Giancarlo Fisichella annak idején az volt (gondolok itt az ezerkilencszázkilencvenes évek közepére) ami Sebastian Vettel ma. Azaz a jövő. Villámként robbant be a Formula 1 világába, és még csak nem is a „szokásos útvonalon jött” (akárcsak Vettel). Persze gokartozott meg a Forma 3-ban, pontosabban annak az olasz változatában is szerencsét próbált, sőt még Makaóban is elindult (az F3 csúcsversenye, minden évben megrendezik) de az igazi előszobát, a Forma 3000-et (ma GP2) egy az egyben kihagyta, ugyanis a királyok mezőnybe a túraautók világából érkezett. Mégpedig (ahogy akkoriban oly sok olasz) a roppant szimpatikus Giancarlo Minardi csapatába, ahol fél évet töltött, hogy (először) a (későbbi) „nagy riválishoz” a Jordanhez igazoljon. Ez 1997-ben történt akkor, amikor a világ úgy Istenigazából felfigyelt a római versenyzőre, miután több dobogós helyezést, és egy év végi nyolcadik pozíciót szerzett a „mérgeskígyós” autóval. Eztán került a Benettonhoz, ahhoz az istállóhoz, melyhez (az én emlékeimben legalábbis) örökre hozzánőtt az, az óriási tehetségnek kikiáltott srác, aki valahogyan, valami balszerencse folytán mindig lemaradt a győzelemről. Később persze azt is megszerezte, mégpedig a második Jordan-es fellépése során, abban a brazíliai káoszban két nappal a verseny után. Ugyanis a győzelmet elszámolták és a derbi végén Kimi Räikkönen kapta a serleget, amit csak Imolában „adott át” Fisichellának. Az „örökifjúnak” tartott Fisicho két év múlva újra diadalmaskodott, mégpedig a 2005-ös „világverő” Renault-val, az Ausztrál Nagydíjon. Erőből nyert mindenkit magamögé utasítva, így hát a világ joggal látta benne az új világbajnokot. A legjobb autóban ült, hatalmas tehetségnek tartották, mígnem jött egy bizonyos Fernando Alonso, meg a „véletlen” balszerencsék sorozata. Majd a franciáknál töltött három év alatt Giancarlo „kiöregedett, elfásult, szürke” pilótává vált, legalábbis a közvélemény szerint. Ezután jött a 2009-es esztendő, mely minden „öregnek” nagyszerű lehetőséget adott, először Webber bizonyította be, hogy igenis tud nyerni, aztán Barrichello mutatta meg a „világbajnokságra esélyes arcát”, most meg Fisichella írt történelmet mégpedig a Force Indiával megszerzett Pole Pozíció után. A remek kört követően a világ újrafelfedezte az olaszt, az eddigi kritikusok pedig (arcukon erőltetett mosollyal) dicsérték (merjük kimondani) az év (eddigi) hősét. Mert az, az időmérő egy hősköltemény volt, a Force India versenyzője megnyerte a Q1-et, majd negyedik lett a középső „etapban” és a végén (mindenki legnagyobb meglepetésére, és örömére) megfutotta a győztes időt. Való igaz, hogy az autó is javult, de Sutil csak a tizenegyedik lett, sőt a versenyen sem lépett előrébb pedig (ha tényleg az „övék a legjobb technika”) akkor egy pontot legalább szerezhetett volna. De nem szerzett, ez Fisi nagy napja volt!  És  ezért nagyszerű a Forma 1, mert ha valakiben van elég bátorság (tökösség?!) akkor az mindig ad egy második lehetőséget. A kritikák ellenére.

A sajtó árnyékában

A Formula 1 2009-ben kétarcúbb, mint valaha. Akárhányszor egy új győztesnek vagy egy remek teljesítménynek tapsolunk, azonnal rá is fagy a mosoly az arcunkra, mert kapunk egy finom kis balhét, egy óvást, egy fellebbezést, vagy egy nagyszerű politikai játszmát. Komolyan, mintha a 2008-as világbajnokság utolsó képkockái kísértenének, és mi lennénk a Massa család tagjai. Kezdődött a Brawn GP sikerével, amit a „diffúzor ügy” követett, majd jött a Red Bull csodálatos feltámadása egy „rivális bajnoksággal” fűszerezve, aztán Hamilton remeklését árnyékolta be Massa balesete és az (első) Renault ügy. Most Kimi remekelt, mégpedig a kedvenc pályáján, sőt még nála is nagyobb eredményt ért el a fent említett Fisichella (a maga második helyével). Az öröm azonban most sem tartott sokáig, mivel megkaptuk a második „Renault ügyet”. Ami a brazil Globo TV –nek a bizonyítékairól szól, állításuk (és a biztos információik) szerint Nelson Piquet csapata utasítására törte össze a Renault-t tavaly Szingapúrban, azért, hogy Alonso megnyerhesse a versenyt, ugyanis a baleset miatt a pályára rohant a biztonsági autó, a már megtankolt Alonso meg az élre. Ha ez bebizonyosodik, akkor ismét jönnek a kizárások, óvások és fellebbezések. Ezúttal talán jogosan is, mert aki ezt parancsba adja (Flavio) és aki meg is csinálja (Piquet) az nem hogy nem normális, annak nincsen helye a versenypályákon. Persze ez a hír sem több (legalábbis szerintem) a sajtó találgatásainál, amelyekkel az embernek lassan, de biztosan tele van a hócipője, mert nap, mint nap kapja a legújabb híreket a Ferrari következő versenyzőjéről (Badoer helyett már 21 embert „leigazolt” a sajtó).  Az Alonso – Scuderia újabb és újabb fejezeteiről, és a csuda tudja még milyen hírekről (amelyek a legtöbbször nem, hogy meg nem valósulnak, azon nyomban el is felejtődnek). Hát ilyen és ehhez hasonló hírek árnyékolták be ezt a remek versenyt, amin azért volt okunk az örömre is.
Elsősorban szombaton, amikor mindenki legnagyobb meglepetésére a fent említett Fisichella nyerte az időmérőt, de eső, „üresre tankolt” autó és minden egyéb „mázlifaktor” nélkül. Vasárnap hétágra sütött a nap a jó öreg Spa felett, esőnek nyoma sem volt, a 21-es rajtszámú autó pedig „átlagos mennyiségű” üzemanyaggal vágott neki a versenynek. Ez a siker egy remek csapat (amit egykoron Jordannak hívtak) sikere volt, akik kevesebb, mint két év alatt rengeteg fejlesztési munkával, és egy fantasztikus versenyzővel felértek a csúcsra. A legszebb az egészben Giancarlo öröme volt, aki úgy ünnepelt a Pole megszerzése után, mintha a világbajnokságot nyerte volna meg. A második helyen végző Trulli már kevésbé, de a BMW idénycsúcsát felállító Nick Heidfeld már annál boldogabb volt. A „semmiből jötteket” Barrichello, Kubica, és KERS – King Kimi követte. Az eddigi nagyok meg visszaestek, Button a tizennegyedik Lewis a tizenkettedik, Alonso a tizenharmadik, Webber a kilencedik, Vettel pedig a nyolcadik lett. A rajtál a KERS-től, pontosabban az azt hordozó Räikkönentől tartottak, mint később kiderült nem ok nélkül. Mert a Finn világbajnok a hatodikról a harmadik helyre lőtte fel magát. Igen ám, de vitatható módon. Történt ugyanis, hogy bajnokunk az első kanyarban kivezette Ferrariját az aszfaltozott bukótérbe és a fele „(él)mezőnyt itt előzte meg”. Az ügyön persze nagyon sokat lehet vitatkozni, azonban (ezt nem én mondtam) csak az számít csalásnak, amit be is bizonyítanak. Ezt pedig az FIA nem, vagy nem is akarta bebizonyítani, így hát a verseny mehetett tovább, legalábbis a Les Combes kanyarig, ahol egy kisebb baleset és a bírói autó pályára lépése után meg is szakadt a száguldás. A koccanásban a bajnoki cím védője, és az idei sorozat éllovasa (Hamilton és Button), valamit az újak Grosjean és Alguersuari „vesztek oda”.  A romok eltakarítását követően, az „SC” elhagyta a legendás betonkört, Kimi pedig a KERS erejét felhasználva Fisichellát. Azonban az indiaiak versenyzője a szakértők, a rajongók és talán saját maga legnagyobb meglepetésére tartani tudta a lépést a Scuderia világbajnokával. Negyven körön keresztül egyszer sem került két „másodpercen kívülre”, negyven hosszú körön át űzte a Force India a Ferrarit! Eközben persze a mezőny más részeiben is zajlott az élet, (kivételesen) rengeteg csatát és (hála Istennek) előzést láthattunk. Adrian Sutil a tizenegyedik és a nyolcadik helyen is járt, látványosan lehagyta a Ferraris Badoert és a Williams-es Nakajimát, ezzel bizonyítva, hogy a csapat igenis előrelépett. Alonso megint „látványtalanul volt gyors”, ám csapata ismét elvette tőle a dobogós helyezés reményét, miután (az egy kiállással számoló spanyol) kerékcserjét a változatosság kedvéért elrontották, majd a több mint húsz perces bénázás után „el matador” fel is adta a versenyfutást. Hasonló taktikán ment a McLaren megmaradt „szürke lova” Heikki Kovalainen, aki (ahogy azt a futam elején meg is mondták neki) megszerezte a hatodik helyet. Eközben Rosberg és Barrichello is hatalmasat csatázott, az előző verseny győztese a rajt után azonnal a bokszba hajtott (akárcsak Trulli, neki azonban semmi sem jött össze), tankolt majd átrágta magát a fél mezőnyön. Három körrel a vége előtt azonban őt is utolérte a „technika ördöge” motorja kékes füstöt kezdett „okádni”, a veterán viszont (tizenhét év rutinnal a háta mögött) bevitte a gőzmozdonyra hajazó Brawn-t! Ezalatt a BMW szinte láthatatlanul megszerezte a negyedik és az ötödik helyet, és az új fejlesztéseknek hála (vevők figyelem) annyi pontot kaszált, amennyit idén eddig összesen gyűjtött. A harmadik helyet a verseny végén felgyorsuló Vettel zsebelte be, aki a véghajrában a két BMW-t ugrotta át, sőt az utolsó körökben már az élen állókat veszélyeztette. A hétvége két hősét azonban már nem lehetett utolérni. Kimi (másfél év után újra) nyert, Fisichella pedig történelmet írva megszerezte az ezüstöt a Force Indiának!!!

Na, erről kellene írni!