„Ő volt minden idők legjobb pilótája, aki versenyzői overállt húzott.”

Az emberek valamilyen oknál fogna mindig is vonzódtak, a „tragikus sorsú hősökhöz”, és szívesen teremtettek maguknak példaképeket, ezek közül a méltán népszerű figurák közül. Gondoljunk csak James Dean-re, Elvis Presley-re, vagy Freddy Mercury-ra, ők mind olyan emberek kinek nevét a világ minden részén ismerik, és még ma évtizedekkel a haláluk után, is milliók rajonganak értük. Persze okkal. És talán pont a drámai sorsuk tette teljessé legendájukat, ami már életükben kezdetét vette, karizmatikus személyiségük, csillogó tehetségük okán…
Mára Ayrton Senna is jelképpé vált, egy legendává, akit semmiképpen sem hagyhatunk ki az előbb felsorolt férfiúk közül. A Brazil csodagyerekért már életében milliók rajongtak, a szurkolói félistennek tartották, a Brazil hívek pedig egyszerűen istenségként tisztelték. Elsősorban gyorsasága miatt, az olyan versenyeiért, mint az a bizonyos 1993-as Európa Nagydíj ahol a komplett mezőnynek kört adott, a zuhogó esőben. Vagy talán őszinte személyisége miatt, azért mert a sorsdöntő Japán Nagydíj előtt sem ködösített, hanem kijelentette, ő bizony ki fogja lökni Prostot, ha másképpen már nem szerezheti meg a bajnoki címet. És nem hazudott, a futamon megtörtént a mára már legendássá vált ütközés, Prost kiesett Senna pedig megnyerte a versenyt, és ezzel a világbajnoki címet is. Aminek azonban nem sokáig örülhetett, rögtön a verseny után kizárták, de nagy meglepetésre nem az ütközés miatt (amiben azért nem csak Ő volt a ludas, tehát versenybalesetnek minősítették) hanem azért mert a koccanás után Ayrton autóját a pályabírók tolták vissza a pályára, ami külső segítségnek minősül, és az bizony szabálytalan. Így lett az 1989-es „korona” Prost professzoré. Persze a Mágus (Magic Senna) sem maradt bajnoki címek nélkül, ő is bezsebelt három trófeát a ’80-as, ’90-es évek fordulóján.

                                                        Minden kezdet nehéz

Szokták volt mondani, és ez alól Ayrton pályafutása sem kivétel, a kis Senna egyáltalán nem villogott a kisebb kategóriákban, pedig a kor „megszokott rendje” szerint elhagyta Brazíliát, és az esős Angliában tanulta ki az autóversenyzés minden csínnyát - bínnyát. A legenda szerint ezekben az időkben, csakis esőben volt hajlandó gyakorolni, mondván aki esőben jól vezet, azt szárazon sem lehet utolérni, mint tudjuk igaza lett, az idők során kitanulta a vízen járás mesterségét. Az igazi sikerek az 1980-as évek elején jöttek, mikor hősünk megnyerte a Brit Forma 3-at és rövid időn belül a Toleman – Hart csapatban találta magát, nem is akármelyik kategóriában, hanem a Formula 1-ben. A fiatal Senna nevét már ekkor mindenki megjegyezte, miután Monacóban, a zuhogó esőben, a kor egyik leggyengébb autójával átgázolt a mezőnyön, majd „diadalmenetét” csupán a piros zászló állította meg. A futamot ugyanis félbeszakították, így Senna egyedül Prostot nem tudta levadászni…
Azt az Alain Prostot, aki akkoriban uralta a Forma 1-et, két bajnoki címet nyert a McLarennel, ahol első számú pilótai státuszát 1988-ig szilárdan őrizte, egészen addig még új csapattársat nem kapott, Ayrton Senna személyében. Aki ekkor már túl volt az első győzelmen, sőt a Lotus csapattal, még egy világbajnoki bronzérmet is begyűjtött. Innen került a világverő csapatba, ahol Prosttal „minden idők legnagyobb csapaton belüli” csatáit szállították. Annak ellenére, hogy felváltva nyerték a versenyeket, a hangulat nem volt felhőtlen a csapatban, a két pilóta a pályán, és azon kívül is, egymásnak feszült. A „háborúskodásban” talán mindketten hibásak voltak, mivel az ifjú Senna nem tisztelte az akkor kétszeres világbajnok csapattársát, aki viszont nem tudta elviselni, hogy csapattársa rendre jobb nála az időmérőkön, sőt a rajtoknál is rendre faképnél hagyja. A nagy csatát végül a Brazil nyerte, és elhódította a világbajnoki címet, ennek ellenére az év mégsem csak a sikerekről szólt. Gondoljunk csak, a mára már legendássá vált hibájára Monacóban, ott ahol egyébként hatszor nyert, ami máig rekord. A történetet mindenki ismeri: a verseny vége felé Senna már a kezében érezhette a győztesnek járó kupát (negyven másodperccel vezetett), mikor hibázott, megcsúszott és falhoz csapta a McLarent az alagút előtti kanyarban. Még Senna kikecmergett az autóból Ron Dennisék már arról győzködték a sajtót, hogy a balesetet a fék meghibásodása okozta, majd megjelent Ayrton, és a sajtósok szemébe mondta, hogy Ő hibázott, szó sincs itt műszaki problémákról.

                                                               Mert ilyen ember volt...

...őszinte, olyan, aki sosem rejti véka alá a véleményét, a legtöbben ezért szerették. Persze voltak olyanok, akik ezt hibának rótták fel, ahogy zárkózottságát, és a rajongókkal szembeni már - már mogorva modorát is kritizálták. Aki azonban igazán közelről ismerte őt az tudta, hogy Senna egy vidám közvetlen ember volt. Gerhard Berger, (aki életre szóló barátságot kötött Sennával, az 1990-es évek elején) mondta egyszer, hogy a McLarennél töltött időszak alatt, Senna megtanította őt versenyezni, míg Ő nevetni tanította meg a Brazilt. Ezekben az időkben nem csak a pályán kívül, hanem a versenypályán is minden klappolt. Senna ellentmondást nem tűrően hódította el az 1990 és 1991-es világbajnoki címet, a világverő Honda motorral felszerelt autóval. A sikerkorszak azonban hamar véget ért, miután a Honda (már akkor is) kiszállt a Forma 1-ből, és magára hagyta a McLarent. Az angol csapat az elkövetkező években gyengébbnél gyengébb motorszállítókkal szállt harcba, de Senna mindegyiket győzelemre vezette. Például a gyengécske McLaren – Fordot, élete talán legjobb versenyén, az 1993-as doningtoni futamon. A legendás versenyen az ötödik helyről rajtolt, és már az első körben az élre vágott, ahonnan a verseny végéig nem volt hajlandó eltávozni. Még ellenfelei körönként jártak a bokszba gumiért, Senna fittyet hányt a változó időjárásra, és kört vert az egész bagázsra. Sajnos ez volt utolsó győzelmeinek egyike…
Miután az 1994-es idényre Ayrton leszerződött a Williamshez a szakértők, mérget mertek volna venni arra, hogy a géniusz megszerzi negyedik világbajnoki címét. Az autó valóban gyors volt, de megbízhatatlan, Senna az év elején kétszer indult az első helyről, ám egyik versenyen sem látta meg a kockás zászlót. Majd jött Imola, az 1994-es San-marinói futam, melyet a Forma 1 legsötétebb hétvégéjeként tartanak számon. Barrichello óriási bukása, és Ratzenberger halála után, Sennát a Forma 1 akkori orvosa Sid Watkins, arra bíztatta, hogy hagyjon fel az egésszel.
„Ayrton, három világbajnoki címet nyertél, te vagy a leggyorsabb a világon. Ne indulj el a vasárnapi futamon, túl nagy kockázatot vállalsz, nem éri meg. Hagyd abba!"
Senna azonban, kifejtette, hogy nem tudja abbahagyni, és nincs is abban a helyzetben, hogy visszavonuljon, vállalta tehát a kockázatot, és rajthoz állt. Hét körön keresztül vezetett a versenyben, ám a Saefty Car bejövetelével az előnye semmivé foszlott. A biztonsági autó távozása után a Williams kicsúszott a Tamburelloban, a többi már történelem…
Minden idők legjobbja az idol, még aznap a kórházban életét vesztette. Halálával a Forma 1 elvesztette legnagyobb pilótáját, az embert, akiért halála után immáron tizenöt évvel is milliók rajonganak, köztük olyanok, akik élőben nem is látták versenyezni…

Ayrton Senna da Silva, Március 21-én ünnepelte volna 49. születésnapját…

Nyugodjék békében…