häkkinen és Fernando Alonso (később aztán a sors visszaadta a kölcsönt), parádézott (és először nyert) Juan – Pablo Montoya aki négy évvel később szakadt gumival ismételte meg a sikert. Nyert itt a legendás Senna, sikerre vitte a (hazaiak szimbólumát) Alain Prost, Rubens Barrichello, John Surtees, Phil Hill, Clay Regazzoni, Jody Scheckter és Gerhard Berger, sőt olaszként Ascari és Scarfiotti is. Diadalmaskodott a Ferrarival Michael Schumacher is, aki itt jelentette be (egy korszak lezárásként), hogy végleg visszavonul a Formula 1-től. Három évvel később, az utódnak kikiáltott Vettel nyert a mezőny egyik leggyengébb autójával, a szakadó esőben. És ezek mind csak foszlányok ennek a szentélynek a múltjából, ahol a hívőket tifosiknak hívják, és több tízezren zarándokolnak el ide minden ősszel, tetőtől talpig pirosban, trikolorral, és lovacskával díszített sapkákkal. Azért hogy részei legyenek a legendának!

Egy óra padlógáz

A Monzában mért hivatalos pályacsúcs 369 kilométer per óra, a kanyarok száma tíz (ugye emlékszünk Valenciára, ott huszonöt), azonban még ezekből is itt található a két leggyorsabb és (sokak szerint) a legnehezebb. Például a Rettifilio, a pálya első trükkös kanyarja, ahol háromszáznegyvenről kell nyolcvanra lassítani, ja és itt kell húsz autónak befordulni a rajtot követően. Akinek ez sikerült az mehet a nyújtott Biassono „kanyaregyenesben” majd fordulhat a Roggi-ában, és a Lesmo kanyarokat abszolválva elérheti azt a bizonyos (na, jó ahhoz kellene a V10) csúcssebességet a hátsó egyenesben. Ha sikerült a csúcs boldogan fordulhatunk az Ascarik nevét őrző éles kanyarba, ha nem akkor bosszankodva (az előbbi forduló után) vághatunk neki a Parabolica kanyarra vezető egyenesnek. A legendás Parabolica egy majdnem száznyolcvan fokos „visszafordító” mely előtt háromszázról lassulnak vissza, sőt magát a kanyart is többször veszik kétszázas tempóval, hogy minél gyorsabban fordulhassanak a célegyenesre. Ezt a kört kell ötvenháromszor megtenni, hogy elhódítsuk azt a bizonyos Olasz Nagydíjat. Ja, és közben óvnunk kell a motorokat és a fékeket, no meg a gumikat is, mert ez a pálya igen jó étvággyal fogyasztja ezeket az elemeket. Ha minden klappol, akkor (ahogy azt már említettem) a dobogó tetejéről locsolhatjuk a pezsgőt a „hívőknek”!

És az esélyek?
Ugyan, 2009-et írunk! De nyerjen Fisichella!!!