1954-et írunk, az ekkor már negyedik szezonját taposó Formula 1-es világbajnokság következő állomása Reims, Franciaország. A pontvadászatot toronymagasan a „Maestro” azaz, Juan Manuel Fangio vezeti, egy lassan két éves Maseratival. Ennek a futamnak azonban már a vadonatúj „ezüstnyíllal”, a Mercedes első Formula 1-es autójával vág neki, német csapattársa Karl Kling társaságában. Szombat délután, a világ nem kis meglepetésére, a két Mercedes nyeri az időmérőt, majd a vasárnapi versenyt is, de úgy, hogy a harmadik helyezettől kezdve mindenkinek kört adnak. Ilyen, hogy egy csapat megnyerje az első versenyét azelőtt (a legelső F1-es futamot leszámítva) még nem történt, és utána is csak kétszer. Először az osztrák milliárdos, Walter Wolf, és hű pilótája Jody Scheckter vezette sikerre az üzletemberről elnevezett istállót, 1977-ben az Argentin Nagydíjon. Aztán ismét néma csend…
Szintén nagy volt a csend a 2008-as Brazil Nagydíj óta, miután a csapatok "elbújtak" a télre.Persze közben történt egy s más, az említett istállók, hol a kialakuló világválsággal néztek szembe, majd hol egymás, hol Bernie Ecclestone torkának estek. Aztán tartottak egy - két bemutatót, meg teszteket, végül pedig repülőre szálltak, és elindultak a napsütötte Ausztráliába, ahol végre valahára kezdetét vette a 2009-es versenyévad. Ja, és végre megtörték azt a bizonyos csendet…

                                  De micsoda versenyévad? Micsoda versennyel?

Fogalmazódott meg szinte mindenkiben, aki látta ezt a futamot, természetesen joggal. Mert a futam valóban remek volt, olyan izgalmakkal tarkítva, melyekben évek óta nem lehetett részünk. Pontosabban évek óta nem lehetett részünk hasonlóban, száraz pályán, normális körülmények között. Az Ausztrál Nagydíj izgalmait a beváltott ígéretek, azok a bizonyos 2009-es „előzéseket elősegítő” szabályok adták meg. A „hókotró” első, és a „ruhaszárító” hátsó szárnyak, kombinálva a „felesleges” KERS rendszerrel, amiket a rajongók (jó szokásukhoz híven) még a télen leírtak. Mondván ezekkel a „ronda” autókkal sem fog változni semmi, a versenyek nem lesznek izgalmasabbak. Hála Istennek tévedtek! Mert ebben a versenyben maga a verseny volt fantasztikus, az, hogy végre valahára igazi előzéseket, és parázs csatákat láthattunk, magyarul sok – sok év után:

                                             A versenyzés visszatért a Forma 1-be!

Ezt már Pénteken megtapasztalhatták a helyszínre látogatók, és az edzést az interneten követők százezrei, az utóbbiak valószínűleg akkor ébredetek fel véglegesen a hajnali „kómából”, mikor Adrian Sutil a gyakorláson, erőből megelőzte Kimi Räikkönent. Ezzel a mozzanattal vette kezdetét az F1 új világ és erősorrendje. A momentummal, mikor a kis hal megeszi a nagyot. Ez az elv az egész hétvégén ragyogóan működött. Az edzéseket Nico Rosberg nyerte a „félkarú óriással”, a Williamssel, mögötte a Brawn, és a Toyota csapatok sorakoztak fel. Ironikus módon, pont annak a három csapatnak a versenyzői, melyek azokat a bizonyos „vitatott, de szabályos” diffúzorokat használják. Szintén ezek a csapatok uralták a hétvége „éles” részét is. Az időmérőn Jenson Button diadalmaskodott, megelőzve csapattársát Rubens Barrichellót, és a Red Bullt hajtó Sebastian Vettelt.
Gyorsan tegyük hozzá, hogy az újonc Brawn - Mercedes két pilótáját a sajtó már évekkel ezelőtt visszavonultatta, a rajongók egy része leírta őket, mondván rég túl vannak már karrierük csúcsán. Erre most meg megverik az egész mezőnyt? Ráadásul, egy olyan autóval, ami két hónapja még készen sem volt, sőt a versenyen még szponzormatricákat sem viselt. Egy olyan csapatban, aminek ekkor még „csapatruházata” sem volt, egyszínű pulóverekben rohangáltak ide – oda. És nyertek, nyert az épeszűség, diadalmaskodtak a mérnöki képességek, a pénz felett. Feje tetejére állt a világ! Mert a bajnoki címvédő is a 15. helyre kvalifikált, a Ferrarik az első tíz utolsó harmadában tartózkodtak, a BMW „alvó óriásosat” játszott, Alonso pedig Hamiltonhoz hasonlóan a legjobb tíz közé sem jutott. Aztán mégis. Mivel a Toyotákat utólag kizárták, mondván rugalmas szárnyakat használnak, fellebbezés nem volt, a japánok mehettek a rajrács végére. Ahol már várta őket Lewis Hamilton, akinek McLarenjében váltót cseréltek, amiért a szabályok értelmében plusz öt rajthelyes büntetés jár.
A rajt az előzetes várakozásokkal ellentétben nem volt kaotikus, nem repkedtek az első szárnyak, lám – lám ismét bebizonyosodott, hogy „a pilóta nem hülye”, tudnak ezek a srácok rajtolni is. A zökkenő mentesség azonban csak az első kanyarig (addig a bizonyos gonosz kanyarig) tartott. Itt ugyanis a rajtnál visszaesett Barrichellót megpöccintette Kovalainen, a rutinos brazil nekiment Webbernek, aztán a balhéba belekeveredett Heidfeld is. A baleset után a legtöbben mentek a bokszba, szárnycsere, gumicsere, Kovalainen versenye azonban már ekkor véget ért.  Ellenben csapattársáéval, aki ekkor kezdte meg, (nyugodt szívvel írhatom) élete legjobb versenyét! A világbajnoki cím védője, a start után a tizenkettedik helyen tanyázott, majd feljött egészen a hatodik helyig, úgy, hogy közben az Ő autója alól is elkoptak a lágy gumik. A címvédő megmutatta mire is képes egy gyenge autóval. Ahogy tette azt Fernando Alonso is, aki immáron sokadszor szerzett vastag pontokat a gyengélkedő Renault-val, miközben csapattársa mondhatni szokás szerint a kavicságyban fejezte be a versenyt. Szintén meggyőző teljesítményt nyújtottak a Toyoták, a Trulli, Glock kettős a bokszból rajtolva, a mezőnyön átrágva magát a harmadik és az ötödik helyig egerészte fel magát. És a rajongók legnagyobb örömére, mind Hamilton, mind Alonso és Toyota kettőse is, fantasztikus előzések, hajmeresztő akciók árán verekedte be magát a legjobbak közé. Miközben a Ferrarik nem találták a „helyes utat”, az olaszok klasszikus csapata igaz, jó tempót diktált a versenyen,de a vezetősség többször is hibázott, többek között ők is a gumikopás áldozatává váltak. Mint ismeretes a Bridgestone legújabb lágykeverékű gumijai röpke tíz kör után elkoptak, és a két Ferrari mehetett a bokszba cserélni, sőt a taktikusok a biztonsági autós fázis (Nakajima „megpuszilta” a falat) alatt sem voltak a toppon. Ellenben a Brawn GP pilótáival! Jenson Button az egész verseny alatt az élen haladt, jöhetett Nakajima, biztonsági autó, gumikopás, a „kékvérű” angol újjászületett, és megszerezte pályafutása második győzelmét. Három évvel azután, a bizonyos Magyar Nagydíj után. A második helyre csapattársa Rubens Barrichello furakodott be, igaz „egy kiló” szerencse segítségével. Történt ugyanis, hogy a verseny végén az addig remekül versenyző (a második pozíciót stabilan tartó) Sebastian Vettelt is utolérte a „lágy gumik átka”. A kis németet a verseny vége előtt három körrel utolérte a kemény gumikon száguldó Kubica, a lengyelnek azonban rögtön előznie kellet, ha még el akarta kapni a szintén lágy gumin „szenvedő” Buttont. Robert nem is várakozott sokáig, utolérte Vettelt majd előzni próbált, vesztére. Sebastian nem engedett, a két ifjú titán összeütközött, és a pálya szélén találták magukat, utat nyitva az „aggastyán” Barrichellonak, és a Brawn GP kettős győzelmének. Ami ebben a pillanatban meg is született, mivel a biztonsági autó a pályára lépett, és nem is ment ki onnan az utolsó három körre. Button nyert, Barrichello és Trulli (akit később megbüntettek, mert sárga zászló alatt előzött) és Hamilton (aki így a nevető harmadikká avanzsált) előtt. Őket Glock, Alonso, az egész futamon parádés, de a gumik áldozatává váló Rosberg, és az újonc Buemi követte.

Hát, így tört meg ez a harminc éves „csend”, a már – már elfeledett Jenson Button jóvoltából. Aki egy vadonatúj csapatot vezetett győzelemre, harminckét évvel Mr. Wolf alakulata után. Legenda született...
Már csak egy - két dolog kellene a „teljes sikerhez”, például az, hogy az FIA-FOTA-Ecclestone hármas befejezze a nevetséges hatalmi harcokat, a csapatok ne óvjanak minden verseny után, és ne büntessenek minden apróságért:

Úgy harminckét évig…