Az olasz zászló színeivel „felvértezett” BMW 320si megáll a bokszutca, a győztesek számára elkerített részén.  A tömeg őrjöng, a BMW összes alkalmazottja, a legnagyobb fejestől, a „legkisebb csavaranya fényezőig” odasereglik az éppen megállt versenyautóhoz. Az ajtó kinyílik, a győztes pilóta kiszáll, a rajongók ekkor dudálni, tapsolni és őrjöngeni kezdenek, majd felrobban a brnoi aszfaltcsík.
Alessandro Zanardi nyert!
 Újabb történelmi pillanat a túraautózás, és az autóversenyzés „életében”, „Alex a megállíthatatlan” újabb diadalt könyvelhet el. Immáron a negyediket. És, hogy miért ilyen történelmi ez a pillanat?
Mert a győztes pilóta szó szerint lábak nélkül, vagyis műlábakkal versenyez. Az „eredeti végtagokat” még 2001-ben, egy németországi CART verseny utolsó köreiben, egy óriási baleset után veszítette el. Az esést követően több napig kómában feküdt, az állapota kritikus volt, és műtétek sorát hajtották végre rajta. Innen állt fel ez az olasz fiatalember, két évre rá egy Hondában ülve tizenhárom kört tett meg az Eurospeedway-en. Majd az a pillanat is elérkezett, amikor az oscherslebeni WTCC futam után, a dobogó legmagasabb fokáról locsolhatta a pezsgőt.
Hősünk 1966. október 23-án látta meg a napvilágot Olaszország egyik legismertebb városában, Bolognában. Saját életrajzát mégsem ezzel a momentummal, hanem az „első iskolában töltött nappal” kezdi. A jeles napra 1980. szeptember 2-án került sor. És ez ugyan kit érdekel? Teheti fel a kérdést az olvasó, persze jogosan. De ezeket a kis kitérőket is meg kell tennünk ahhoz, hogy megértsük „Alex világát”, amire a legjobb példa a saját maga által megírt életrajz. Rövid, humoros, de lényegre törő, amilyen az ember maga. Az – az ember, aki képregényeket is melléket az említett weboldalhoz, melyben „saját történetét meséli el”, nem kis önkritikával. Magyarul, egy tipikus olasszal van dolgunk, aki a futamok után még a szerelőit is képes össze – vissza csókolgatni, (itt jegyzem meg felesége, és két gyermeke van), de ha valami nem úgy sikerül, ahogy azt elvárta, jobb távol maradni tőle. Hogy gyermekkorában is ilyen volt-e azt nem tudhatjuk, de arról „írásos emlékink” vannak, hogy az autóversenyzést tizenhárom éves korában kezdte, a pilóták jó szokásához híven gokartokkal. Innen mászta meg a szamárlétrát, 1988-ban csatlakozott az Olasz Formula 3 mezőnyéhez, majd a „nemzetközi” F3-asok kenyerét is ette 1991-től. Ebben a sorozatban két győzelmet is szerzett, majd a második helyen végzett az év végi összesítésben. Ez az eredmény „vitte őt” a Jordan F1-es csapatába, az esztendő végén. Az akkor még zöld „sárgaautóval” három futamot teljesített majd egy kis szünet után leigazolt a Minardi csapatába. A legnagyobb F1-es sikereket mégsem a „hazai” csapatban, hanem az akkoriban már „hullócsillagként tündöklő” Lotus-ban érte el. Az 1993-as Brazil Nagydíjon megszerezte élete első (és sajnos egyetlen) Formula 1-es pontját. A csúcs mellet, a mélypontot is ebben az évben érte el, a Belga Nagydíjon hatalmasat bukott, melynek következtében több mint fél évet ki kellett hagynia. Az első Forma 1-es kaland után GT-ben (1995) és a „tengerentúlon” próbált szerencsét, 1996-ban a szakadás évében csatlakozott a CART bajnoksághoz. Ebben az esztendőben mutatta be „az előzést”, azt a manővert amit az „új világban” azóta is csak így emlegetnek. A nagy tettre Laguna Secában, az év utolsó versenyének utolsó körében került sor. A „dugóhúzóban” elment Bryan Herta mellet, majd kicsúszott, de egy kis „korrekció” után visszatért a pályára, és nemes egyszerűséggel megnyerte a versenyt! (Ezt a manővert „másolta le" Rossi 2008-ban, két keréken.) Igaz, hogy a bajnokságban csak a harmadik lett, de rajongók ezrei álltak mellé, a legendás mutatvány után. A következő két évben már a bajnoki arany is a zsebben volt, közvetlenül a Williams 1999-re szóló szerződése mellett. Így tért hát vissza az F1-be, ez a visszatérés azonban csúfosra sikerült, egyetlen egy pontot sem szerzett a „vörös Willie”-ben, míg csapattársa Ralf Schumacher több mint, harminc egységet zsebelt be. De azt se feledjük, hogy Alex-től több pöttyöt, és egy dobogós helyezést is a technika ördöge vett el. A statisztikák azonban már csak ilyenek, ezt valahogy sosem jegyzik.
A gyengécske év után, jött Button és akkor vált „sztárrá” a „kis Sumi” így Alex a száguldó cirkuszon kívül találta magát. Nem maradt más választása, visszatért tehát a nagy sikerek színhelyére, a CART-ba. Azokban az időkben az újítás szelei fújdogáltak az „amerikai Forma 1-ben”, új szabályok, és az első európai futam, a németországi Eurospeedway(Lausitzring)-en. A nagy hódítás azonban feledésbe merült, 2001. Szeptember 15-én, a világ szeme Alex balesetére figyelt. „Zana” tizenkét körrel a verseny vége előtt elvesztette az uralmát a versenyautó felett, keresztbeállt a pályán, pont Alex Tagliani autója előtt. Tagliani nem tudta elkerülni az ütközést, és több mint háromszáz kilométer per órás sebességgel belerohant Zanardi betontorpedójába. A versenyt leállították, Alex-et korházba szállították, ahol egy három órás műtét „keretében” az olasz mindkét lábát amputálták.
Két évvel a baleset után, a CART autó Honda motorja ismét felbőgött! Ez a hihetetlen sportember nem adta fel, műlábakkal, és egy saját magához alakított autóval (kézi váltó és gázpedál) visszatért a versenypályákra. Ő persze azt mondta, hogy nem volt más választása, de nem sok ember választotta volna a versenyautót, a boldog (pénzes) nyugdíjas évek helyett. Az igazi nagy visszatérésre 2005-ben került sor, amikor csatlakozott a Túraautó Világbajnokság (WTCC) mezőnyéhez (ebben az évben, ezért a tettért a "Sport Oscart" is megkapta). A nagy lehetőséget (ahogy a 2006-os F1-es tesztet is) a BMW-nek köszönhette, amit egy németországi győzelemmel meg is hálált. A bajor márka autóiból azóta elűzhetetlen, a WTCC történetének összes eddigi futamán részt vett, és nem kevesebb, mint négy győzelmet szerzett. Minden évben egyet (kivéve 2007-et). Tavaly Csehországban verte el a mezőnyt, az első versenyen nem talált legyőzőre, míg a másodikon a nyolcadik helyről jött fel a dobogó második fokára. Azon a pályán egyébként verhetetlen, a hétvégi (2009-es) versenyen is kihasználta a rajt utáni kakaskodást és be is húzta a futamgyőzelmet. A „második nekifutáson” kitették a pályáról, kezdetben dühöngött, de a leintésnél már Ő mutatta be a „helyzetjelző” táblát az élen álló csapattársának, a diadal(ok) utáni pillanatokra pedig aligha vannak szavak. Mert amit ez az ember csinál, az leírhatatlan, azt nézni, élvezni és bizony (még férfi létünkre is) megkönnyezni kell!